A pokoljárás passiója | Jesmyn Ward: Most leszállunk innen

kistibi |

Nagyon érdekes kérdéseket vet fel ez a regény, elsősorban tematikai-műfaji értelemben. Prózában írt ballada? Passió sok narrátori szöveggel? Dante művének 21. századi parafrázisa? Egyértelmű válasz természetesen nincsen, mert mindhárom változat igaz lehet, ízlés szerint áll módunkban választani közülük. Az én lelkemhez a ballada verzió áll a legközelebb. A balladára magas fokú stilizáltság jellemző, tömörsége elképesztő, és a tragikus történet mesélése közben a balladának mindig van ereje és ideje gyönyörű lírai képek megfogalmazásához.

A stilizáltságról csak két nagyon egyszerű tény a mű kapcsán. Jesmyn Ward története rabszolgatörténet, mégis a regény harmadáig kell várnunk arra, hogy a mesélő kimondja a rabszolga szót. Ez még önmagában nem lenne fontos, de ha ezt összekötöm azzal, hogy a mesélő az apját következetesen nemzőmként emlegeti, már elgondolkodtató. Az indoklás az előtörténetből fejthető meg. A „gazda” megerőszakolta a főhős anyját, s az erőszakból gyermek született. A kislány identitásának egyik alappillére, hogy az erőszaktevőt nem nevezi apjának. Illetve az is része ennek az identitásnak, hogy neki nem csak „fehér” neve van. Az Annis mellett édesanyja afrikai nevén szólítja: Arese. Mintha a szabadság szólalna meg az anya szájából. Arese több mint egy név. A szabadságnál is több. Önrendelkezés, büszkeség, önállóság…

A főhős az afrikai fon nép leszármazottja. (Kiegészítés: ez a nép a nyugat-afrikai Dahomey [ma Benin] területén élt.) Nagyanyját Afrikában adták el, szörnyű körülmények között jutott el Amerikáig. Aza mama neve. A fonok úgy gondolják, hogy a szellemeik segítik őket. A szellem Annisnak Aza mama arcát felvéve jelenik meg. Aza mama Afrikában a király testőr-felesége volt, harcos asszony. Kiképzésükhöz tartozott, hogy kézifegyverekkel kellett elefántok ellen küzdeniük. Annis egyetlen tárgyi öröksége egy elefántagyar szilánkja, árnak megcsiszolva.

„– Aza mama azt mondta, egy elefánt elejtése megtanítja a kicsit arra, hogyan lehet legyőzni a nagyot. Ravasznak kell lenni, okosnak. Ha nem vagy az, nem éled túl. – A mama visszadugja az elefántcsont árat a hajába. – Eztet ne feledd, érted? Nem köll hozzá se elefántcsont, se lándzsa. Ebben a világban te magad vagy a magad fegyvere.”

De Annis nem csak a bőrműveskedéshez használt agyarszilánkot kapja meg édesanyjától. Éjszakánként a szállásukról kijárnak az erdőbe, ahol Annis küzdeni tanul. A bottal vívást gyakorolják meg a test-test elleni közelharcot. Nem mintha ebben a környezetben, ahol élet-halál ura a rabszolgatartó, használni tudná ezt, de mégis ad egyfajta tartást neki, hogyha kell, meg bírja magát védeni.

Ezt a majdnem elviselhető életet az szakítja meg, hogy a nemző szemet vet saját lányára. Annis édesanyja résen van, kicibálja lányát a gazda szobájából. Minden fajta ellenszegülés büntetést von maga után, hiszen itt csak az úr akarata érvényesülhet. Annis elveszíti édesanyját, gazdája eladja Délre, valamelyik cukornádültetvényre – ahol a várható élettartam lényegesen rövidebb.

• Olvass bele!

Annis Safi karjaiban találja meg a boldogságot-vigaszt, ott próbálja kompenzálni anyahiányát. Safi gyönyörű és kedves nő, szelíden, követelőzés nélkül ad, ideális a kapcsolatuk. De itt is baj történik. Futó csókot váltanak, míg cserélik a gazda ágyneműjét, aki éppen akkor toppan be. A retorzió nem sokáig várat magára. Annis és Safi hamarosan egy hosszú kötélhez csomózva botorkál dél felé, véresre tört lábbal, lehorzsolt csuklóval, éhségtől, szomjúságtól gyötörten. Családjára már csak az emlékei, Aza mama történetei, és az elefántcsont szerszám emlékezteti.

„– Most leszállunk innen a vak világba! – kezdé a költő – mondja a tanító és a szavak visszhangot vernek bennem… Elöl megyek, lépj lábaim nyomába – mondja a tanító. – Énrajtam jutsz a kínnal telt hazába.” Így szólal meg az egyik emlék: a nemző gyermekei Dantét tanultak, Annis a folyosóról hallgatózott. Csak azt nem tudta még akkor, hogy Dante víziója hamarosan valósággá válik.

Ahogy haladnak dél felé, folyók keresztezik útjukat, s őket egyszerűen belehajtják a vízbe. A nők még csak-csak boldogulnak, habár nem könnyen, de a vasra vert férfiakat lehúzza a fém súlya. „Az első, láncra vert férfi belelépked a vízbe, s amikor a sötét, víz alatti peremhez ér, elrugaszkodik, hogy lendületbe jöjjön, de csak nagy sokára bukkan fel a feje, koronázza meg a felszínt, és éppen csak egyet lélegezhet, mielőtt újra elmerül… Rádöbbenek, hogy ez az utolsó nem tud úszni… És alacsony, egy fejjel alacsonyabb a többinél… amikor az utolsó férfi, a kis kertész is a felszínre bukik, már csak lebeg a vízen, arccal a sötét mélység felé… A megláncolt kis ember most már könnyedén szeli a vizet; olyan egyenes a halálban, mint egy kígyó.”

Annis nem ad hangot szenvedéseinek. Egyszerűen elmeséli, amit maga körül tapasztal. És amit tapasztal, az maga a borzalom. Safi is eltűnik az életéből. Az egyik hajcsár eloldozza, elviszi az erdőbe, hogy megerőszakolja. Amikor visszatérnek, nem figyel, lazán kötözi vissza. Safi kiszabadítja magát, és eltűnik az erdőben. Soha nem találkoznak többé. A szökésben az a félelmetes, hogy nincs hová menni. Az erdőben kell túlélnie. Homályos utalások vannak a szövegben, hogy észak felé kell tartani, talán ott van a szabadság. De az sem biztos.

Végre céljához ér a „szállítmány”. Orvos vizsgál meg mindenkit.

„– Finom vonások, valamilyen keveredés eredménye. Gyermekszülésnek nincs nyoma. Dereka karcsú – mormolja az orvos. – Csípője széles. – A fedett fejű nő jegyzetel, szeme a papírlapra mered. – Valószínűleg ribancként hozná a legtöbb pénzt… az orvos ujjai végigmennek rajtam, belém furakodnak, a legérzékenyebb, leglágyabb zugokba. De tudva, hogy a mamám is kibírta ezt, és még rosszabbat is, visszarándulok a testembe. Hiába értett a harchoz, hiába volt büszke a tudományára, ezt nem verhette vissza.”

A regénynek van egy mágikus-mitikus rétege is. Arese ősi afrikai tudásával folyamatosan hívja a szellemet, a vihar és a szél szellemét. Számon kéri rajta, hogy miért nem segített Aza mamán és az édesanyján. „– A mamáddal is együtt gyalogoltam – mondja Aza. – New Orleansba? – Igen, de még előbb is. Egész életében.” Ezért nem érti Arese, hogy miért nem segített rajta. De hiába követelőzik, Azától nem tudja meg édesanyja sorsát. Ezért máshova kell fordulnia: a földhöz. Akkor jön rá, amikor büntetésből a Lyukba kerül. A Lyuk egy ék alakú, földbe vájt verem, teteje erős csapóajtó, oldala karókkal megerősítve. Amikor félig holtan kihúzzák onnan, felajánlást tesz. Levágja haját, egy földbe vájt medencébe dobja. „Elveszel, mondom a földnek. Adsz. Vedd ezt, és adj. Többet akarok látni. Mutass többet. Két emlék jön fel a fekete talajtakaróból az ujjam redőjénél…” „Láss, mondták Azok Akik Elvesznek és Adnak. És én látni fogok.”

Annis-Arese nem adta és nem adja fel. Nem a beletörődő Tamás bátya típus, küzd az utolsó leheletéig. És ez a küzdelem emeli balladai szintre a szenvedéstörténetet: megmutatja, hogy a leglehetetlenebb élethelyzetekben is van remény, ha az emberben van elegendő lelkierő, tartás, makacsság. Mindannyian tudjuk, hogy „más színűnek lenni” mindig pokol. Másnak lenni is pokol. Jesmyn Ward ezt pontosan tudja, ezért állította az olvasó elé a mintát: küzdeni mindig kell, mindig érdemes. És ha küzd az ember, mindig van kiút.

Az írónőnek ez a negyedik regénye, egy korábbiról (A csontok megmaradnak) mi is írtunk. Ward rangos díjakkal elismert alkotó, főfoglalkozásként kreatív írás tanít. Ő az egyetlen afroamerikai, és egyben az egyetlen nő, aki kétszer is elnyerte az amerikai (US) Országos Szépirodalmi Könyvdíjat (National Book Award for Fiction).

A kötetet Gy. Horváth László magyarította, akinek munkássága igen összetett: műfordító, író, esszéista, ráadásul angolból és oroszból is fordít. Szereti a nagy feladatokat. Mert mi másnak nevezhetnénk, hogy két éve a Háború és béke jelent meg az ő újrafordításában. Ezt az átültetést azért tartom bravúrosnak, mert egybe kellett simítania a rabszolgák egyszerű(sítetten elsajátított) nyelvét, a mágikus szint nyelvével, valamint a narrátori szöveg időnként meglepő lírájával.

Jesmyn Ward: Most leszállunk innen 
Fordította: Gy. Horváth László
KULT Könyvek sorozat
21. Század Kiadó, Budapest, 2024
320 oldal, teljes bolti ár 5990 Ft
online ár a kiadónál 4493 Ft
ISBN 978 963 568 4892

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

„Most leszállunk innen a vak világba!” – kezdé a költő. Babits Mihály fordításában így hangzik az idézet Dante Pokoljából, ahonnan e regény a címét kölcsönzi.
A Most leszállunk innen igazi mestermű, amely az amerikai irodalom klasszikusaként fog bevonulni a köztudatba. Egy lány története, aki rabszolgaként élt az amerikai polgárháborút megelőző években.
Annist egy fehér rabszolgatartó nemzette, aki eladja délre. A hosszú menetelés során a lány édesanyjához kapcsolódó emlékeiben talál vigaszra, illetve a nagymamájáról szóló történetekben, aki harcos volt Afrikában. Annis számára e két nőalakon keresztül nyílik meg a kézzelfogható valóságon túli szellemvilág, amelyben ott van a föld és a víz, mítosz és történelem; ott vannak azok a szellemek, amelyek adnak és nevelnek, és azok, amelyek manipulálnak és elvesznek.
Az alászállás története végeredményben egy újjászületés története, amely során Annis visszavívja a jogot, hogy ő kormányozza saját életét.