Amíg csak élünk | Ashley Poston: Halott romantika

● K A R Á C S O N Y
U T Á N   I S
A J Á N L J U K ●

Kása-Bókkon Tímea |

Amilyen könnyeden romantikus Ashley Poston könyve, annyira szívfacsaró is. Majdnem mindenkivel megtörtént már (az igazán szerencséseket kivéve), hogy nem csupán egy emberből ábrándult ki, hanem magából a szerelemből. Ha valaki összetöri a szívünket, elzárkózunk az érzések elől és megpróbáljuk a lehetetlent: többé senkinek sem fogjuk megnyitni. Miről maradunk le, ha távol tartjuk magunkat az olyan érzelmektől, melyekben a szív még tévútra is vezet?

„Mert a nagy könyvbeli szerelem csak néhány szerencsést talál meg – például a szüleimet. (…) A szerelem betölt egy pillanatig, kiüresedünk, ahogy elhagy, majd életünk végéig ezt az érzést hajszoljuk. Egy hamis emléket, ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Én is túl sokáig áltattam magam azzal, hogy a Nagy Romantikus Gesztus és a Happy End létezik” – szögezi le rettentő eltökélten a regény főszereplője, Florence Day.

A romantika halott – ezt is ő mondja. Ez teljesen érthető, hiszen a férfi, akit feltétel nélkül szeretett, visszaélt a bizalmával. A lány naivan megosztotta titkos gondolatait Lee Marlow-val, a sármos és magabiztos íróval. Úgy gondolta, a tökéletesnek hitt partnernek elmondhatja ezeket, hiszen kiegészítik egymást, építheti rá a jövőjét. Hiszen Lee még azt is mondta a lánynak, hogy inspirálja őt. Aztán egyszer csak viszontlátta Lee neve alatt a titkait. Ugyanis ez a „tökéletes pasi” saját műveként, könyvben adta közre az „inspiráló”, valójában ellopott gondolatokat.

Florence így nemcsak a biztosnak vélt párkapcsolatot veszítette el, hanem az álmaiba vetett hitét is, hogy egyszer majd ő is olyat fog írni, amire kíváncsiak az emberek. Egyetlen regénye jelent csak meg, eléggé visszhangtalanul, mert „az igazán jó könyvekről sosem hallani”.

Bezzeg sokkal kényelmesebb az alkotás más író árnyékában: Florence szellemíróként dolgozik Ann Nicholsnak. Viszont most, Ann utolsó regényének megírásakor, a kézirat leadásának határideje előtt elfogyott az ihlete. Nem képes több romantikus történetet kipréselni magából, és úgy dönt, ezt közli Bennel, az új szerkesztőjével is. Illetve megpróbál csupán haladékot kérni. Ekkor még nem sejti, hogy éppen Ben fogja megmutatni neki: a romantika mégsem halt meg teljesen…

Florence Day életét egy nem várt telefonhívás változtatja meg. A családja számára nem idegen a halál, hiszen temetkezési vállalkozást vezetnek Mairmontban. „Mi, Day-ek úgy foglalkoztunk a halállal, mint a könyvelők a pénzzel vagy az ügyvédek az illetékkel.” Mégsem számított senki arra, hogy egy szívroham váratlanul elviszi a családfőt. De az édesapa mégis tovább él Florence-ben, ugyanis nem mindennapi képességet örökölt tőle: látja a szellemeket és beszélget velük. Eddig mindannyiszor segített nekik, valahányszor megjelentek, hogy végleg elköszönhessenek a földi léttől. A mairmontiak sosem értették ezt a különc családot, és ennek hangot is adtak, amit persze Florence elég rosszul viselt. Többek között ezért is menekült el tíz évvel ezelőtt New Yorkba. „Zaklattak. Szörnyecskének hívtak a hátam mögött. A közösségi média-oldalaimat mindennap mémekkel, gúnynevekkel és viccekkel árasztották el.” A nagyváros, a tömeg viszont elrejtette, New Yorkban elnyelte a szürkeség, ott nem tűnik fel senkinek, ha valaki különbözik.

• Olvass bele!

Bármennyire is szerette Florence az édesapját, szellemként ő nem jelent meg neki, viszont váratlanul Ben Andor, az új szerkesztő igen. Miért kísérti őt? Befejezetlen ügyük lenne? A kézirat, amit nem adott le? Amíg a lány az apja temetése körüli teendőket intézte (ami nem volt egyszerű, mert a végrendeletben igen sok abszurd feltételt írt elő a szertartásra vonatkozóan), egyre közelebb került a váratlan balesetet szenvedett férfihoz, és bárhogy próbálta elnyomni az érzéseit – hiszen egy halottról volt szó, akinek segít átlépni a túlvilágba –, egyre jobban megkedvelte. Végre van valaki az életében, aki figyel rá. Közös jövőjük persze nem lehet, hiszen érinteni sem tudják egymást. És majd eljön a végső búcsú is, amikor többé nem jelenik meg, csak a szél susogásában, mert „…a szél azoknak a lélegzete, akik előttünk éltek a földön. Mindazoké, akik már továbbmentek, akik sóhajtottak…”

Poston regényében nagyon erősen van jelen a múló és a rosszul kihasznált idő fogalma. Amíg lehet, addig éljünk igazán, addig szeressünk szívből. Ne csak utólag ismerjük fel, hogy már túl késő. Akár a szüleinkkel találkozni, akár az álmokat megvalósítani. „Éveken keresztül aggódtam amiatt – mondja ki Florence –, hogy mások mit gondolnak rólam és mit akarnak tőlem, mert azt hittem, hogy ez ténylegesen számít valamit.” Ismerős ez az állapot: nekem is vannak elvesztegetett éveim. (Ha majd, kedves olvasó, olykor megkönnyezed Florence történetét, ne szégyelld, én sem szégyelltem…) Mindig van kit eltemetni, legalább ne magunkkal tegyük!

Nagy érzelmi hullámvasút Ashley Poston könyve, de ahogy a jó romantikus sztorikban kell, nem marad el a boldog befejezés sem.

„És végül, mindenkinek, akivel előfordult már, hogy részegen hirdette a bárokban: a szerelem halott – én is voltam már a helyetekben, és higgyétek el, a szerelem nem halott. Épp csak próbál kialudni egy kiadós másnaposságot. Adjatok neki két aszpirint, és mondjátok meg, hogy reggel majd keressen titeket.”

Ashley Poston: Halott romantika
Fordította: Molnár Berta Eleonóra
Magnólia Kiadó, Budapest, 2023
368 oldal, teljes bolti ár 4980 Ft,
online ár a kiadónál 3984 Ft
ISBN 978 963 598 1977

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Florence Day a könyvszakma egyik legnépszerűbb romantikus szerzőjének a szellemírója, és komoly problémával küzd: egy szörnyű szakítást követően nem tud hinni többé a szerelemben. Számára a romantika halott.
Amikor új – és nem mellesleg túlságosan jóképű – szerkesztője nem hajlandó további hosszabbítást adni neki az új kézirat leadási határidejére, Florence felkészül rá, hogy búcsút intsen a karrierjének. Ráadásul nem sokkal később olyan telefonhívást kap, amire nem lehet felkészülni: haza kell térnie a szülővárosába eltemetni váratlanul elhunyt, imádott apját. Abba a közösségbe, ami soha nem értette meg őt, és ahol az évek során semmi nem változott.