Az irodalom elméletéről és gyakorlatáról | Daniel Kehlmann: F

●  Ú J R A O L V A S Ó  ●

kistibi |

Elkezdtem olvasni egy elég izgalmas fülszöveggel ajánlott regényt, Sayfo Omar: Allah tágas földje (2017) című könyvét. Nagyjából hatvan oldal után kínosan kezdtem magam érezni. A név és a cím alapján azt hittem, beenged az arab világba, és megértek belőle valamit. Nem sikerült. Ekkor gondoltam, hogy utánanézek, kit is olvasok, miért jelent meg.

A szerző szír-magyar család gyermeke, Magyarországon él, magyarul ír, iszlám-szakértő. Na de a kiadó! Közismert, hogy politikai szagú döntéssel létrehoztak egy olyan írókeltető medencét (Előretolt Helyőrség), amelyben természetesen csak a rendszerhez hű alkotók lubickolhatnak. A milliárdos támogatottságú, Orbán János Dénes nevével fémjelzett akadémia nem a tehetséget figyeli, hanem a szófogadást, az igazodást. Hogy OJD kicsoda vagy inkább micsoda, elég elolvasni tőle mondjuk a Búbocska című meseregényt. Láthatjuk, hogy ő maga a középszer. (És akkor a névválasztás [akadémia] hajmeresztő arcátlanságáról még nem is beszéltem…)

Safyo Omár regénye műfaji besorolás szerint disztópia. A disztópia (a Wikipédia megfogalmazása szerint) „negatív utópia, antiutópia: valamilyen, jelenleginél rosszabb világ/társadalom víziója. (…) általában elembertelenedés, elnyomó, totalitárius rendszerek uralma, természeti vagy társadalmi katasztrófa jellemzi, amely a társadalom drámai hanyatlásához vezet.” Lehet, hogy ez pontos definíció, de tudományoskodó és nyakatekert, jól fel is bosszantott. Rossz könyvre pazaroltam az időmet, és akkor még ez is.

Mennyivel szebb és célratörőbb Totth Benedek megfogalmazása (ezt második regénye, Az utolsó utáni háború megjelenése után mondta): „Ebben a regényben a félelmeimet írtam meg.” Vagyis ahogyan az utópia vágyaink megfogalmazása, úgy a disztópia félelmeink regénybe (rém)álmodása. Orwell a sztálini birodalom működését szemlélve és megértve alkotta meg az 1984-et: a Nyugat félelmét.

Messzebbre kalandozva a kezdőrúgást adó műtől elgondolkodtam, tudok-e összeszedni szellemesen megfogalmazott irodalomelméleti fogalmakat. Nem nagyon sikerült. Greguss Ágost – az első rendszeres magyar esztétika szerzője – meghatározása a balladáról: „tragédia dalban elbeszélve.” Igen pontos, még ha metaforikus is, egyszerű, érthető. Kányáditól: mi a vers? „A vers az, amit mondani kell.” Ennél tömörebb, szebb meghatározást nemigen találni.

A középszerű irodalomelméleti megfogalmazás a szerzőjétől válik középszerűvé. József Attila ezt írja Irodalom és szocializmus című esszéjében (ami, ugye elsősorban nem irodalmi, hanem inkább tudományos műfaj): „Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye.” Lám, lehet tudományos munkában is jó stílussal, szellemesen fogalmazni.

Hosszú elmélkedésem tulajdonképpen bevezetőül szolgál Daniel Kehlmann F című regényéhez. Kehlmann a középszerűségről ír, és megdöbbentő, izgalmas, igazi szellemi kaland olvasni – persze főképp ínyenceknek. Már az első fejezet igazi bolyongás a német irodalomban. Mintha a Mario és a varázsló parafrázisát, sőt inkább ellentétét olvasnánk. Egy apa három fiával együtt egy hipnotizőr előadásán vesz részt. Az apa író, de regényeit nem adják ki, ezért nem hajlandó több energiát fektetni az írásba, a felesége úgyis eltartja. Sorsfordító a találkozás a hipnotizőrrel. Az apa eltűnik, és évek múltán, mint sikeres író jelenik meg.

A fiúk is szimbólumértékű sorsokat élnek meg. Az egyik papi pályát választ, de nem hisz Istenben. A másik festőnek készül, de rájön, hogy nem elég tehetséges, és művészettörténész lesz. Végül egy másik festő alakjába bújva válik híres, sikeres, befutott művésszé, de senki nem tudja, hogy a milliós értékű festményeket ő alkotta. A harmadik fiú a bankszakmába áll be, csakhogy nem igazán ért a tőzsdéhez, ezért a családját oly módon tartja fenn, hogy ellopja az ügyfelei pénzét.

A szövegből sugárzik az író hatalmas tudása, intelligenciája. Stílusa könnyed, izgalmas. Ezeknek eredményeként olyan művet kapunk, amely arra kényszerít: vizsgáld meg magadat, mit tettél, hogy elkerüld a középszert. Jobb vagy-e a szereplőknél, tehetséges vagy-e abban, amit csinálsz? Azt csinálod-e, amit mindig is szerettél volna csinálni, milyen megalkuvások árnyékolják az életed? Súlyos, bonyolult, nehéz kérdések ezek, amiket nem Kehlmann tesz fel – hanem a történet.

Lenyűgözött, ahogy az író vezeti ezt a többszálú eseménysort, időnként kereszteződnek a szálak, egyes jelenetek megismétlődnek, de más szemszögből. Lesújt és felemel a regény, és ahogy az olvasó mérlegre teszi saját sorsát – nehéz a szembesülés. Mindenki vágyik a környezete elismerésére, szeretne egy kicsit kiragyogni a szürkeségből. Mindenki szeretné elkerülni a középszerűséget. De milyen árat kell fizetni érte? Kehlmann egyik hőse meg is fogalmazza:

„Mit jelent középszerűnek lenni – hirtelen azon kaptam magam, hogy többé nem tudok megszabadulni ettől a kérdéstől. Hogy lehet ezzel együtt élni, miért folytatja az ember? Milyen ember az, aki mindent egy lapra tesz fel, az alkotásnak szenteli életét, vállalja a nagy verseny kockázatát, aztán évről évre képtelen valami jelentőset létrehozni? A versenyt persze, természeténél fogva, el is lehet veszíteni. De ha ez valóban megtörténik – akkor hazudjunk önmagunknak vagy nyugodjunk bele becsülettel?
Hogyan lehet büszkén előkészíteni kis kiállításainkat, begyűjteni a korlátozott elismeréseket, ugyanakkor természetes adottságnak tekinteni, hogy a siker világa, amelyben nekünk nincsen részünk, magasan fölöttünk van? Hogyan lehet berendezkedni erre az életre?”

Hát ez az. A jó irodalom mindig tükör. Daniel Kehlmann tükre nagyon éles képet mutat, nem hízeleg, nehéz belenézni. Pedig bizony olykor muszáj. Aztán más dolgunk nincs is, csak lefordítani saját életünkre.

Daniel Kehlmann: F
Fordította: Fodor Zsuzsa
Magvető Kiadó, Budapest, 2015
ISBN 978 963 142 7813

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Daniel Kehlmann rendkívül olvasmányos regényében a tőle megszokott humorral és filozofikussággal (…) bemutatja, hogy miért és miként menekül a kötelességeibe a saját tehetsége kibontakoztatását elszalasztó ember. És hogy hiába a családi minták, „saját erőből kell megtanulni mindent”. A több nézőpontból elmesélt események hőse egy a családját faképnél hagyó író, egy Isten létezését tagadó pap, egy festő hagyatékának rafinált gondozója, valamint egy üldözési mániás vagyontanácsadó. Egy apa és három fia, akik életét a hazugságok és a látszatok uralják.

Sayfo Omar: Allah tágas földje
Kárpát-medencei Tehetséggondozó
Budapest, 2017
ISBN 978 615 806 3371