Magyar Zoltán: Bestiarium Hungaricum (részlet)

Ördög

Központi jelentőségű alakja a néphitnek és elbeszéléshagyománynak, a keresztény kultúrában az embert megkísértő és kárhozatba vivő démonikus lény, az Isten ellenfele. Mint néphitalakhoz rendkívül sokszínű és heterogén hagyomány társul, amelynek zöme ugyan keresztény szellemiségű, azonban számos olyan vonást is tartalmaz, amelyek még egy megelőző időszak folklóremlékeinek tekinthetők. A világ eredetét magyarázó, ún. duális teremtésmondák szerint Isten és ördög demiurgoszként közösen teremtik a földet, olyanformán, hogy az ördög lemerül a tenger mélyére, és hosszas próbálkozást követően a szájában, illetve a körme alatt felhoz annyi homokot, amelyből Isten jóvoltából kialakul a szárazföld. Egy másik apokrif hagyomány szerint az ördög által így hozott földből keletkeznek a hegyek. Számos más apokrif történet szerint a világ további teremtésének is aktív részese az ördög, így például az ő teremtménye némely állat is: a páva, a béka, a kígyó. A bibliai teremtéstörténetben a Sátánnal azonos.

A keresztény Sátán alakja a középkor folyamán több olyan vonást is magába olvasztott, amelyek más, pogány kori démonikus lények jellemzői voltak. Mint a néphitkutató Pócs Éva fogalmaz: „A keresztény ördögbe vetett hit, a félelem az ördögi kísértetektől, az élők bűnre csábításától, rossz halálra, kárhozatra vezető befolyásától és az ördöggel kapcsolatos vallásos rítusok, gesztusok a modern korban is sok helyen együtt éltek egy szinkretikus mágikus-vallásos világkép részeként a hiedelmek számos ördögalakjával és a folklór változatos ördögtörténeteivel.”

Az utóbbi évszázadok ördögképét a keresztény ikonográfia, a templomi falképek is meghatározó módon befolyásolták. Ha hiedelemtörténetekben és mesékben ördögről esik szó, többnyire fekete, patás, fején szarvat viselő démonikus alakként írják le. Alakváltoztató lény, amely bármely formában, főként állatok képében képes megjelenni, olykor csoportosan is (cilinderes úrfik, veres sapkás ördögök, tisztátalanok, rosszak). Jelenlétüket gyakran éjjeli határbeli muzsikaszó, éktelen lárma jelzi, amelynek csak a hajnali kakaskukorékolás vet véget. Az ördög távozását követően rendszerint füst és kénköves bűz marad abban a lakásban, ahová a lábát betette. Számos kincsmondában az ördög az, aki őrzi az elásott (és elátkozott) kincseket, illetve ő az, aki a kincsásó lelkéért vagy az illető valamely közeli családtagjáért cserébe elvezet az arany lelőhelyéhez.

Az ördögről szóló mondák jelentős része a különféle ördögi kísértetekről, az emberre veszélyes ördögről szól. Ártó démonként megszállja az embert, betegséget okoz, ijeszti, kísérti, tettleg bántalmazza az áldozatául kiszemelt embereket. Főként a keleti magyar nyelvterületen elterjedt hagyomány az öngyilkost segítő ördögökről szóló képzet, valamint gyakran az ördög az, aki kicseréli saját torz gyermekére az újszülötteket. Bűn és bűnhődés típusú történetekként is értelmezhetők az ördögök által elvitt bűnös emberről, vagy a haldokló bűnös ember lelkét megkaparintó ördögökről szóló esetek. Így járnak az erdélyi néphagyományban a Báthori András fejedelmet meggyilkoló székelyek is.

Az európai kultúrkörben évszázadok óta elterjedt hagyománykör örökíti meg az ördöggel kötött szövetség eseteit is. E jórészt fausti minták nyomán született elbeszélések közös eleme, hogy egy ember vagyonért, hatalomért vagy mágikus tudásért cserébe szövetkezik az ördöggel, a tanítványává válik, cserébe azonban a lelkét ígéri neki. Végső soron a gazdája lelke a tét az ördögszolgáról szóló történetekben is, míg jellemzően az inkvizíciós iratok képzetköre köszön vissza a boszorkányszombaton az ördöggel kötött szerződés mozgalmas jeleneteiben.

Az ördögi természetű démonikus lény, a lidérc hiedelemkörének számos narratív hagyománya a magyar néphitanyagban az ördög kapcsán is szerepelhet (ördögszerető, segítőszellem). Ez utóbbinak, az ember szolgálatában álló ördögnek a magyar folklórban rendkívül gazdag a hagyományköre. A nyugat-dunántúli népcsoportoknál fődi ördögnek, a Kárpát-medence keleti részein főként spiritusznak, piritusznak, paratikának nevezik azokat a többnyire apró termetű hiedelemlényeket, amelyek egyedül vagy csoportosan szolgálják gazdájukat, gazdaggá téve őt, azonban, ha már nem tud több feladatot adni nekik, illetve nem képes megszabadulni tőlük, ellene fordulnak és megölik, megszerezve a lelkét is. A gyimesi csángóknál még a 20. században is több olyan helyben nevezetes személyt tartottak számon, akinek a néphit szerint voltak ördögei (például egy Baconi nevűt). A segítőördögök – mint gazdájuk természetfeletti tudásának biztosítói – egyes mágikus erejű és képességű személyek (boszorkány, tudós, néző, gyógyító) hagyománykörében is szerepelnek.

A történeti mondákban az ördög az emberrel kollaboráló, ártó szándékú, ám a korábban említettnél kevésbé démonikus alak. Aktív részese számos váralapítási mondának. Ő hordja át éjjelenként Szádvár és Krasznahorka építőköveit egy másik hegyre, azonban olykor túljárnak az eszén, és az általa épített várat, hidat, útjában lévő templomot nem képes lerombolni. Ez utóbbi hagyományok része az ún. ördögkövekről szóló mondahagyomány is, amelyről különösen Vas megyében és a Felföld számos történelmi helyszínén mesélnek (helyi mondák formájában). Az Alföld egyes részein és a Székelyföldön különféle prehisztorikus árokrendszereket szintén az ördög művének véltek: ő szántotta ki egyetlen éjszaka, ő barázdálta tizenkét bűvös kakast fogva az ekéjébe. Az ördögszántás motívuma Baranya megyében a Nagyharsányi- heggyel összefüggésben terjedt el. A monda szerint egy ottani szép lány kezéért cserébe az ördög vállalkozott arra, hogy hajnalig felszántja az egész, kősziklából álló hegyet. Amikor megbízói látták, hogy a vállalt munkával valóban elkészül reggel, cselhez folyamodtak, és a kakaskukorékolást utánozva becsapták az ördögöt, aki úgy vélve, hogy már hajnal van, félbehagyta a művét, és mérgesen visszabújt a pokolba.

A rászedett ördögről szóló tematika meghatározó része a magyar népmesekincsnek is, a Magyar népmesekatalógus egy teljes kötetet szentelt e történeteknek. Közös jellemzőjük, hogy a leleményes ember mindannyiszor túljár az őt szolgálatába fogadó, rajta kifogni akaró, őt megbüntetni szándékozó ördög vagy ördögök eszén. Ez a központi motívuma A civakodó ördögfiak típusú tündérmesének is (ATU 518), amely már Vörösmarty Mihályt is megihlette. Az ördög, mint mesei szereplő, fontos alakja az Ördögszerető típusú tündérmesének (ATU 407B) is, amelynek mondai változatai a lidérc-hiedelemkörben lelhetők fel. Több legendamesében és példázatban, mint az embert kísértő, büntető lény, az ördög is szerepel. A mesék és mondák határán egyensúlyozó történetek egyik klasszikus szövegtípusa (ATU 826) szól arról, hogy a templomban leselkedő ördög bivalybőrre (medvebőrre) írja azoknak a nevét, akik az Isten házában illetlenül viselkednek. Amikor a bőr már teljesen megtelt nevekkel, az ördög a fogával próbálja kinyújtani azt, de a bőr elszakad, és az ördög beleveri a fejét a templom oldalába. Egy legény, aki lucaszéken ülve látja az esetet, elkacagja magát, mire az ördög nyomban az ő nevét is felírja.

Ördög barázdája

„A Kis-Küküllő mentén nem volt olyan szép kastély, mint amilyen volt a szentendrei kastély. Hiszen, lehetett is szép, mert három nagy úr épitette ezt a kastélyt: Balázsy, Nyujtódy és Csáky. Sok-sok esztendeig épült ez a kastély. Sok-sok arany s ezüst fogyott el, amig felépült, de könnyü volt ennek a három urnak: kádaslag állott az arany s az ezüst a pincéjökben, dolgoztatták a szegény népet, az utas embereket fosztogatták, – egy szó, mint száz, rablott pénzből épült a szentdemeteri kastély. Még templom is volt a kastély végén, de már ezt nem az a három úr épitette.

Amikor egészen felépült a kastély, a három úr három felé osztotta. Balázsyé lett a kastély keleti szárnya, Nyujtódyé a nyugati, Csákyé a templom felé eső rész. Vége-hossza nem volt ebben a kastélyban a tivornyázásnak, a dinom-dánomnak. Történt egyszer, hogy amikor a legéktelenebbül folyt a tivornya, egy kéregető barát lépett be nagy alázatosan s kérte, amint következik:

– Oh, nagy jó uraim, adjatok valamit Isten nevében, Istennek dicsőségére, lelketek üdvösségére. Bizony mondom, ha nem sajnáljátok tőlem azt az alamizsnát, lelketek majd a mennyországban fog lakozni.

Hej, nagyot kacagtak erre az istenes beszédre az urak! Balázsy magasra emelte arany serlegét, úgy kérdezte a másik kettőt:

– Nos, urak, akartok-e a mennyországban lakni?

– Nem vagyok bolond – kacagott Nyujtódy –, jobb dolgom van nekem itt, mint a mennyországban.

– De még nekem is – mondta Csáky. – Már csak, amig lehet, itt maradok s bánom is én, azután hova jutok.

A barát egy szót sem szólt, fejét lesütötte, nagy búsan támolygott ki a teremből. Az urak még féktelenebb tivornyába merültek, a barátot csúfolták, Istent káromolták, közbe-közbe nagyokat koccintottak, nagyokat kacagtak, csakúgy nyelték a bort. Ám egyszerre nyilt az ajtó s most már nem a barát lépett be azon, hanem egy komor, fekete képü óriás. Az ám, maga az ördög óriás.

– He-he-he – nevetett már mielőtt belépett az ajtón –, ezek egészen nekem való emberek. – S amikor belépett, nem is szólt egy szót sem, hóna alá kapta a három urat, kivitte a kastélyból, ott már várta vagy száz ördög, egy rettentő nagy vasekével. Nosza, egy-kettőre járomba fogta az ördög óriás a három urat. Akkor aztán elővette rézcsapós ostorát, kieresztette, megkerengette a levegőégben s akkorát rittyentett, hogy csakúgy zengett-zugott Kis-Küküllő tartománya. Azzal földbe akasztotta a vasekét, végigcsapott az urakon ostorával, biztatta, hajtotta: Hi, elé, Balázsy, hi! Hi elé, Nyujtódy, hi! Hi elé, Csáky, hi!

Mit tehettek az urak, nekihuzakodtak, huzták, rángatták az ekét: huzniok kellett, mert az ördög óriás közibök csapott ostorával, hogy csakúgy csurgott a vér a testükből. S olyan hosszu s olyan mély barázdát huztak az urak, hogy még most is lehet látni a nyomát.

Mondják, hogy még nem is olyan régen rettentő hosszu ekevasat találtak az ördög barázdájában. Azt hiszik, hogy az ördög ekevasa volt.”

Benedek Elek: Erdélyi népmondák. Cluj-Kolozsvár, 1926,
Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., 43.

Magyar Zoltán:
Bestiarium Hungaricum.
Csodás lények és teremtmények
a magyar néphagyományban
Illusztrálta: Németh Gyula és P. Szathmáry István
Cser Kiadó, Budapest, 2023
252 oldal, teljes bolti ár 7995 Ft