David Harsanyi: Eurotrash (részlet)

10. | A jövő nem lehet azoké,
akik rágalmazzák a prófétát

Két dolog képezi minden nyitott társadalom alapját:
a véleménynyilvánítás szabadsága és a jogállamiság.
Ha ezek nincsenek meg, akkor nincs szabad ország. Salman Rushdie¹

A sátáni versek című regényének 1988. szeptemberi megjelenése után Salman Rushdie brit író a történelem egyik legsúlyosabb következményekkel járó irodalmi vitájába keveredett. Mivel a könyv állítólag tiszteletlenül bánik Mohamed prófétával, betiltották Rushdie szülőhazájában, Indiában és több tucat más országban – köztük a világ minden muszlim többségű államában. Bár Rushdie később a szabad véleménynyilvánítás erőteljes szószólójává vált, kezdetben saját könyve ellen fordult, és számos alkalommal bocsánatot kért a benne foglaltakért. „Mélységesen sajnálom, hogy a könyv megjelenése az iszlám őszinte híveinek fájdalmat okozott” – mondta egy nyilatkozatában.² Kijelentette, hogy hűséges az iszlámhoz, és arra kérte kiadóját, hogy tartsa vissza a puha kötésű kiadás megjelenését. Önvédelmi okokból álláspontja minden bizonnyal érthető volt.

Ám mindez mit sem ért. Irán legfőbb vezetője, Khomeini ajatollah fatvát bocsátott ki Rushdie ellen, amelyben azt állította, hogy még ha az író „minden idők legjámborabb emberévé vált is”, minden muszlimnak kötelessége „mindent bevetni, amije csak van”, hogy megölje.³ A háború utáni történelemben először fordult elő, hogy a liberális nyugati világban széles körű mozgalom és terrorizmus indult a szabad véleménynyilvánítás elnyomására.

Az Egyesült Államokban a kaliforniai Berkeley-ben – a hatvanas évek szólásszabadság-mozgalmának otthonában – két könyvesboltot támadtak meg. New Yorkban a Riverdale Press nevű kis újság irodáját felgyújtották, miután szerkesztőségi cikket jelentetett meg, amelyben megvédte a regény olvasásához való jogot, és bírálta a könyvesboltokat, amelyek levették a művet a polcaikról.

Európában a helyzet még pusztítóbb volt. A sátáni versek olasz fordítóját, Ettore Capriolót milánói lakásában halálra késelték.⁴ Rushdie könyvének norvég kiadóját, William Nygaardot 1993-ban háromszor lőtték meg, de túlélte.⁵ Belgiumban két imámot gyilkoltak meg, mert mérsékelt álláspontot képviseltek az üggyel kapcsolatban.

Anglia a legkitartóbb erőszak és tiltakozások központjává vált. Londonban 1988 áprilisában két nagy könyvesboltot felrobbantottak, és még májusban két további robbantás is történt, amelyek a könyv árusításával hozhatók összefüggésbe. Országszerte három másik könyvesboltban is találtak működésbe nem lépett robbanóeszközöket. Számos könyvkereskedő a megtorlástól való félelem miatt inkább elkerülte a regény árusítását. Rushdie kénytelen volt éjjel-nappal testőrökkel védelmezni magát, és a következő évtizedet bujkálással töltötte. A fatva még ma is érvényben van.* A vérdíj mára több mint 4 millió dollárra emelkedett.⁶

Nem Európa hibája, hogy létezik iszlám radikalizmus. Az viszont Nyugat-Európa hibája, hogy enged az őt fenyegetők akaratának. Kiadna-e ma bármelyik nagy európai kiadó A sátáni versekhez hasonló könyvet? Kétséges. Nem azért, mert a „gyűlöletbeszédre” vonatkozó törvények tiltanák egy ilyen könyv kiadását – bár, mint láttuk, rengeteg törvény létezik –, hanem inkább azért, mert az európai kulturális norma ma az, hogy a társadalmi harmóniát a viták elkerülése és a fundamentalisták megnyugtatása révén tartsák fenn. Ez a multikulturális progresszivizmus és az iszlamizmus mérgező összeolvadása. Ez az álláspont nem hozott Európának sem több szabadságot, sem több harmóniát. Amit elért, az az, hogy a teokratáknak vétójogot adott.

* A könyv megírása óta eltelt időben, 2022. augusztus 12-én újabb merényletet kíséreltek megalapozni Salman Rushdie ellen. A világhírű író éppen előadásra készült a New York állami Buffalo melletti Chautauqua kulturális központjában, amikor egy fekete ruhát és fekete maszkot viselő férfi felrohant a színpadra, és többször megszúrta. A támadás következtében Salman Rushdie az egyik szemére megvakult, és az egyik kezét sem tudja használni azóta. – A szerk.

Ahogy Kenan Malik író nemrég megjegyezte, a Rushdie-fatva maradandó öröksége az volt, hogy Nyugat-Európa „internalizálta” a cenzúrát. „Rushdie kritikusai elvesztették a csatát – A sátáni verseket továbbra is kiadják – írta. – De megnyerték a háborút. A Rushdie-ellenes ügy középpontjában álló érv – miszerint erkölcsileg elfogadhatatlan más kultúrák megsértése – ma már széles körben elfogadott.”⁷ Sok európai kétségkívül azzal érvelne, hogy az önkorlátozás egyál-talán nem tekinthető „cenzúrának”. Számukra ez a szó az állam által kikényszerített korlátozások és beavatkozások valamilyen formájára épül. A szó legszorosabb értelmében igazuk van, de az is igaz, hogy a nyílt vitát gátló és a legkevésbé sem liberális erők zsarolásai előtt meghajló proskriptív kulturális környezet aláássa a nyílt véleménynyilvánítás szellemét, és így lényegében funkcionális cenzúrának minősül. Ez gyakran ugyanolyan veszélyes – ha nem veszélyesebb. És gyakran nehéz visszatérni ebből a szemléletből, ha egyszer már elköteleztük magunkat.

Mielőtt megjelent volna Sherry Jones írónő Aisha, a Próféta szerelme (The Jewel of Medina) című regénye, amely Mohamed egyik feleségének, a hatéves Aishának az életét meséli el, a Random House reklámosztálya megkereste Denise Spellberget, a Texasi Egyetem közel-keleti tanulmányok professzorát, hogy kikérje véleményét a könyvről. Mondanom sem kell, hogy a professzor nem rajongott érte, állítólag „hihetetlenül sértőnek”, „nagyon csúnya, ostoba műnek” találta a könyvet, és azt állította, hogy a „robbanásveszélyes” tartalom iszlám erőszakra ösztönözne.⁸

Mindenki kritikus, igaz? De a professzor többet is tett: figyelmeztette egy kollégáját, Shahed Amunallahot, aki felhívta a nyilvánosság figyelmét a könyv témájára. Azonnal megjelentek a bocsánatkérést követelő hangok, még mielőtt a könyv megjelent volna. A sátáni versek egykori kiadója azonnal meghajolt a nyomásnak, és az erőszakos cselekményektől való félelem miatt törölte az Aisha, a Próféta szerelme című könyvet. Rushdie a „félelem cenzúrájának” nevezte az esetet.⁹ Maga Jones, aki az Egyesült Államokban – és nem Európában, ahol az élete veszélyben lett volna – tartott előadó körútján megvédte az olvasók megsértéséhez való jogát, azt állította, hogy Mohamed egyetértett volna a szabad véleménynyilvánításról vallott határozottan liberális nézeteivel.¹⁰ A magam részéről e tekintetben szkeptikus vagyok.

Egyetlen más nagy kiadó sem nyúlt a Jones-könyvhöz. Amikor egy kis angol kiadó, a Gibson Square megragadta a lehetőséget, londoni irodáit felgyújtották.¹¹ Anjem Choudary radikális angol, muzulmán pap levelet írt a londoni Daily Telegraphnak – amely, úgy tűnik, azon néhány olyan európai lap közé tartozik, amely az erőszaktól való félelem nélkül hangot mer adni érzéseinek –, s levelében megjegyezte, hogy a briteknek „tisztában kellene lenniük azzal, hogy milyen következményekkel kell szembenézniük, ha ilyen anyagot készítenek. Tudniuk kellene, hogy ez milyen mély érzelmeket válthat ki.”¹² Choudary csak azért hitte, hogy az iszlám törvényeknek lehet bármilyen hatása a kiadói világra vagy az európai világi társadalom viselkedésére, mert valóban van is hatása.

Jones regénye nem az első vagy utolsó mű volt, amelyet cenzúráztak. A demokratizált média korában nehéz bármit is teljesen cenzúrázni. (Az európai kormányok, mint láttuk, dolgoznak ennek a problémának a megoldásán.) De az öncenzúra és a behódolás az erőszakkal való fenyegetésnek ma már az európai lét szerves része. Ez a hozzáállás felfelé szűrődik, és beépül a kulturális normákba és a törvényekbe.

Amikor egy dán kiadó felhívást tett közzé, hogy keressenek egy olyan művészt, aki hajlandó karikatúrákat készíteni a világ vallásait, köztük az iszlámot is magyarázó, ártalmatlan gyermekkönyvek sorozatának egyik kötetéhez, az az egész muszlim világban és Európában követségek felgyújtásához vezetett. Londonban a dán nagykövetség előtt tüntetők „A szabadság menjen a pokolba!” és „Lefejezni azokat, akik sértegetik az iszlámot!” feliratú táblákat tartottak a magasba.¹³ A kiadó visszavonta a könyvet.

Amikor a Jyllands-Posten című dán újság – kevésbé ártatlanul – Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat tett közzé, hogy felhívja a figyelmet az öncenzúrára, ez világméretű válságot váltott ki, és az európai vezetők elítélték. Az egyik dán karikaturistát, Kurt Westergaardot halálos fenyegetések árasztották el. Négy évvel a karikatúra megjelenése után egy szomáliai menekült baltával és késsel tört be Westergaard otthonába, ahol a karikatúra készítője feleségével és ötéves unokájával tartózkodott. Mindhárman elmenekültek.

2018-ban a Random House németországi részlege az „iszlamofóbia felszításától” való félelmében az öncenzúrát a szélsőségekkel szembeni tisztesség megőrzésének eszközeként, nem pedig a radikálisokkal szembeni kapitulációként fogalmazta meg, és törölte Thilo Sarrazin baloldali, bevándorláskritikus bestselleríró egyik könyvét. A közgazdászt heterodox nézetei miatt már korábban elüldözték a német központi banknál, a Bundesbanknál betöltött pozíciójából.¹⁴ Persze senkinek sem garantált az állása vagy az, hogy kiadják egy könyvét. De engedni a nyomásgyakorlásnak illiberális cselekedet, amely csak további fenyegetésekre és erőszakra ösztönöz, és reakcióként még több iszlámellenességre.

Kevés ember van, aki vállalja a szembenézést az ilyen viták veszélyeivel. Ezért érezte kényszerítve magát a berlini Deutsche Oper, hogy lemondja Mozart Idomeneo című operájának előadásait. Nemcsak azért, mert sértette a németországi muszlimok érzékenységét, hanem mert „kiszámíthatatlan biztonsági kockázatot” jelentett az emberek számára, hogy megnézzék.¹⁵ Ez az oka annak, hogy a londoni Royal Court lemondta Arisztophanész Lüszisztraté című művének előadásait. Ezért távolította el a Manchesteri Művészeti Galéria¹⁶ és a londoni Whitechapel Művészeti Galéria¹⁷ a meztelen nőket ábrázoló műalkotásokat.

Ugyanazok az emberek, akik gyakran gúnyolódnak a keresztények puritanizmusán, a harmónia biztosítása érdekében saját tiszteletre méltó kulturális érzékenységük cenzúrázásával kerülik el egyes muszlimok megsértését. Csakhogy ez szánalmas és kontraproduktív fegyverletétel.

A szövegben lévő végjegyzeti hivatkozások csak a nyomtatott könyvben olvashatók

Fordította: Békési József

David Harsanyi: Eurotrash –
Miért kell Amerikának elutasítania
egy hanyatló kontinens elavult eszméit?
Multiverzum Kiadó, Budapest, 2024
368 oldal, teljes bolti ár 5990 Ft