Ulrike Guérot: A hallgatás beleegyezés (részlet)

Előszó a 4. kiadáshoz

Már az első héten a Spiegel bestsellerlistája 8. helyére került fel ez a könyv, aminek természetesen nagyon örülök!

Ezen esszé célja, hogy széles körű társadalmi vitát indítson a demokrácia és a társadalom a koronavírus okozta pandémia alatt kialakult deformációjáról, amelyekről sürgősen beszélni kell.

A Bertelsmann Alapítvány egyik tanulmánya szerint a németeknek csak 42%-a bízik a demokráciában. 59% úgy gondolja, hogy a társadalmi összetartás csökkent a válság előttihez képest – holott a szolidaritás volt a koronavírus-pandémia kiemelt témája –, és csak 16%-uk bízik a kormányban. Sőt a február 6-ai Welt am Sonntag szerint 23%-uk látja úgy, hogy Németország diktatúra felé halad. Sok mindent meg kell tehát beszélni – és mindenekelőtt sok mindent gyógyítani kell – az oltatlanok több hónapos csoportspecifikus kiközösítése (hogy ne mondjuk: jogfosztása) után, amelyre a pandémia történéseit tekintve olyan bebetonozott értelmezési mód van, amely alig enged bármiféle kritikát: előfordult, hogy kritikát (Felix Husemann: Vertrauen in Demokratie sinkt/Csökken a demokráciába vetett bizalom) megfogalmazó embereknek mondtak fel az egészségügyben, újságíróként vagy a tudomány terén. Szokatlan, sőt akár hallatlannak nevezhető tények egy demokráciában!

Demokráciánk alapelvei sok tekintetben eltolódtak. Most az a feladat, hogy feldolgozzuk, hogyan történhetett mindez, hogy aztán levonhassuk a tanulságokat a jövő számára. Ezért is örülök könyvem széles körű olvasottságának, és remélem, hogy konstruktívan hozzájárulhatok e cél megvalósításához.

Hogy ezt a vitát azon súlyos szemrehányások nélkül folytathassuk, melyet néhány kritikus a Twitteren megfogalmazott – bár kevés, ámde befolyásos ember „fasisztoidnak” minősítette a könyvet –, a 120. oldalon található kifogásolható helyeket átfogalmaztam.

Tettem ezt azt remélve, hogy ezáltal nyílt vita folyhat ezekkel a kritikusokkal is azokról a tartalmakról, tézisekről, gondokról és aggodalmakról, melyeket ez az esszé tematizálni akar. Szeretném elkerülni, hogy néhányan az egész esszét utasítsák el két vagy három problematikusnak talált fogalom miatt. Ez a korrektúra egyben ajánlatnak is tekinthető tőlem, hogy végre megkezdődhessen a párbeszéd, és ne engedjük, hogy bármilyen felháborodás álljon az alapvető fontosságú vita útjába. Fontos hangsúlyoznom, hogy a III. részben ugyanazt a részt mások lelkesen üdvözölték. A szavak tehát különbözőképpen hatnak különböző emberekre.

Abszurd az a feltételezés, hogy „fasisztoid” lennék vagy hogy „maffianyelvet” használnék. A „rendrakás” fogalmának lehetséges konnotációi őszintén szólva idegenek voltak számomra. Valószínűleg ez többet mond a kritikusok kivetítéseiről, mint magáról a szerzőről.

Hannah Arendt mondata most is érvényes: aki szavát a nyilvánosságnak adja, nem tudja ellenőrizni, mi történik vele. Sajnos a Covid-viták feltűnő diszkurzív mintáihoz tartozott, hogy az érvek kifogytával jött a személyes ellenségeskedés – ez egészen a durva, személyeskedő rossz-kívánságokig terjedt. (If you can’t beat the argument, you need to get the person…)

Az is éppoly abszurd, hogy azt követelik, „távolodjunk el a jobboldaltól”, és nem fordítva, a személyeskedés befejezését követelik tisztességből. A legtöbb olvasó azonban hál’ Istennek átlát a durva rágalmazásokon és a tudatos framing játékon. A „Kontaktschuld” (alkotmányellenes, törvényellenes személyekkel való kapcsolat) fogalmát teljesen ki kéne hagyni ebből a vitából. Az itt említett Twitter-szemrehányások médiavilágunk sokkal alapvetőbb problémáira utalnak, pont ezért áldozok nekik az Előszóban néhány sort. Ez a lényegében jelentéktelen eset túlságosan is jól mutatja, hogy ezzel a kis hólyaggal, a Twitterrel (a németeknek csak 2%-a van a Twitteren, de köztük számos újságíró) pont ezt a benyomást lehet kelteni: ez a parányi hólyag, amelyről azt állítják, hogy a valóságot ábrázolja, a valóságban csak személyes gyűlölködés közzétételére alkalmas. A kompromittáló tweetek idején például Saarbrückenben (az FDP-hez közel álló Lessing-villában) telt ház előtt tartottam előadást, amely nagy tetszésnyilvánítással fogadta a könyvet. Ilyen különbözőek lehetnek a percepciók és a valóság.

Csak reménykedem, hogy az érdeklődő polgárok – és itt nyomatékosan fordulok a Bonni Egyetem politikatudományi hallgatóihoz – nem hagyják, hogy a média hűhója befolyásolja őket, és elolvassák e könyvet, vagy megnéznek néhányat a számos videóklip közül, majd saját véleményt formálnak. Utána vitatkozhatunk.

Tehát abban a reményben, hogy a kis korrektúrák révén eltávolítottuk az útról a köveket – vagy néhány embernek inkább csak morzsákat –, melyek eltorlaszolták az esszéhez vezető utat, már előre örülök egy széles körű, őszinte, barátságos, kölcsönös tiszteletben zajló nyílt vitának! Az irritáló vádaskodások jól mutatják, milyen fontos egy ilyen jellegű vita, ha nem szeretnénk, hogy demokráciánkról a baljós jóslatok beigazolódjanak. Újra meg kell tanulnunk, hogy figyeljünk egymásra, ellenségeskedés nélkül beszélgessünk egymással, és egymást tiszteletben tartva vitatkozzunk. Ahogy mindenütt, a diskurzus terén is sok mindennek gyógyulnia kell két év Covid után.

Ulrike Guérot

Fordította: Kapcsándi Katalin

Ulrike Guérot: A hallgatás beleegyezés.
Korunk állapotáról.
És arról, hogyan is akarunk élni
Katalizátor Kiadó, Budapest, 2023
148 oldal, teljes bolti ár 3800 Ft