Szavak, csodálatos szavak* | Pip Williams: Elveszett szavak szótára

H. Móra Éva | 

Már a cím maga is kész fejtörő. Szavak, szótár – ez rendben van, összetartozik (bár lehet, hogy akad, aki valóságos szótárnak gondolja a könyvet), de az az elveszett jelző kíváncsivá tesz. Pip Williams regénye olyan világba vezet be, amely igazán keveseknek lehet otthonos: a lexikonszerkesztők világába.

Édesapja révén itt cseperedik a kis Esme, s kerül különleges, érzelmi, már-már mitikus kapcsolatba a szavakkal. A könyvet tekinthetjük fejlődési regénynek is: a kislány a szavak által avatódik be, tágul fokról fokra a látóköre. Édesapja nemcsak olvasni tanítja meg, hanem egy-egy szó értelmezésével egyre átláthatóbbá, megismerhetőbbé válik Esme számára a világ. Pedig a megismerés helyszíne igencsak szűkös: a szerkesztőmunka egy hullámlemezekből összetákolt sufniban folyik, ahol a kislány helye az asztal alatt van, hogy ne zavarja a felnőtteket a koncentrálásban. Bizarr helyzet! Ő azonban szeret ott időzni, figyeli a lábakat, cipőket – mindegyikről tudja, kié, hogy mi a jellegzetes lábtartása, s az milyen lelkiállapotra utal. De a leglényegesebb: olykor beesik az asztal alá egy-egy cédula. Esme ezeket összegyűjti, a rajtuk álló szót elolvassa, próbálja értelmezni, majd gondosan elrejti egy kis bőröndbe. Miért kell elrejteni? Mert tulajdonképpen nem biztos benne, hogy nem kellene inkább visszaadni a cédulát, nem fog-e hiányozni a szerkesztéskor. Aztán lassan világos lesz számára, hogy ezek a szavak nem csak véletlenül kerülnek az asztal alá. A sok-sok önkéntes által a szerkesztőségbe küldött szavak ugyanis nem mind felelnek meg a fő szerkesztési elvnek: a szótárba csak azok kerülhetnek, amelyeket egyszer már leírtak valahol.

Előbb csak fura érzések, majd a gondolatok szintjén is kezd összeállni a kép az immár felserdült leányban: nem igazságos a szavak effajta diszkriminációja. Cselédjükkel, Lizzie-vel el-ellátogat a piacra, s eddig soha nem hallott szavakat hall… Különösen Mabel, a koldusasszony tanítja meg arcpirító kifejezésekre. Esme azonban bátran visszakérdez, értelmezi, majd szorgosan lejegyzi a hallottakat. Ezek a cédulák is a bőröndbe kerülnek. Óvatosan vitába száll apjával is:

„– Ha nincs leírva, nem tudjuk ellenőrizni a jelentését.
– De mi van, ha széles körben használják? Ugyanazokat a szavakat hallom újra meg újra a vásárcsarnokban.
– Lehet, hogy széles körben használják szóban, de ha nem használják írásban, akkor nem kerül be. Egy idézet mondjuk Mr. Smith-től, a fűszerestől egész egyszerűen nem megalapozott.
– Ellentétben valami nonszensz kitalált szóval Mr. Dickenstől, az írótól?”

Esmének nem tetszik ez a vaskalapos, önkényes rendszer. Meggyőződése, hogy a beszélt nyelv, a társadalom peremén élők nyelve ugyanolyan fontos, ugyanúgy helye lenne szavaiknak a készülő szótárban – hiszen az a teljes angol szókincs gyűjtőhelye kíván lenni! Egyre dühösebben gyűjti tehát az innen-onnan felcsipegetett szavakat, mondatba foglalva, közlőjük pontos nevével együtt. Egyre gyarapszik a koffer tartalma: csupa olyan szó, amely fennakad a szemellenzős elvek szűrőjén.

Édesapján kívül újabb és újabb emberek kerülnek Esme látóterébe, s formálják világképét. Anyja korán meghalt, nem is ismerte; a női szerepet a cseléd, Lizzie tölti be a lány életében. Tőle kapja azt a gyengéd, féltő-óvó szeretetburkot, ami a biztonságot jelenti számára. Neki mondja el titkait, egyedül Lizzie tud a bőrönd titkos tartalmáról, ő segít értelmezni sok-sok „elveszett” szót, de fontos erkölcsi tanítások is elhangzanak szájából. Ellentmondásosnak tűnik: nem tud írni-olvasni, de a maga egyszerű módján úgy használja a szavakat, hogy szinte filozofikus lenyomatot hagynak pártfogoltja tudatában. Lassan-lassan világossá válik a lány számára, hogy bizony szeretett Lizzie-je valahol a társadalmi ranglétra alján helyezkedik el; nem ugyanazok a szabályok érvényesek kettőjükre. Hiába cipeli el Lizzie-t egy színházi előadásra, a kérdésre, hogy szívesen menne-e máskor is, józan a válasz: „Tudom, hogy jobban kellene a színházba vágynom […], de nem vagyok biztos benne, hogy nekem való a dolog. Másnap reggel szörnyen fáradt voltam, de a tüzet akkor is be kellett gyújtani, és a reggelit meg kellett csinálni.”

• Olvass bele!

Mindeddig jórészt csak az összegyűjtögetett szavak nyomán váltak egyre differenciáltabbá Esmének a társadalomról alkotott elképzelései, de belép az életébe Tilda, a szabad szellemű színésznő, aki elszántan harcol a nők jogaiért. A mozgalomba igyekszik Esmét is bevonni, aki kezdetben óvatos a döntéseiben. Egy egyszerű, hétköznapi kérést is csak hosszas latolgatás után teljesít: „…habozva álltam, nem tudtam, ezzel még mi minden másra mondok igent.” Egyre aktívabban veszi ki a részét a tennivalókból, s közben Tilda öccse révén megismerkedik a szerelemmel is.

Nem tartanám etikusnak, ha tovább időznék a cselekmény részleteinél, inkább kiemelem e hihetetlenül gazdag szövetű regény további pozitívumait.

Tagadhatatlan, hogy ez a könyv inkább azokat az olvasókat fogja megragadni, akik a humán értékekre, a nyelvre fogékonyak – nekik viszont egészen különlegeset nyújt. Képzeljük csak el: egy ifjú lány a huszadik század legelején, akinek a piaci kofáktól kezdve a nyomdászokig és persze a rokonokig mindenki szavakat gyűjt! Elragadó, micsoda kisugárzást sejtet! Szavai, kifejezésmódja teszi vonzóvá szerelmese számára. Szavakkal tudja gyógyítani a háborús sebesült, elnémult katonát. Bőven kapunk a szavak mellett értelmezéseket, meghatározásokat, de ami váratlan: ezek komoly erkölcsi, társadalmi kérdéseket vetnek fel. Egyik kulcsszó, amely Esme számára is gondolatébresztő: a cseléd szó; s a végére kell érni a regénynek, hogy egy mélyen megindító, másik értelmezését is megkapjuk ennek a szónak.

Rugalmas szemléletre is int Williams – válaszként azoknak, akik a szleng túlzott elterjedésétől féltik a nyelvet. Így volt ez száz éve is; a nyelv élő anyag, pulzál, alakul. Főhősünk fogalmazza meg: „A szavak olyanok, mint a történetek […] Szájról szájra járva egyre változnak; a jelentésük kibővül vagy épphogy beszűkül, hogy megfeleljenek arra célra, amit ki akarnak fejezni velük. A szótár semmiképpen nem fog tudni megragadni minden változatot, különösen, hogy sokat közülük nem is írtak le soha…”

Ritka szép jellemrajzokat is nyújt az író. Az apa személye valahogy megtestesíti annak a két évszázadnak a szemléletét, amelyek fordulóján Esme felnő: felvilágosult, elfogadó, bölcsessége révén hajlik az új felé – de fenntartásokkal. Elragadó ez az apa–lánya kapcsolat, amely kevés, de okos szóval rejt mély érzelmeket. Lizzie kiemelt szerepéről már beszéltünk, sok mindenre rányitja gyámolítottja szemét. Van még egy fontos nőalak: Ditte, aki főként a távolból, leveleivel, majd egy fontos időszakban személyesen is támogatja fogadott unokahúga fejlődését; személye a haladó gondolkodású értelmiségi nő alakját testesíti meg.

A lexikológián kívül betekinthetünk a száz évvel ezelőtti nyomdászat, iskola, szalonok, piac világába, könyvtári, konyhai és kocsmai életképeket kapunk, és többször szóba kerül az eszperantó nyelv is. És se szeri, se száma a további erényeknek: a lendületes cselekményvezetésnek, az egyes szám, első személyű közlésmód szikárságának, ami talán még feszültebbé, sodróbbá teszi a szöveget. Mindez bizonyára a fordító, Haris Ildikó munkáját is dicséri.

A szerző utószavából tudjuk meg, milyen alapos kutatás előzte meg a regényírást: a főhős alakján kívül szinte minden regényalak és helyszín valóságos, hiszen az Oxford English Dictionary szerkesztéséről van szó.

Összefoglalva: ha valaki eddig nem hitt a szavak bűvös erejében – ha úgy tetszik: a szómágiában –, ezután nem marad kétsége…

*Juhász Gyula versének címe

Pip Williams: Elveszett szavak szótára
Fordította: Haris Ildikó
Alexandra Kiadó, Pécs, 2024
Pioneer könyvek
514 oldal, teljes bolti ár 6499 Ft,
online ár a kiadónál 4874 Ft,
e-könyv változat 4143 Ft
ISBN 978 615 664 4305 (papír)
ISBN 978 615 664 4312 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Esme a szavak világába született. Az anyátlan, javíthatatlanul kíváncsi lány a Scriptoriumban, azaz egy oxfordi hullámlemez sufniban tölti a mindennapjait, ahol lexikográfus édesapja és megszállott munkatársai az első Oxford English Dictionary-n dolgoznak. A vállalkozás elképesztően ambiciózus: az óriási szótár a tervek szerint magában foglalja majd az angol nyelv egészét és történetét. A munka közepette a kicsi Esme láthatatlanul és hallhatatlanul bújik meg az asztal alatt, ahová azokat a szavakat tartalmazó cetlik kerülnek, amelyeket a szótáron dolgozók vagy figyelmetlenségből ejtenek az asztal alá, vagy azért, mert szerintük nincs helyük a szótárban.
Esme a cetlik gyűjtésébe kezd, és eszmélése során rádöbben, hogy a hivatalos szótárból nem véletlenszerűen maradnak ki szavak: azok túlnyomórészt a nőkhöz és az alantas sorban élőkhöz köthetőek. Így születik meg az Elveszett szavak szótára, amelyhez Esmének el kell hagynia az Oxfordi Egyetem biztonságát, hogy találkozhasson azokkal, akikről az írott nyelv is megfeledkezett. Azonban a világ veszélyes hely az első világháború árnyékában és a női választójogi mozgalom körül dúló erőszak idején. Képes lehet egyetlen nő a múlt kitörlésre ítélt szavai révén új jövőt teremteni magának és sorstársainak?