Istenek titkai, titkok istenei | Zalka Csenge Virág: A néma istennő

kistibi |

Egyszerűen csodálnivaló, ha valaki nem az irodalomtól indíttatva lesz az irodalom egyik nagyszerű alkotója. Zalka Csenge Virág régésznek tanult, és ez egy olyanfajta élményt-tudást ad, ami az antik irodalom másfajta megközelítését jelenti. A mi őstörténetünket mesék őrzik, az ógörögökét a mítoszok meg a színház – ami ezeknek az egyik elmesélési formája. És – tudomásom szerint – eddig egyedül Zalka Csenge Virágnak jutott eszébe, hogy nem elég csupán irodalmi oknyomozást végezni azért, hogy egy mítosz a maga teljesességében bontakozhasson ki napjaink olvasói előtt, hanem léteznek más eszközök is. Például vázaképek. Ez az a pont, ahol az irodalmon kívüli tudás bejut az irodalomba, és képes azt megváltoztatni, módosítani.

Zalka nem csak ezért izgalmas alakja a magyar irodalomnak. Úgy tudom, rajta kívül nincsen Magyarországon hivatásos nemzetközi mesemondó. Az Egyesült Államokban szerezte meg a storytelling (történetmesélés) mesterdiplomát, majd doktorált kulturális tanulmányokból. Gyönyörű, ahogy egy interjúban a gyerekkoráról mesél: „…én családi, szóbeli hagyományban nőttem fel, és nálunk a konyhaasztal körül, ami a mesemondás legtermészetesebb, legősibb formája, az összes fenti történettípus hallható volt. Sőt, azt is tudjuk, hogy a dédanyám kapálás közben a földeken a könyvtárból olvasott regényeket mesélte vissza.” Kell ennél szebb és pontosabb indíttatás?

És mit tud egy régész-mesemondó, hivatásos történetmesélő hozzátenni egy több ezer éves történethez? Rengeteget. Az irodalmár is látja az ősi történeteken tátongó lyukakat, de egy régésznek tágabb a tudása, tágabbak a lehetőségei a múlt feltárásában és rekonstrukciójában. A néma istennő ettől különleges, és ettől izgalmas kötet. Olyan elemeit mutatja az esetleg már ismert mítoszoknak, melyekkel egy átlagos érdeklődésű olvasó még nem találkozott. Sőt: nagyon nem mindegy, hogy az eddig kevéssé ismert eseményt hogyan meséljük el.

Zalka Csenge Virág ebben a kötetben görög mítoszokat mesél, mégpedig kétfajtát. Vagy kevéssé ismertet, vagy olyat, amit fő vonalakban ismerünk ugyan, de ami az ő előadásában teljesen új arcot mutat, mert kiegészítette eddig ismeretlen rész(let)ekkel. Végtelenül izgalmas ez a kalandozás. Válasszunk egy konkrét történetet. Azt hittem, Héraklész történeteit eléggé ismerem, de kiderült, hogy nem. Igaz, hogy Admétosz és Alkésztisz történetében nem Héraklész a főszereplő, de a (mese) végén azzá válik.

• Olvass bele!

A pherai király, Admétosz és Alkésztisz szerelme már csaknem tragédiába fordul, éppen Admétosz vétke miatt. (A mítosz rövid leírása itt olvasható.) Már ki van tűzve halálának órája, amikor Alkésztisz segítségére siet, és vállalja, hogy meghal helyette. Ekkor érkezik Héraklész, a régi barát, és amikor megtudja, hogy Alkésztisz már a halotti máglyán fekszik, odarohan, és lesben áll, hogy várja a halált. Thanatosz meg is érkezik.

„…míg végül Héraklésznek sikerült olyan fogást találni a Halálon, amelyből az nem tudott szabadulni. A hős karjai úgy szorították, hogy minden bordája recsegett, ropogott.
– Eressz el! – hörögte Thanatosz.
– Nem! – morgott vissza Héraklész. – Addig nem, míg Alkésztisz fel nem támasztod!
– A halandók… nem térhetnek vissza a halálból!
– Akkor te sem mész innen sehová…
A csontropogtató szorítás azt is megkérdőjelezte, hogy ő maga valóban halhatatlan-e… Így végül nem volt más választása, mint rábólintani Héraklész követelésére.”

Itt mutatkozik meg pontosan a szerző alkotói módszere. Ő úgy meséli a mítoszt, mintha kukoricafosztásnál mesélné nekünk a petróleumlámpa fénye mellett. Mindenre van válasz, befoltozódnak a hiányzó részletek, teljessé válik a történet.

Aki nem csupán gyönyörködni vágyik, hanem azt is tudni szeretné, hogyan vált ilyen teljessé a mítosz, a választ a Megjegyzések között kaphatja meg. Zalka feltünteti a forrásokat, mégsem ez a fontos. Hanem az, hogy a mítoszban megőrzöttnél teljesebb történeteket hozott létre! Hiszen a népmesét továbbadva is mindenki úgy mondja al az alaptörténetet, ahogy ő találja fontosnak. A könyv szerzőjének pedig az volt a fontos, hogy a mítosz össztudását mesélje el. Ettől lett a kötet remek.

Szeretném még egy nagyon fontos dologra felhívni a figyelmet. Aki mesélésre adja a fejét, annak úgy kell mesélnie, hogy arra odafigyeljen a hallgató. Izgalmasan, szépen. Ez nyilvánvalóan közhely. De hogy miként lehet ezt megvalósítani, azt a szerző néhány mondatával szeretném megmutatni: „…a halhatatlanság hosszú idő a boldogsághoz képest.” Gyönyörű a mondat, gyönyörű a gondolat. És ami még szebb, nem lebeg a levegőben, hanem konkrét szituációhoz van kötve. Konkrétan Dionüszosz boldogságához, boldogtalanságához…

„A halál és az élet közötti határvonalat az istenek mindig is féltékenyen őrizték. Gyakran ők maguk sem másíthatták meg a Végzet döntését; ha egy lélek elhagyta az élők világát, nem volt számára visszaút.”

Számomra az különösen szép a görög mitológiában, hogy nem kiszámítható, mint a népmese. Meg az is gyönyörködtető, hogy nem egy isten haragjától, igazságától vagy igazságtalanságától függ minden, mint a keresztény történetekben. Hát nem izgalmasabb, ha majdnem egyenrangú felek csapnak össze? A keresztény mitológia történetei a szolgaság meséi, a görög a harcot, az önmagadért kiállást tartja fontosnak.

Idéznék még egy fontos, de kevéssé ismert részt. Hérának elege van férje, Zeusz megalázó hűtlenségeiből, lemegy atyjához a föld sötét és kietlen mélységébe, a Tartaroszba, és elmeséli neki, hogy bosszút szeretne állni. Kronosz egy saját magvával bekent tojást ad neki, hogy ezt adja oda Gaiának. Gaia szintén gyűlöli Zeuszt, mert legyőzte fiait, a titánokat, és a Tartaroszba száműzte őket. Gaia magába fogadja a tojást, és ebből kel ki a száz sárkányfejű Tüphón, az a szörny, ami/aki veszélyeztetheti Zeusz hatalmát. Aztán hogy miképp zajlik Zeusz és Tüphón harca, már ismertebb, de az kevésbé, hogy mindez hogyan kapcsolódik Thébai (Théba) alapításához, továbbmenve Kadmoszhoz, Szemeléhez, és Szemelén keresztül Dionüszoszhoz. Az sem túlzottan ismert, hogy Tüphón és Ekhidna gyermeke az a szfinx, akinek megölésével Oidipusz trónra kerülhet. A görög mitológiában minden mindennel összefügg – így alkot hatalmas rendszert.

A 21. század a mítoszok újramesélésének ideje. Nail Gaiman, Madelin Miller, Natalie Haynes, Genevieve Gornichec – mind megegyeznek abban, hogy regénnyé formálva gyönyörűségesen újramesélik a mitológiai történeteket, és ennek szépsége engem – mondhatom így – meghat. De legalább ilyen gyönyörű az, amit Zalka Csenge Virág tesz. Kiegészít, kisminkel, újrafest egy mítoszt, melynek apróbb részei elvesztek, elkallódtak (ha voltak egyáltalán). Ezzel pedig újrateremti a mesét, melyben mindannyian gyönyörködhetünk.

Zalka Csenge Virág: A néma istennő.
Elfeledett görög-római mítoszok
Trend Kiadó, Budapest, 2024
192 oldal, teljes bolti ár 4999 Ft,
online ár a kiadónál 4099 Ft
ISBN 978 615 646 9328

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Zalka Csenge Virág régész és mesemondó első kifejezetten felnőtteknek szóló gyűjteményében a görög-római mitológia ismeretlen ösvényeire invitálja az olvasót. Ebben a kötetben olyan történetek szerepelnek, amelyek ritkán kapnak helyet népszerű, olvasmányos könyvekben – az évszázadok során elkallódott izgalmas mítosztöredékek vagy ismert mítoszok meglepő, háttérbe szorult változatai.
Találkozhatunk például egy alternatív magyarázattal arra, hogyan vált Akhilleusz sarka sebezhetővé egy csontátültetésnek köszönhetően, vagy egy istennővel, aki sikeresen visszaverte Zeusz erőszakos udvarlását. Fény derül a trójai háború titkos eredetére, Párisz első feleségének és Szép Helénének vetélkedésére, és egy hősre, akit Odüsszeusz kiíratott az Íliászból. Az eredeti ókori forrásokból újramesélt történetek szórakoztatnak, elgondolkodtatnak, és színesítik a mitológiáról alkotott képünket.