Mesélnek, ha van kinek ǀ Cigánymesék

D. Magyari Imre |

Tán mondani sem kell, hogy a Kecskemétfilm a hazai rajzfilmkészítés egyik komoly műhelye: 1971 óta létezik, itt készült a száz epizódból álló Magyar népmesék, aminél jobb ajánlólevél aligha kell – Szabó Gyula karakteres hangja egy ország szemében vált a sorozat arcává (többszörös filmképzavar). De kötődik ide a koprodukciós Egér a Marson és az ismeretterjesztéstől sem idegenkedő Vízipók-csodapók is.

A száz epizódból álló, több mint három évtizeden át készült népmesék valóban nagy tettnek számítanak, nem túlzás, hogy nemzedékekkel ismertették meg a történeteket, amelyek a régmúltból szólnak hozzánk, s így lassabban merülnek a feledésbe. (Egész pontosan nemzedékek egy hányadával, azokkal a gyerekekkel, akik maguktól, netán szülői javaslatra odaültek a készülékek elé és végignézték a rövid epizódokat.)

Amikor meghallottam, hogy a magyar népmesék után Kecskeméten cigány meséket is elkezdtek filmre vinni, úgy gondoltam, ezt megnézem közelebbről. Elutaztam a városba, igazán nincs messze. (Illetve nálunk nem lehet tudni, melyik helység, vagy annak melyik része milyen messze van Budapesttől, a főváros központjától, mondjuk. Viszonylag gyakran járok Miskolcon, a centruma, semmi kétség, 148 kilométerre található, a huszonegyedik században járunk. De hogy Lyukóvölgy, az egyik ottani cigány gettó milyen messze fekszik, azt nehéz kiszámítani. Fényévekre talán. Azt se lehet megmondani, törődik-e vele valaki, tudnak-e, akarnak-e tudni róla az említett központ központjában.)

A stúdió 1971-ben alakult mint a Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műterme, Mikulás Ferenc lett a vezetője, az ő ötlete volt a magyar népmesék feldolgozása. A Liszt Ferenc utcai „fellegvárat” 1981-ben adták át.

Hogy cigány mesékből is készítsenek 3D-s animációs filmeket, azt Horváth Mária találta ki, az alapító tagok, a meghatározó művészek egyike. Tavaly nyáron ünnepelte – ünnepelték – a hetvenedik születésnapját. Csak örülhetünk az ötletének, hisz a cigány kultúrára nem sok figyelem jut. Sok epizódot ő is rendezett, s mintha mindegyiken rajta lenne a keze nyoma – noha nyilván sokan dolgoztak ezeken az alkotásokon, forgatókönyvírók, figurakészítők, animációsok, operatőrök, rendezők, gyártásvezetők: Ari Károly, Balajthy László, Király László, Szoboszlay Eszter, Szűcs Emese, Tóth-Pócs Roland, Vécsy Vera – találomra sorolom a neveket. A producer Mikulás Ferenc.

Épp tíz éve, 2014-ben kezdték a munkát, eddig tizennyolc film készült el, A cigányasszony meg az ördög volt az első, és még terveznek néhányat. (Tulajdonképpen az érvényes helyesírási szabályzat szerint cigány asszonyt meg cigány mesét kellene írni, mivel ezek a kifejezések jelzős szerkezetek, akárcsak az angol mese vagy a német asszony. De Magyarországon a cigányasszony, a cigányember annyira külön entitásnak, annyira másnak számít, hogy az őket jelölő szószerkezet, nincs mese, a szabályzat ellenére – az se volt mindig így – egybeíratik. A cigány írók is így írják őket, nincsen remény.)

A legfontosabb, hogy mindegyik mese fenn van a youtube-on.

A filmek zenéjét a Parno Graszt szerezte, ők éneklik: „mesélek én, mesélek, ha van kinek.” A varázslatos mesemondó Nyakó Júlia – elképesztő, miket tud művelni a hangjával! A színek csodálatosak, ahogy csodálatos az is, amit látunk. Nagy vizuális fantáziával, sőt humorral készült munkák ezek, aki nézi őket, észrevétlenül látni tanul közben.

A filmek látványvilága sokat köszönhet a Pécsen élő Orsós Teréz festőművész képeinek.

Az alkotások nem csak a gyerekeket szólítják meg, a mesék nem kizárólag hozzájuk szólnak. Pláne, hogy felnőttkorban is van mit tanulni az egymás iránti türelemről, megértésről, bár a lifelong learning (élethosszig tanulás) nem kifejezetten erre vonatkozik. Nagy erénye az epizódoknak, hogy nem csupán csodálatos világba repítenek el, hanem egykori, részben a cigányokhoz köthető mesterségeket is bemutatnak, a kosárfonást, a teknővájást, a vályogvetést. Meg lehet tudni belőlük valamit egy titokzatosnak tűnő, holott csupán ismeretlen népről.

Nem csupán népmese-feldolgozásokat látunk, több film készült például a képzőművészként is jelentős Szécsi Magda meséi alapján, ilyen a már említett A cigányasszony meg az ördög, a Doja, a cigánytündér, a Káló, a cigánylegény, mindhárom Az aranyhalas lószem tükre című 1988-as kötetből. Megtaláljuk Jónás Tamás egyik írását is. Akadnak eredetmondák is, amiket a Bársony János jegyezte 2007-es Cigány mesékben olvashatunk: A Nap és A Hold története és a Hogyan lett az ember? Az első Bari Károly, a második Daróczi Ágnes gyűjtése és feldolgozása.

Itt A tűzpiros kígyócska, ami (névelő nélkül) Bari Károly egyik népköltészeti kötetének (1985) címe volt. Lehetne elmélkedni arról, hogy a filmekben hallható szövegek nem feltétlenül „eredetiek” – nekem ezzel semmi bajom. Azzal sem, hogy egy balladából mese lesz (A tűzpiros kígyócska). Értő kezek dolgoztak velük – s itt mindenképp említsük meg Czipott Géza nevét.

Nem mindenki tudja, hogy a cigány folklórra a tizenkilencedik században figyeltek fel, ekkor kezdett működni az első „ciganológus triász” is, Herrmann Antal, Habsburg József főherceg és Wlislocki Henrik. A hármas munkássága, ahogy Szuhay Péter írja A romológia alapjai* kötetben, „nem volt mentes a romantikus attitűdtől”, „tudományos érdeklődésüket egyfajta »felvilágosult abszolutista« álláspont vezérelte”, ami máig nem múlt el. „Majd én megmondom, mi a jó neked!” – ez, fájdalom, az egész magyarországi pedagógiai gyakorlatból ismerős alapelv. Az első hiteles cigány szövegeket, öt hosszú mesét Fialowski Lajos tette közzé 1869-ben.

Azóta sok gyűjtemény és szépirodalmi mű, számos tanulmány és szakkönyv látott napvilágot, de meggyőződésem szerint a cigányok mindmáig nem ismerik (eléggé? elég mélyen?) a saját kultúrájukat, s nem ismerik azok sem, akik nem cigányok. Nem csoda, hogy a kölcsönös előítéletek csak növekednek, erősödnek s gyakran robbannak, olykor egészen tragikus módon.

Hiszek abban (jobb napjaimon legalábbis), hogy ezek a filmek, ha idejében mutatják meg a mesefilmeket a gyerekeknek, egy részüknél segíthetik meggátolni az előítéletek kialakulását. Persze úgy jó nézni őket, hogy egy valódi felnőtt is van a közelben, aki megbeszéli velük a szövegekben megjelenő sztereotípiák igazságtartalmát, például a „vándorlás ösztönével” kapcsolatban, ami a Doja, a cigánytündérben bukik ki a letelepedettek egyikéből: „De jó volt régen vándorolni, ott aludni, ahol az éjszaka ért bennünket.”

Nagy kedvencem a Hogyan lett az ember? Ebben a Szent Jóisten sárból, agyagból gyúrja teremtményét, az embert. Az elsőt nem égeti ki rendesen a kemencében, ő lesz a fehér ember. A másodikat viszont túlégeti, fekete lesz. A harmadik barnára sül, belőle lesz a cigány. A Jóisten azért mindegyiket fiává fogadja – igazán nem ő tehet róla, hogy sem egymással, sem a saját fajtájukkal nem tudnak békében élni, s hogy a bőrszín annyi baj forrása.

A mesék mellé esetleg nézzük meg Surányi Z. András és Sívó Júlia dokumentumfilmjeit Lyukóvölgyről. A gyerekeknek egyelőre még ne mutassuk meg őket. Tán idő előtt rájönnének, hogy a mesék nem igazak.

*A romológia alapjai (Szerk.: Orsós Anna)
Pécsi Tudományegyetem, Pécs, 2015
ISBN (mobi) 978 963 642 8518