A történelem ismétli önmagát? | David Harsanyi: Eurotrash

●  A   T Ö R V É N Y E K
M E G H A L N A K,
A   K Ö N Y V E K   S O H A  ●

Paddington |

A magyar származású, ám friss bevándorló családban már az USÁ-ban született újságíró, David Harsanyi eredetileg 2021-ben, magyarul pedig most megjelent könyvében alaposan ráhúzza a vizes lepedőt Európára. Kiterjedt kutatásokra épülő, kétségkívül provokatív kötete elsősorban az USA demokratáinak szól, azon belül is azoknak, akik úgy gondolják, ideje, hogy az Újvilág tanuljon az Óvilágtól. Ugyanakkor olyan tükröt tart az európai olvasók elé, amibe nem kellemes belenézni, de szükséges. Nem kell egyetérteni megállapításaival, ám ha európai jövőt szeretnénk a gyerekeinknek, mindenképpen el kell gondolkozni azon, amit mond.

Kezdjük talán a címmel. Az Eurotrash kifejezést talán ismerős lehet azoknak, akik érdeklődnek a divat iránt. Európában ugyanis ezzel a kifejezéssel azokat illetik, akik ízléstelen, de drága megjelenésükkel tűnnek ki. Amerikában azonban ez a név azokra a gazdag európaiakra illik, akik Amerikában élnek, magángépekkel utazgatnak, életüket a híresek és gazdagok között töltik, és hivalkodnak mindezzel… Az angolban a trash szemetet jelent, Harsanyi végső soron arra utal, hogy a mai Európa nagyjából kuka, az amerikai eurofilek – nagy részük celeb vagy olyasféle – pedig a távolból, a részleteket nem ismerve, felületesen próbálják a bukott európai gyakorlatokat bevezetni/bevezettetni az USÁ-ban. Kicsit mintha olyannak látná mindezt, mint annak idején a nyugat-európai kommunista pártok Szovjetunió iránti rajongását.

Harsanyi azzal kezdi, hogy felhívja a figyelmet, az Amerikai Egyesült Államok alapító atyái éppen Európa ellenében hozták létre új államukat és írták meg az amerikai alkotmányt. Születésekor, 1787-ben, tényleg sokkal progresszívabb volt az akkori Európa gyakorlatánál. Arról azonban a szerző megfeledkezni látszik, hogy a második világháború utáni időszakban az USA – sokszor katasztrofális eredménnyel – megpróbálta saját értékrendjét a világ összes országára ráerőltetni. Az emberi jogok vonatkozásában, ami fontos építőeleme a kötetnek, az az érdekes helyzet állt elő, hogy az USA vezetésével létrejött emberi jogi kereteket ma már szinte minden ország – részben vagy egészében – elfogadta, a különböző emberi jogi egyezményekhez viszont éppen az USA nem csatlakozott soha. Ezért is érdemes kritikusan olvasni a kötetet – ám érdemes nyitottan hallgatni, amit mond. Különösen érdekes olvasmány most, 2024-ben, amikor az USA történelme leginkább megosztó – és az erősen eurofil demokrata pártiak miatt megjelent – menekülthullámát szenvedi el.

• Olvass bele!

A szerző a szó eredeti értelmében vett liberális, és ennek megfelelő állításokat fogalmaz meg. Számos területen és témában ez a típusú liberalizmus Európában már nem létezik, vagy a valódi liberális értékeket (olykor azok egy részét) euroszkeptikus, szélsőjobboldali vagy annak bélyegzett pártok képviselik. Éppen ezért talán a legfontosabb az lenne, hogy a könyvet valódi érdeklődéssel olvassák azok, akik liberálisnak gondolják magukat. Több olyan témával is részletesen foglalkozik az Eurotrash, amiről a mai európai liberálisok egészen másként gondolkodnak és cselekszenek, mint azok, akik valódi liberális értékeket vallanak.

A legfontosabb talán a szólásszabadság kérdése. A szólásszabadság eredeti, a francia felvilágosodás és az arra épülő amerikai liberalizmus szerinti értelmében nem korlátozható. Nincs tere semmiféle mérlegelésnek, nincsenek relatív szabályok, a közvetlen bűncselekményre való felszólításon kívül semmi nem korlátozhatja. (Az egész arról szól, hogy létezik-e „gyűlöletbeszéd”, és ki mondja meg, hogy mi az.) A mai valóságban viszont az eurofil amerikaiak éppúgy, mint az EU – az autokráciák legjobb tanítványaként – még jogszabályokat is alkot, kényszerítő eszközöket is alkalmaz e szabadságjog korlátozására. Lássuk be, nem túl népszerű téma ez ma Európában, a szólásszabadság veszélyesnek tűnik a politikusok és a politizáló értelmiségiek számára – akik persze foggal-körömmel harcolnak azért, hogy az ő véleményük megfelelő teret kapjon. Kevés az olyan liberális zsidó, aki ne akarná korlátozni az antiszemita megszólalásokat. Pedig ahol elkezdődik a cenzúra, az csak szélesedik, sosem csökken magától! Érdemes idézni John Howe megjegyzését a fülszövegről: „Ha Európa jogilag próbálja meg szabályozni a sértő beszédet, akkor oda a szólásszabadság eszméje. Ilyen alapon akár ennek a könyvnek a címe is gyűlöletkeltőnek minősülhet Európában. A hatalmon lévők érzékenysége mindig győzni fog.”

Harsanyi igen kritikusan ír a jóléti állam európai – pontosabban alapvetően skandináv – rendszereinek fenntarthatatlanságáról, és arról, hogy az amerikai rendszer szerinte miért jobb mindenkinek. Amit az európai rendszerekről ír, abban sajnos igaza van. Hogy Amerika tehetne-e valamit, amitől jobb lenne a helyzet náluk is, számomra továbbra is kérdés. Az viszont biztos, hogy az európai mintára ott létrehozott rendszerek nemigen működnek.

A szerző nyilvánvalóan nem nagy barátja Orbán Viktornak, ám egyetért vele, és nagyon is megfontolandó gondolatokat fogalmaz meg arról, miért elhibázott az EU bevándorlási politikája. A kötetet éppen húsvétkor olvastam, és elgondolkodtam azon, hogy az igazság valahol középen van. Egyfelől nagyon fontos, hogy európai módra elfogadjuk: egy ország nem egységes (nem is lehet), és például a kormánynak nem szabadna szabályoznia, hogy nyitva lehetnek-e boltok húsvét vasárnap. Ugyanakkor a bevándorlóknak is tudomásul kellene venniük, hogy már máshol élnek, éppen a zsidó-keresztény hagyományú Európában, ahol épp most több országban is amiatt áll a bál, hogy vezető politikusok nem mernek húsvéti témájú posztokat kirakni. Bár a zsidó-keresztény hagyományban a tékozló fiú története jó példa valami hasonlóra, a jövevények befogadása mellett fontos lenne hagyományaink megőrzése és megismertetése is.

Akik ismerik az EU szabályozó mechanizmusait, valószínűleg hozzám hasonlóan hevesen bólogatnak mindazokat a kritikákat olvasva, amelyeket a bürokrácia agyonszabályozó szerepéről és az innovációt gátló európai szabályozási, pénzügyi és szellemi közegről fogalmaz meg. Az utóbbi évtizedekben két igazán sajnálatos dolgot tapasztalunk: egyrészt a jól hangzó innovációs, a versenyképesség megőrzését célzó terveket az EU-nak rendre nem sikerül megvalósítania, másrészt sorban születnek olyan jogszabályok, melyek éppen az innováció alapfeltételét adó szabadságot korlátozzák – az általános adatvédelemtől (GDPR) a szellemi tulajdonjogon át a mesterséges intelligencia épp terítéken lévő szabályozásáig.

Nem folytatom. Viszont bárkivel szívesen vitatkozom arról, hogy miben van igaza David Harsanyinak. (Majdnem biztos, hogy mást és mást emelünk majd ki.) Nagyon izgalmas például arról is beszélgetni, amit a szerző a ma éppen nagyon aktuális eutanázia-vitához hozzátesz.

Azoknak, akik kevésbé otthonosak ezekben a témákban, sokat segíthet, hogy a kötet nem csak Békési József értő fordításában, hanem Tarcsa József alapos szerkesztői megjegyzéseivel kerül a magyar olvasók kezébe. A fiatal Multiverzum Kiadó kínálatához érdekes színt tett hozzá ez a kötet, amit remélhetőleg több, hasonlóan vitára hívó könyv követ majd.

David Harsanyi: Eurotrash –
Miért kell Amerikának elutasítania
egy hanyatló kontinens elavult eszméit?
Fordította: Békési József
Multiverzum Kiadó, Budapest, 2024
368 oldal, teljes bolti ár 5990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 4790 Ft
ISBN 978 615 666 2057

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Példaértékű-e Európa? Európa korszerűtlen intézményrendszerének, gazdasági növekedése megtorpanásának, erkölcsi irányvesztésének és kulturális önfeladásának terhe alatt nyög. Mégis szép számmal akadnak olyan „eurofil” amerikai politikusok, tudósok és újságírók, akik arra biztatják Amerikát, hogy vegyen példát az Atlanti-óceán túloldalán található országok egészségügyéről, jóléti intézkedéseiről, bevándorláspolitikájáról és még sok minden másról. Miközben a szerző arról kívánja meggyőzni amerikai olvasóit, hogy rossz helyen keresik a megoldást, akik erre buzdítanak, tükröt tartva európai olvasóinak vitatkozik az „euroblabla” jól ismert állításaival is.
Mit jelent a föderális és a szuperállam közötti különbség? Több vagy kevesebb szabályozásra van-e szüksége a gazdaságnak? Milyen mértékben támogassa az állam az egészségügyet? Segítségnyújtás vagy orvos által támogatott öngyilkosság-e az eutanázia? Eltűnik-e a modern társadalmakból a vallásos hit? S legfőképpen: az Atlanti-óceán melyik oldalán találhatunk problémáinkra jobb megoldásokat?

David Harsanyi provokatív stílusban bontja le az európai felsőbbrendűség mítoszait, és igyekszik választ találni ezekre a hazai és Európa-szerte zajló vitákból is ismerős, nyugtalanító kérdésekre is.