A körzet poétikái (részlet)

Előszó

Bodor Ádám azon élő irodalmi klasszikusaink egyike, akinek kanonikus státusza vitathatatlannak tűnik minden értelmező közösség számára, és akinek műveit mind ez idáig nem sikerült az irodalmi üzem semmilyen politikai, gazdasági vagy piaci indíttatású diskurzusának kisajátítania. Ha van még ilyen értelemben „közös” részesedés a (kortárs) magyar irodalmi hagyományban, akkor Bodor művei mindenképpen ennek esélyét jelenthetik. Bodor jelentősége kortárs magyar irodalmi kontextusban nem pusztán abban mutatkozik meg, hogy Darvasi Lászlótól vagy Dragomán Györgytől Tompa Andreán és Berniczky Éván át Láng Zsoltig prózapoétikai innovációi egyszersmind markánsan változtatták meg egy terület vagy térség határátlépéseinek, történelmének és mindennapjainak elbeszélhetőségét – távolítva azt a realista konkrétságtól éppúgy, mint a romantikus transzilvanizmus idealizációjától. Hanem a karakteralkotás módjainak műbeli reflektáltsága – a megkettőződésektől a névadásokon, -cseréken és -megvonásokon át egészen a metamorfózisok egyéb, legkülönbözőbb módozataiig –, azok egymáshoz képesti viszonyai, illetve maguknak a szereplőknek a kapcsolatai egymással és környezetükkel olyan konstellációkat szül, amelyeket ha groteszknek vagy abszurdnak bélyegzünk, egész biztosan eltérő hatás-összefüggéseket mutatnak, mint a magyar irodalomtörténetben eddig használt vonatkozó fogalmak.

Ebből az okból is művei alighanem a különböző értés- és olvasásmódok érdemi versengésének arénájává avanzsálhatnak, ahol – kivételes pillanat ez a honi irodalomtudományban – megmutatkoznak a szöveghez való közelítések teljesítményei, láthatóvá válik produktivitásuk a kortárs irodalomértésben. A Bodor életművét tárgyazó jelen kötet ezek alapján egyrészt kísérletet tesz a Bodor-korpusz szisztematikus értelmezésére, lehetőség szerint olyan átfogóbb szemléleti, irodalmi, szövegközi és (magyar, valamint összehasonlító) műfaj- és irodalomtörténeti modellek kimutatására vagy előállítására törekedve, amelyek ezt a szövegvilágot applikatív síkon is képesek megvilágítani, anélkül, hogy eltávolodnának a szövegek esztétikai tapasztalatától és az ezt kondicionáló nyelviségtől. Ilyen modellek feltérképezésére a Bodor-szövegek bizonyosan lehetőséget adnak, mi több, továbbra is rá vannak utalva egyszerre átfogóbb és mélyrehatóbb interpretációs képletek kidolgozására. Másrészt lehetőséget biztosít jelen kötet arra is, hogy mintegy szinekdochikus módon a magyar irodalomkritikai és -értelmezői diskurzusok hatótávolságainak próbaköveként és egyre esedékesebb közös eszmecseréjének színre viteleként, vagy legalábbis az erre tett kísérletként szolgáljon.

Különösen, hogy Bodor sok nyelvre lefordított művei számos irodalomolvasási érdeklődési iránnyal léphetnek párbeszédbe, ahogy ez világosan látszik már a befogadástörténet eddigi rétegződésében is. Regényeinek recepciójában az utóbbi évekig két markáns értelmezési irány képviseltette magát. Az egyik a körzet hatalmi szabályozottságát elsődlegesen nyelvi kérdésként értve értekezett párhuzamosan a multi- és interkulturális identitás beírásáról és a széttartó elbeszélői pozíciókban a (mítoszokkal szemiotikailag rokonítható) kollektív történetek elbeszélhetőségéről, de nem a személyes éntörténet megírhatóságáról. A másik pedig inkább fókuszált a politikaiként azonosítható diszkurzív tematikára, a double entendre, a nyilvánosság és elrejtettség dialektikája vagy az intimitás ilyen viszonyok közötti lehetőségeit vizsgálva a szövegekben. E kettőt egészítette ki, hogy néhány értelmező kezén a mágikus realizmus sajátos közép-európai változata derengett fel, illetve ennek mutációja is megszületett, amikor a nem természetes narratológiával hozták összefüggésbe a regényeket. [Ezekhez lásd a Bodor recepcióját összegyűjteni vagy reprezentálni hivatott korábbi, lassan két évtizede megjelent kötetet, Scheibner Tamás, Vaderna Gábor (szerk.): Tapasztalatcsere. Esszék és tanulmányok Bodor Ádámról. Budapest, 2005.]

Bodor művei termékeny, első látásra is intuitív módon kínálkozó módon párbeszédbe léphetnek olyan kultúratudományos ihletettségű irodalomértelmezési módszertanokkal, mint a „geopoétika”, a „Human-Animal Studies”, a „biopoétika” (ebben a természeti-tájjellegű aspektustól a zoopoétikai indexen át a szenzoriális-testfenomenológiai viszonylatokig), az ökokritika vagy bizonyos történeti antropológiai diskurzusok (pl. „poszthumanizmus”, főleg a Verhovina madarai kapcsán) stb.

Mindezek háttere előtt a kötetben a következő vizsgálatok valósultak meg: a Bodor-próza unikális nyelvművészeti indexeinek, akár nyelvszemléletének vizsgálata, egyes lehetséges epikatörténeti, valamint műfajpoétikai (magyar és világirodalmi) előzményeinek és párhuzamainak kontextualizáló és összehasonlító értelmezése. Tematizálódtak a vernakularitás, a nyelvi sokszínűség és a regénypoétika viszonyai, a másik nyelvi megérthetőségének alakzatai és a nyelv virtualitásának megalkotása a művekben. Átfogó (Bodor műveinek megfilmesítéseire is kiterjedő) komplexumnak bizonyult a szövegbeli világszerűség megalkotása és ennek módjai, a jelviszonyoktól (például nyomok) a szenzoriopoétikai dimenzión át egészen Bodor sajátos, végidő jegyében működő kozmológiájáig. Mindezekkel összefüggésben pedig a humanitás vagy humánum határaira, illetve feltételezettségére irányuló történeti-antropológiai, leginkább antropocentrizmus-kritikai kérdezésmód az, ami markáns szemléleti vonulatot jelöl több értelmezésben.

Izgalmas kérdést jelent továbbra is a kelet-közép-európai térség történeti, antropológiai és kulturális archeológiája, kollektív emlékezete Bodornál, amely kérdéskör érdemi felfejtése alighanem még több fontos kutatási eredménnyel szolgálhat. Feltűnő továbbá a leginkább geopoétikainak nevezhető megközelítés (ezen belül például a határ-vonal alakzatainak elemzése) Bodor novellisztikájában éppúgy, mint regényeiben. Lényeges csomópontot képeznek az idegen figurája, az idegenség alakzatai és interakciói (a kulturális alteritástól a familiáris idegenig), azok nyelvi megalkotottsága a Bodor-prózában. Több elemzés gyújtópontjául vagy legalábbis fontos tárgyaként szolgál a természet fenomenalizálhatatlan jellege, Bodor körzeteinek természet nélküli ökológiája, a nyelv természeti-biológiai horizontjainak működtetése a prózapoétikában. Ezzel összefüggésben többen nem kerülhették meg a test dologi és biológiai összefüggéseinek, a határok és a test relációinak, a retorika fizikalizálásának és a korporeális narratológia alkalmazhatóságának kérdéseit a Bodor-korpusz kapcsán. Ezek a megközelítésmódok és diskurzusok, mint erre a kötet tanulmányai tanúsággal szolgálnak, azonban sosem magukban állnak, hanem például a Sinistra irodalmi hagyománybéli mögékerülhetetlenségének kliséjét felszámoló írásokban jelentős szerepet játszik a szöveg hangulatisága, az érzékelés színre vitele vagy a nyomhagyás és -olvasás dinamikája is.

Nem utolsósorban képviselteti magát e kötetben is az a témakör, amely korábban is jellegadó horizontját képviselte a Bodor-szövegek értelmezői faggatásának: a hatalom mibenléte, annak produktivitása, határainak feltérképezése, a különféle hatalmi diskurzusok rétegzettsége és interakcióba lépése. Az eddigi recepcióhoz képest újdonság, hogy a hatalom produktivitása nem kizárólag az elsősorban Michel Foucault elméleti horizontjához kapcsolható ellenállásban érhető tetten, hanem mint erre a tanulmányok rámutatnak, éppen a fennálló viszonyok elfogadása tárhatja azt fel. Hovatovább a vonatkozó kérdésirányok egyre inkább biopolitikai jellegű színezetet öltenek magukra – alighanem itt is még nem kimerített összefüggésekre rámutatva.

A korábbi, inkább strukturális-morfológiai és szemantikai olvasási stratégiákhoz képest, ugyanakkor azok egyes eredményeit továbbgondolva ez a kötet azt mutatja, hogy jelenleg a Bodor-szövegek atmoszféraképző nyelvi eljárásaira irányul nagyobb figyelem (mind az érzékelés, mind a világszerűség síkján, a természeti és a kulturális közötti lokalizálhatatlan átmenetek hibrid környezetiségében), ezek sajátos temporális(an is hangolt) világalkotását is szem előtt tartva. Az ismétlődésnek a korábbi recepcióban is tárgyalt poétikai jelensége és eljárásai itt már nem annyira pusztán elemek vagy motívumok iterációját jelentik, hanem igazi nyelvi atmoszféraépítő tulajdonságaik kerülnek előtérbe, a nem-írható és írható világ, illetve maga a nyelv írhatósági és nem-írhatósági komponensei közötti feszültségben. Vagyis az ismétlés performatív természete vagy feltételezettsége mutatkozik itt meg, mind a szöveg reprezentált (tematikus-motivikus, jelentéstani), mind reprezentáló (elbeszélés narratopoétikai, továbbá nyelvi-textuális-performatív, akár szövegközi dimenziója) szintjein. A performativitás újfent átfogó jelentőségére nézve pedig: nem véletlenül problematizálódik jelen kötet számos elemzésében a határvonás gesztusa és alakzata, szemiotikai-térbeli-geopoétikai határhúzásoktól természeti és kulturális, saját és idegen, élő és holt, múltbeli és jövőbeli hibrid relációinak determinációin át az antropológiai differencia megvonásáig vagy beírásáig.

Bodor – továbbra is jelentékeny interpretációs kihívást mozgósító – műveihez több elemzés tehát nem egyszerűen „kész” és itt csupán alkalmazandó olvasási stratégiák és módszertani eszköztárak, nem doktrínává vagy instrumentáriummá merevedett modellek kódfejtő távlatából nyúl hozzá, hanem aktuális, lezáratlan kérdezési módok felől. Felmutatva azt, hogy a Bodor-szövegek több fontos szinten kardinális kérdések jegyében megszólíthatók, úgy irodalomtörténeti, mint olvasás-, szöveg- és nyelvelméleti síkon, továbbá – ezekkel szoros egybefonódásban – kortárs történeti, illetve regionális, sőt antropológiai dimenziókban.

A szerkesztők

A körzet poétikái.
Tanulmányok Bodor Ádám életművéről 
Szerkesztette: Lőrincz Csongor, Smid Róbert
Prae Kiadó, Budapest, 2024
496 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft