A. C. Brooks, Oprah Winfrey: Úgy élj, ahogy élni akarsz (részlet)

Oprah jegyzete

Az egyik dolog a sok közül, amit Az Oprah Winfrey Show huszonöt éve alatt kaptam, egy első sorba szóló jegy volt a boldogtalansághoz, annak is minden, de tényleg minden fajtájához. Vendégeim között előfordultak olyan emberek, akiket tragédia, árulás vagy mély csalódottság sújtott. Dühös és sértettséget dédelgető emberek. Megbánással és bűntudattal, szégyenérzettel és félelemmel teli emberek. Olyan emberek, akik minden tőlük telhetőt megtettek, hogy elfojtsák boldogtalanságukat, de így is mindennap boldogtalanul ébredtek.

Ugyanakkor láttam sok-sok boldogságot is. Embereket, akik szerelemre és barátságra leltek. Embereket, akik a jó ügy érdekében használták tehetségüket és képességeiket. Embereket, akik leszüretelték az önzetlenség és adakozás gyümölcsét, köztük egy olyan személyt is, aki a veséjét adta egy idegennek, akivel csak nemrégiben ismerkedett meg. Spirituálisan erős embereket, akiknek az élete mélyebb jelentést kapott. Embereket, akik kaptak egy második esélyt.

Ami a közönséget illeti, a boldogtalan emberek általában együttérzést váltottak ki; a boldogok elismerést (és talán egy kis irigységet). És volt a vendégeknek egy harmadik kategóriája, akikről a közönség nem tudta, mit gondoljon, de őszintén tetszett nekik; emberek, akiknek minden okuk meglett volna rá, hogy boldogtalanok legyenek, mégsem voltak azok. A mindenben reményt találók, az élet napos oldalát nézők, a poharat félig telinek látók. Én őket Mattie Stepanekeknek nevezem – Mattie Stepanek volt az a fiú, aki az izomdisztrófia egy ritka és végzetes formájában, diszautonómiás mitokondriális miopátiában szenvedett, mégis megbékélt mindennel, és folytatta a játékot minden vihar után. Csodálatos verseket írt, korát meghazudtoló bölcsességet mutatott, és ő volt az első, akivel a műsor után barátságot kötöttem. Az én angyalfiúmnak hívtam.

Hogyan lehet egy halálos betegséggel küzdő fiú olyan boldog, mint Mattie? Ugyanez a kérdés merül fel az édesanyánál, aki békés volt, céltudatos és őszintén jókedvű, miközben a halálra készült, és több száz hangüzenetet rögzített akkor hatéves lánya számára az életről. Vagy a zimbabwei nőnél, aki tizenegy éves korában ment férjhez és naponta megverték, ám ahelyett, hogy átadta volna magát a kétségbeesésnek, kapaszkodott a reménybe, titkos célokat tűzött ki, és végül el is érte azokat – köztük a PhD-fokozat megszerzését.

Hogyan tudnak ezek az emberek reggelente felkelni az ágyból, ráadásul pozitívan is látni a világot? Hogyan képesek rá? Így születtek? Van valami titok vagy viselkedésminta, amiről a világ többi részének is tudnia kellene? Mert higgyétek el nekem, ha valóban létezik ilyen dolog, a világ mindenképpen tudni akar róla. Ha a show huszonöt éve alatt akadt valami, amiben a közönség szinte minden tagja hasonlóságot mutatott, akkor az a boldogság utáni vágy volt. Mint már korábban említettem, minden műsor után elbeszélgettem a nézőkkel, és mindig megkérdeztem tőlük, mire vágynak leginkább az életben. Azt felelték, boldogságra. Csupán boldogok szeretnének lenni. Ám amikor megkérdeztem tőlük, mi a boldogság, hirtelen elbizonytalanodnak. Csak hümmögtek, és végül olyanokat feleltek, mint „leadjak X kilót”, vagy „legyen elég pénzem, hogy kifizessem a számláimat”, esetleg „a gyerekeim legyenek boldogok”. Vagyis voltak céljaik és vágyaik, de nem tudták megfogalmazni, hogy is néz ki valójában a boldogság. Nagyon ritkán kaptam valódi választ.

Ez a könyv tartalmazza a választ, mert Arthur Brooks tanulmányozta, kutatta és átélte azt. Arthurral első alkalommal a The Atlanticben futó rovata, a „Hogyan építsd fel az életed” révén találkoztam. A koronavírus-járvány alatt kezdtem olvasni, és nagyon hamar olyan olvasmánnyá vált, amit minden héten türelmetlenül vártam, mert azzal foglalkozott, ami mindig is a leginkább érdekelt: a jelentőséggel és célokkal teli élettel. Ezután elolvastam A csúcsra és felfelé című könyvét, ami figyelemre méltó útmutató ahhoz, hogyan legyél boldogabb, ahogy egyre idősebbé válsz. Ez az ember az én dalomat énekelte.Egyértelmű volt, hogy beszélnem kell vele. És amikor megtettem, azonnal rájöttem, hogy ha még mindig menne az Oprah Winfrey Show, állandó vendégem lenne – mert szinte minden témához hozzá tudna járulni valami releváns és érdekes dologgal. Arthur olyan magabiztossággal és meggyőződéssel tud beszélni a boldogság jelentéséről, ami egyszerre megnyugtató és felvillanyozó. Átfogóan és egyénien képes hozzászólni mindenhez, amiről az évek során szó volt a műsorban: hogyan hozd ki önmagadból a legtöbbet, hogyan válj jobb emberi lénnyé. Ezért azonnal tudtam, hogy valamilyen formában együtt fogunk dolgozni. Ez a valamilyen forma pedig ez a könyv lett.

Arthur jegyzete

Állandóan ezt hallom: „Te biztosan alaptermészetednél fogva boldog egyéniség vagy.” Igazából logikusnak tűnik: boldogságkurzusokat tartok a Harvard Egyetemen. Rendszeresen írok a The Atlanticbe a boldogságról. Világszerte előadásokat tartok a boldogság tudományáról. Ezért az emberek feltételezik, hogy természetes adottságom van a boldogságra, ahogy egy profi kosárlabdázó is természetes módon tehetséges sportoló. Szerencsés fickó vagyok, ugye?

A boldogság azonban nem hasonlítható a kosárlabdához. Nem segít a boldogságspecialistává válásban, ha természetes jólléttel vagy megáldva. Éppen ellenkezőleg, a természetesen boldog emberek szinte soha nem tanulmányozzák a boldogságot, mert számukra ez nem olyan téma, ami tanulmányozásra vagy akár alaposabb átgondolásra érdemes. Olyan, mintha a levegőt tanulmányoznák.

Igazság szerint pontosan azért írok, beszélek és tanítok a boldogságról, mert nem magától értetődő számomra, és többet akarok belőle. Alap jólléti szintem – az a szint, ahol megpihennék, ha nem tanulmányoznám és dolgoznék rajta nap mint nap – jóval alacsonyabb az átlagnál. Nem mintha valami hatalmas trauma vagy szenvedés áldozata lettem volna. Senkinek nem kell sajnálnia. Egyszerűen családi örökség: a nagyapám mélabús alkat volt, az apám szorongott – így alaphelyzetben én is mélabús és szorongó lennék. Csak kérdezzétek meg Estert, aki harminckét éve a feleségem. (Helyeslően bólint, miközben ezt olvassa.) Vagyis társadalomtudósként végzett munkám lényegében önmagam kutatása.

Ha azért vetted kezedbe ezt a könyvet, mert nem vagy olyan boldog, mint szeretnél – vagy mert szenvedsz valamitől, vagy mert „elvben” jó életed van, mégis folyamatosan küszködsz –, akkor az az ember vagy, akihez szólni akarok. Rokon lelkek vagyunk.

Amikor huszonöt évvel ezelőtt, PhD-hallgatóként kutatni kezdtem a boldogságot, nem tudtam, hogy az akadémikus tudás a segítségemre lesz-e. Attól féltem, hogy a boldogság nem olyasvalami, amin jelentős módon változtatni lehet. Gondoltam, olyasvalami lehet, mint az asztronómia. Tanulhatsz a csillagokról, de nem változtathatod meg őket. És a tudásom hosszú ideig valóban nem segített. Sokat tudtam, de semmi hasznát nem vettem. Csupán megfigyeléseim voltak arról, hogy kik a legboldogabbak – és kik a legboldogtalanabbak.

Egy évtizeddel ezelőtt, életem egy különösen sötét és viharos időszakában Ester feltette a kérdést, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: „Miért nem használod fel a bonyolult kutatásaidat arra, hogy megnézd, van-e mód saját szokásaid megváltoztatására?” Kézenfekvő, ugye? Valamiért számomra egyáltalán nem volt az, de egy próbát megért. Egyre több időt töltöttem saját jóllétem szintjének megfigyelésével, hogy felismerjem az alapmotívumokat. Tanulmányoztam szenvedésem természetét, és hogy milyen előnyeim származnak belőle. Elvégeztem egy sor kísérletet az adatok alapján, olyan dolgokkal próbálkoztam, mint a hálalista készítése, a több imádkozás, illetve az ellenkezőjét tegyem, amikor szomorú vagy dühös vagyok (ami elég gyakran előfordult).

És jöttek az eredmények. Igazság szerint annyira bejött, hogy szabadidőmben, egy nagy nonprofit szervezet vezetése mellett írni kezdtem a boldogságról és annak való életbeli alkalmazásáról a The New York Timesnak, mert meg akartam osztani másokkal is a felfedezésemet. Egyre többen

jelentkeztek nálam azzal, hogy a boldogság tudománya – gyakorlati tanácsokra lefordítva – nekik is segített. És rájöttem, hogy az ötletek átadása ilyen módon saját elmémben is megszilárdította a tudást, és még boldogabbá tett. Nyilvánvalóan többre vágytam. Ezért hivatást váltottam. Ötvenöt évesen otthagytam az igazgatói állásomat, hogy a boldogság tudományáról írjak, beszéljek, tanítsak. Első lépésként felállítottam magamnak egy egyszerű, személyes küldetésnyilatkozatot. Munkámat annak szentelem, hogy felemeljem és összehozzam az embereket a szeretet és a boldogság kötelékében, a tudomány és az ötletek segítségével.

Elfogadtam egy professzori állást a Harvard Egyetemen, és létrehoztam egy boldogságtudományi kurzust, ahol nagyon hamar túljelentkezés támadt. Azután elindítottam egy rendszeres rovatot a témáról a The Atlanticben, ami hetente több százezer olvasót generált. Kvantitatív kutatói hátteremet felhasználva minden héten újabb boldogsági témát jártam körül, és elolvastam a legújabb pszichológiai, neurotudományi, gazdasági és filozófiai tanulmányokat. A tanultakkal kísérletezni kezdtem saját magamon. Ha valamelyik módszer működött, azt továbbadtam tanítványaimnak, és közzétettem a nagy nyilvánosság számára is.

Ahogy teltek az évek, újabb és újabb haladást értem el az életben. Megfigyeltem, hogyan dolgozza fel az elmém a negatív érzelmeket, és megtanultam, hogyan menedzseljem ezeket az érzelmeket anélkül, hogy szabadulni próbálnék tőlük. Az emberi kapcsolatokat a szív és az elme közti kölcsönhatásként, és nem holmi kifürkészhetetlen rejtélyként kezdtem látni. Elsajátítottam az adatok közt látott és a való életben megismert legboldogabb emberek szokásait (köztük nagyon különleges emberekéit is, akikkel találkozni fogsz a bevezetőben). Ugyanakkor eljutott hozzám a hír, hogy világszerte a velem együtt tanuló emberek – némelyikről sosem hallottam, mások nagyon híresek voltak – sikeresen emelték magasabb szintre a boldogságukat, miután elsajátították és alkalmazták ismereteiket.

Az életem megváltoztatása óta saját jóllétem jelentős mértékben javult. Az emberek észreveszik és szóvá is teszik, hogy többet mosolygok, és láthatóan több örömöt találok a munkámban. A kapcsolataim sokkal jobban működnek, mint korábban. És hasonló javulást tapasztalok a tanítványaimnál, üzletembereknél, mindazoknál, akik elsajátították az alapelveket.

Többen közülük sokkal nagyobb fájdalommal és veszteséggel éltek, mint amivel én valaha szembekerültem, de még a szenvedéseik közepette is találtak örömöt. Továbbra is vannak rossz napjaim, és még hosszú utat kell megtennem, de ma már tudomásul veszem a rossz napokat, és erőt merítek belőlük. Tudom, hogy lesznek még pocsék időszakok, de már nem félek tőlük. És biztos, hogy még rengeteg fejlődés vár rám.

Néha visszagondolok harmincöt vagy negyvenöt éves önmagamra, amikor még ritkán örültem bárminek, és egyfajta beletörődéssel néztem a jövőbe. Ha az ötvenkilenc éves önmagam visszamenne az időben, és azt mondaná: „megtanulod, hogyan legyél boldogabb, és továbbadod a titkot másoknak is”, valószínűleg azt gondolnám, a jövőbeli énem megőrült. Pedig igaz (a boldogabb rész, nem a megőrülés).

És most az a megtiszteltetés ért, hogy a munkámban társulhattam valakivel, akit fiatalkorom óta nagyra tartok – olyasvalakivel, aki maga is világszerte több millió embert emelt fel a szeretet és a boldogság kötelékében: Oprah Winfrey-vel. Amikor megismerkedtünk, hamar rájöttünk, hogy közös a küldetésünk, bár különféle módokon láttunk hozzá a teljesítéséhez – én a kutatás, ő a tömegmédia útján.

Feladatunk ebben a könyvben, hogy összekössük munkánk szálait, és megnyissuk a boldogság csodálatos tudományát a különféle hátterű emberek számára, akiknek ettől jobb életük lesz, és másokat is felemelhetnek. Egyszerűbben fogalmazva, szeretnénk segíteni, hogy meglásd, nem vagy teljesen tehetetlen az élet árhullámaival szemben, és ha jobban megérted az elméd és az agyad működését, olyan életet építhetsz magadnak, amilyet szeretnél, kezdve legbelül az érzelmeiddel, majd kifelé haladva a családoddal, a barátaiddal, a munkáddal és a spirituális életeddel. Nálunk működött, és nálad is működni fog.

Fordította: Novák Gábor

Arthur C. Brooks, Oprah Winfrey:
Úgy élj, ahogy élni akarsz.
Módszer és tudományos alap
a boldogabb mindennapokhoz 
21. Század Kiadó, Budapest, 2024
272 oldal, teljes bolti ár 5990 Ft