»…csak a szél hallgatja« | Silvester Lavrík: Vasárnapi sakkpartik Tisóval

Tóth Zsuzsanna |

A könyv, ami kitöltötte néhány napomat, nem friss. Már két éve megjelent, és meggyőződésem, hogy nem kapott kellő figyelmet. Pedig ritka az olyan regény, amely bár fikció, ilyen hitelességgel ábrázol társadalmi problémákat és egyéni sorsokat. (Ráadásul hasonlóságokat is felfedezhetünk benne az ábrázolt kor és korunk között.) És micsoda jó mondatokkal van tele!

Hadd kezdjem rögtön egy idézettel, amihez hasonlóból sokkal találkoztam, és magam is efféle felfedezéseket éltem át olvasás közben. „A patikus úr mondandója is okító jellegű volt, de ha ő beszélt bármiről is, mindig úgy éreztem, mintha elhúzna egy függönyt, amelyik mögött első pillantásra vagy hallásra sok érdekest nem ígérő dolgok izgalmas titkai rejlenek. És ő úgy tudta ezeket megmutatni, hogy mi magunk, Alica meg én jöjjünk rá arra, miben is áll a titkuk.”

A Vasárnapi sakkpartik Tisóval című regényben Silvester Lavrík mesterien vezeti olvasóját abban a tudatfolyamban, amelyet az átlagostól eltérő értelmi képességű hőse szájából hallunk. Bár a könyvben többször elhangzik, hogy „kelekula fejű”, „gyenge értelmű” vagy képességű Anička, valójában – úgy vélem – egyáltalán nem az. Sajátosságait talán egyfajta autizmussal lehetne leírni. Némely területen, például a memorizálás, szövegek és összefüggések szinte vizuális rögzítése terén kiváló teljesítményt nyújt, de a számokkal sem áll hadilábon. Viszont a társas kommunikációja fejletlenebb, annak árnyalatait kevéssé érti, érzelmileg nehezen boldogul, befolyásolható, instabil. Épp ezért mindent „szó szerint” próbál értelmezni, ami rendkívül tisztává és sebezhetővé teszi.

A nagyívű regény történelmi gerincét a Jozef Tiso (Tisza vagy Tiszó József néven is előfordul) szlovák pap és politikus, az 1938–1945 közötti fasiszta bábállam, az Első Szlovák Köztársaság elnöke körül és vezetésével zajló események, illetve ez idő alatt a szlovákiai zsidókkal szembeni eljárások leírása adja. A fikció előtérében azonban egy fura lány élete áll, aki a véletlen folytán Bánovce (Bán község) plébánosának, a későbbi köztársasági elnöknek az írnok-segítőjeként dolgozik, s nem mellesleg résztvevője a település patikusa és Tiso között zajló vasárnapi sakkpartiknak. (Nem ritkán ő fejez be egy-egy játszmát a majdani elnök helyett.)

A kiválóan megrajzolt légkörű kistelepülés ugyan kiszakadt már a Monarchiából, de lakosságát tekintve még vegyes, szlovákok (ludákok [hazafias szellemű, túlzottan nemzeti érzelmű szlovákok – A szerk.]), magyarok, zsidók, csehek egyaránt megtalálhatók benne, még éppen Cseh-Szlovákia része. De erősödik újra a német hatás, a nemzetiszocialista (nacionalista) eszmék. A regény és a település fontos szereplői – a Monsignore és feltétlen híve, a patikusné, illetve annak férje, a patikus – között izgalmas szellemi párbeszédek zajlanak, amelyekről főszereplőnk, Anička közvetítésével hallunk. (Éppen mert őt sokszor észre sem veszik, nyugodtan vitáznak előtte.) A patikus demokratikus elkötelezettségű gondolkodó, ugyanakkor nem híve a nyílt konfrontációnak. Mégis legtöbb megnyilvánulása tisztességes magatartás, egyáltalán nem tekinthető megalkuvásnak. Hitvallás-szerű mondatai mellett –„Nem akarok egy olyan mű részese lenni, amely bármi módon összetegeződött az akasztófákkal” –, bőven akadnak szimplán emberiek („Jobban szeretem a mulatságos hibákat, mint az ostoba tévedéseket.”), sőt kifejezetten derűt keltők is. (Ezekből inkább nem idézek, mert a patikus úr sokszor szabadszájú.)

A mesterien felépített regényben fénykép dokumentumok is erősítik a valóság és fikció folytonos egybemosódását. A mű hosszú alcíme: „Történelmi regény, melyet történelmi események és az azokat megélni kénytelenek történetei ihlettek” – remekül összefoglalja a szerteágazó témát.

A recenzió mint műfaji keret nem teszi lehetővé, hogy egyfolytában csak idézzek és minden egyes mozzanatról leírjam, mennyire tanulságos, életszagú – ugyanakkor helyenként kifejezetten lírai –, hadd mondjak csak annyit, hogy a regény olvasása közben folytonos volt a figyelmem. Percekre sem lankadt. Nem voltak üresjáratok, érdektelen részek. Vagy a gondolkodásomat aktivizálta a szöveg, vagy az érzelmekre hatott – mindenfajta érzelgősségtől mentesen. Folyamatosan humán értékekkel és elgondolkodtató, gyengeségekkel szembesültem. Ugyanakkor a remek magyarsággal, kiváló stílusérzékkel fogalmazott mondatok cseppet sem szájbarágósak – azonnal meg is említem Mészáros Tünde példaértékű, élvezetes fordítását. A szerző ráadásul egy nő hangján beszél hozzánk, rendkívül szépen megformálva a felismerésszerű női gondolatokat (is). „Amit a nő szeret, elmúlik. Amit a nő mond, csak a szél hallgatja.” „Saját magát nem volt hajlandó félteni, mint ahogy az összes többi nő se hajlandó, aki gondoskodik valakiről.”, vagy „Gondol az ember valakire, akit szeret, és egyszeriben kevésbé fél.”, vagy „…a remény néha rosszabb, mint a csalódás…”

• Olvass bele!

Ha általánosságban, társadalmi vonatkozásaiban nézzük a regényt, akkor mindenképpen fel kell fedeznünk a benne rejlő hasonlóságokat – de minimum tudatosítanunk kell magunkban ezek felismerését. Az autoriter rendszert építő, a nacionalista eszméket, sőt a fasiszta gondolatokat dicsőítő – és ezek terjesztését szép lassan megoldó – Tiso-féle szlovák bábállam úgy formálta polgárainak gondolkodását, hogy azok lassan elfelejtették: voltaképpen békében éltek egymás mellett. Többek között ezért is értékes, ahogy Anečka látja a világot – a maga „csökkent értelmével”: „…az volt a kép alá írva: hogy dán parasztasszonyok halakkal, és én úgy láttam, mintha a fehér fejkendős mamikáknak ugyanolyan ráncaik, ugyanolyan agyondolgozott kezük lenne, mint az asszonyoknak a környéki falukból.” És ezért fontosak a patikus úr mondatai is, mert emberségre tanítanak: „Ha Szlovenszkó minden polgára, akkor   m i n d e n   p o l g á r a, és ezzel én egyetértek, ellenkező esetben viszont contradictio in adectio áll fenn, ahogy azt a Gleck-kocsma törzsvendégei mondani szokták. És ilyesmit egy miniszterelnök, aki ráadásul lelkipásztor is, nem engedhet meg magának.”

De a kor és a hasonlóan felépülő rendszerek mind egyazon logikával érvelnek: „…ügyelni fogunk arra, hogy a párt, mint a szlovák nemzet egyetlen képviselője magában foglalja az egész nemzetet és annak valamennyi részét. Egy nemzet, egy párt, egy vezér” – vallja Tiso.

A hithű patikáriusné (aki egyébként eredeti vallását is elhagyja Tiso – és a nemzetiszocialista eszmék – kedvéért) pedig ekképp fordítja le magának az elnök szavait: „…hiszen mindenki tudja, hogy közelebb az ing, mint a suba, és ha ez nem lenne elég, akkor a megkérdőjelezhetetlen instanciák valamelyikéhez kell fordulni. Mert hát ki ne ismerné az evangéliumi szeresd felebarátodat, mint tenmagadat kitételt, ami csak annyit jelent, hogy előbb magadat nézzed…”

S ha már nem tudok szabadulni az idézetek bűvköréből, hadd ragadjak ki még egy példát: „Csakis felületes szellemek eshetnek abba a tévhitbe, hogy nemzeti Istenről és egy nemzeti hitről beszéljenek, s azt a balgaságot képviselve, hogy Istent, minden világok teremtőjét, minden nép királyát és törvényhozóját, melynek nagyságához képest minden nép kicsiny, »mint a vízcseppek a vödrön«, egyetlen nép határai közé, egyetlen faj vér szerinti tömlöcébe szorítsa be…” – idézi a patikus XI. Piusz pápát, aki 1937-ben már az Égető aggodalommal címet adta a németekhez szóló enciklikájának. És elítélte a módot, ahogy Adolf Hitler hatalomra jutott, és elítélte az első intézkedéseit is.

De a nemzetiszocializmus eszméje megállíthatatlanul tarol Szlovenszkóban is. „Az, hogy szlovák, feszítette már a fülemet, feszítette már a fejemet. Mindenhonnan valami szlovák dolog nyomakodott felém. Én már félek, hogy ha a sok nemzettudatos beszéd elől elbújok a klozetra, s ott egy nemzeti szín szalaggal átkötözött szardarab talál előbújni belőlem, akkor feljelentesz, engem meg lecsuknak nemzeti jelkép meggyalázása címén, mondta a patikus úr a patikusné asszonynak…”

A szereplők közül a patikus ismeri fel, hogy ebben a világban a gondolkodó embereknek nem sok babér jut: „Az ostobák gyávasága és az irigyek aljassága kiűzi őket a nagyvilágba.”

Természetesen a regény fontos mondanivalója – és egyúttal Tiso egyik fő háborús bűne – a bánásmód a zsidókkal. A regénybeli zsidók egyrészt a település életének szerves részét képezték, másrészt Anička életéhez tartoznak. Az ő csonka családjában zsidó unokatestvérei jelentenek számára valamiféle biztonságot, állandóságot, szeretetet. És megint csak a patikus az, aki felfigyel bizonyos jelenségekre. „Egy idő óta mintha valahogy sűrűbben kerültek volna szóba a zsidók. Vasárnap délután is, sakkozás közben.” A „megoldások” persze nem mentesek a kapzsiságtól, irigységtől.

Mivel Tiso szerint a zsidóság aktív segítője volt az első világháború előtti felvidéki „magyarosításoknak”, s a zsidók mindig büszkén vallották magukat magyarnak, nem igyekeztek beilleszkedni a szlovákok közé – el kell őket távolítani, először csak a közéletből.

„A megyei hivatalnak jogában áll egyik vagy másik vállalatot fölöslegesnek minősíteni, mert, mondjuk, van már a birtokában hasonló, vagy esetleg a mi emberünk, értsd pártunk tagja, becsületes ludák jelentette be rá az igényét. Ez a mi egyedi, igazán észszerű eljárási módunk” – vallják a hatalmon lévők, többnyire a (vagyonos) zsidó vállalkozók kárára. Nyilván a jog- és vagyonfosztások jelentették a kisebb problémát, hiszen végül a felvidéki zsidók nagy részét kitelepítették, munkaszolgálatra, majd koncentrációs táborokba küldték.

Igen, tudom, keveset írtam magáról a könyvről, annál többet idéztem belőle. Ez is csak azt bizonyítja, hogy a kiváló szerző, aki ebben az évben töltötte be hatvanadik évét, kivételesen jó regényt írt. A történelmi szál mellett a remekül formált, plasztikus figurák, az egyéni sorsok példázata is figyelemre méltó, nem mellesleg az élvezetes szöveg, amiért ismételten köszönetet kell mondanom a fordítónak.

Csak ajánlani tudom a regényt – én magam pedig keresni fogom Silvester Lavrík további műveit. Végezetül kénytelen vagyok még egy idézetet beszúrni. „És az igazság? Csak addig él, míg nem jön valaki, akinek hangosabb a trombitája, szokta volt mondani a Balák patikus úr.”

Silvester Lavrík: Vasárnapi sakkjátszmák Tisóval
L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2022
Fordította: Mészáros Tünde
466 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft,
online ár a kiadónál 3990 Ft
ISBN 978 963 414 8685

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

„Mert hiszen minek nekem az olyan szerelem, amibe beleszédülök, ami a magasba repít, aztán meg ott hagy azok kénye-kedvére, akik azt hiszik, hogy ezek a szavak az övéik, csak mert ők használják a leggyakrabban, ők kiabálják a leghangosabban.”
A történet elbeszélője, Anna (létező személy) naivan tiszta lélekkel figyeli a körülötte zajló történéseket. A környezete által szellemileg visszamaradottnak tartott Anička a Bánovce nevű kisváros lelkipásztora, Jozef Tiso (az ország leendő elnöke) gyorsírója lesz, és sajátos prizmáján át meséli el a körülötte zajló, sorsfordító eseményeket. A történelmi tényanyagra, szemtanúk beszámolóira és művészi fikcióra támaszkodó, emberi sorsokat, szerelmeket nyomon követő regény a történelem sötét korszakába, és azon belül az 1939–45-ös szlovák bábállamba vezeti el olvasóját.