A Békéltető | Margaret Meyer: Boszorkányok éve

● A   T Ö R V É N Y E K
M E G H A L N A K,
A   K Ö N Y V E K   S O H A ●

kistibi |

Ha Margaret Meyer regényét színekkel és fényekkel kellene jellemeznem, akkor a szürke, a fekete dominálna, és csak nagyon kevés fény törne át ezen a sötét falon. Olyan kevés, hogy nem is tudna színné válni, beleolvadna az egész világ szürkeségébe. Aztán mégis: minden vihar után visszatér a fény az égre, újra zöld lesz a rét és kék az ég. Viszont a vihar otthagyja ujja nyomát: sosem lesz már a fű olyan zöld, a kék olyan kék, mint volt.

De miért kell a felvilágosult 21. században a mindenséget újrafesteni csak a sötét árnyalataival? Márpedig kell. A miértre a boszorkányság történetében kereshetünk és találhatunk választ. A téma hatalmas: évszázadokat ölel át időben, kontinenseket térben, ezért pusztán néhány érdekességet, különlegességet leszek kénytelen kiemelni.

Az utolsó európai boszorkányper Helen Duncan elítélése volt az igazán művelt Angliában a második világháború idején. Nem halálos volt az ítélet: Winston Churchill 1951-ben kegyelmezett meg a vádlottnak, „elavult sületlenség”-nek nevezve a vádat, Duncan így is éveket ült.

Nigéria, 21. század. Gyerekek ezreit kiáltja ki boszorkánynak a családjuk: „Hogy aztán erre hivatkozva megkínozzák, machetével bántalmazzák vagy épp a fákhoz kössék őket napokra, így próbálva kiűzni belőlük a gonoszt.” – mindehhez nem kell más, csak okosabbnak vagy ostobábbnak, kreatívabbnak vagy tompábbnak kell lenni az átlagnál. Az erről szóló cikkből megtudhatjuk még azt is, hogy mindez pusztán a 90-es évektől van így, azelőtt az öregasszonyok voltak a célpontok. És itt is az egyház van a háttérben.

„Boszorkányok márpedig nincsenek” – idézik gyakran Könyves Kálmánt, pedig így nem pontos. A mondat az állatok alakját öltő strigákra vonatkozott. Az viszont igazolható, hogy Magyarországon jelentősen kevesebb volt a 12. század környékén a boszorkányper és a halálos ítélet, mint Európa többi részén, és az egyház sem szállt be a boszorkányok üldözésébe. Ennek ellenére az utolsó kivégzésre 1762-ben került sor, igaz, ez már pallos általi „kíméletesebb” halál volt, nem megégetés.

Még egy-két csipet: 1999, Oklahoma. Egy diákot kitiltanak iskolájából, mert tanára ellen boszorkányságot alkalmazott. 2010, Haiti. A földrengés után kolera terjed. 12 embert lincselnek meg. Vád: boszorkányok, és ők terjesztik a járványt.

Tehát lehet és kell a boszorkányságról írni. Talán ezek a perek alapozták meg Hitler, Sztálin, Rákosi koncepciós eljárásainak technikáját: először a cél fogalmazódik meg: ezt az embert ki kell vonni a forgalomból, tehát bűnös! A kihallgatást, a kihallgatási jegyzőkönyvet ahhoz kell igazítani.

A Boszorkányok éve valóságos történelmi eseményeket dolgoz fel. Az angol polgárháború (1642–1651) ideje alatt játszódik, Kelet-Angliában. Nem konkrét esemény a regény cselekményének alapja, nem valódi személy áll a történet középpontjában, nem is létező település a helyszín. Az író érdekes módon sűrít: Cleftwater faluja több település jellegzetességeiből állt össze az író fantáziájában. Magának a pernek a lefolyása sok-sok boszorkányper eseményeiből vált egy történetté. A tényleges események 1645 és 1647 között zajlottak, a szerző ezt az időszakot 1645 szeptembere és novembere közé szorította. Martha Hallybread sem a valóságban élt alak, Meyer több figurából gyúrta izgalmas karakterré.

• Olvass bele!

A történet avval kezdődik, hogy Cleftwaterbe boszorkányvadász érkezik. Makepeace úr neve sajátos: tükörfordításban békéltetőt jelent. Ekkor még azt hittem, hogy ez a történet parabola lesz, a 20. századi koncepciós perek parabolája, ezért viseli a főgonosz a szarkasztikus „Békéltető” nevet. De nem, igazi történelmi regényt olvashatunk.

Amikor megérkezik a faluba, a börtön rögtön megtelik boszorkányság gyanújába kevert asszonyokkal, hajadonokkal. Nem lehet tudni, hogy miért éppen őket vádolták meg. Még ítélet sem született, de a vádlottak máris bűnhődnek. Rettenetes körülmények között tartják őket: kiéheztetés, bűz, zsúfoltság.

A bíró előtt teljesen abszurd jelenetek játszódnak le. A süket Southern mama a vád szerint megátkozta a Brookes családot, ezért a gyerekek elkapták a téli lázat, hárman közülük meg is haltak. A boszorkányvadász azt mondja: „– Látni fogják, hogy nem igazán számít, érti-e, amit mondanak, vagy sem. Töltsenek el vele egy órát: tagadni fogja a vádakat. Kitér előlük, hazudik. Ez minden boszorkányra igaz. Ami a szájukon kijön, lehet hamisság vagy figyelemelterelés, amelyet a sátán küld, hogy összezavarja az istenfélő férfiakat, ennek a bíróságnak a becsületes tagjait.”

• Olvass bele!

Az ítélet tehát megvan, már csak a vallomást kell kicsikarni. Az angliai boszorkányvadászat nem volt annyira kegyetlen, mint a spanyol inkvizíció, de itt is megalázták és kínozták a gyanúsítottakat. A fogva tartás körülményei már önmagukban is meghatározóak: nem hagyják a vádlottakat aludni, enni-inni nem kapnak, a tomboló nyárban tüzet raknak a nagyteremben, ahová az asszonyokat zsúfolták.

„Gyanús jeleket keresünk rajtuk, különösen kidomborodásokat, mellbimbókat amelyeket a sátánnal való egyesülés vagy az ördögeik szoptatása hagyott a testükön. (…) Az ilyen jelek, az ördög jelei gyakran fellelhetők a boszorkányokon.” Mindezek mellett sétáltatták a boszorkányokat vallomástétel előtt. „Körbesétál, tesz harminc lépést. Megfordul. Megint elindul, megint tesz harminc lépést. Mindezt összesen harmincszor. (…) Ők egész éjszaka sétáltatták Prissyt.” A sétáltatókat természetesen cserélik, ha elfáradnak.

A legmegalázóbb, amikor azokat a jeleket keresik az asszonyok testén, ahol-amivel a sátán gyermekeit szoptatják. „Jennet nemi szervének összeboruló halma sötét rózsaszín volt, és titkos. Knill asszony végighúzta rajta a tűje tompa végét, felemelte a szeméremajkakat. Martha azonnal látta a hibájukat. Hatalmasak voltak és lógtak, úgy néztek ki, mint valami apró tőgyek.”

Boszorkány hírébe bárki keveredhet: elég valami fatális véletlen vagy egy rosszindulatú szomszéd. Martha barátnőjét azért viszik el, mert szülésnél asszisztált, ami az újszülött halálával végződött. Martha kényszerből ugyan, de közreműködik a jelek keresésében a boszorkányok testén, aztán ő maga is vádlottá válik.

Meyer nagyon pontosan rajzolja meg a történet hátterét, és rendkívül plasztikusak a fontosabb karakterek is. A legtöbbet Martháról tudjuk meg, aki mindenes szolgaként él ura házában. Valamilyen daganat van a torkában, ezért beszélni nem tud, csak jelel. Ért a gyógynövényekhez, bábaként szüléseket vezet le. Hatalmas dramaturgiai ötlet, hogy Martha először vizsgálóként, majd gyanúsítottként részese a cselekménynek, mert így az olvasó kívülről is, belülről is megtapasztalhatja a boszorkányper atmoszféráját.

Aztán hirtelen minden véget ér. A faluba betör a vihardagály, a boszorkányvadász elmenekül – de otthagyja rövid, manipulatív uralma sötét nyomait: három nő és a település papja lóg a kötélen.

A mű eredeti címe: The Witching Tide, ami szó szerint boszorkánydagályt jelent. Képszerűbb ez, mint a magyar cím, mert áthallásos. Utalhat arra is, hogy ez a dagály űzi el a boszorkányvadászt, utalhat a mindent megtisztító özönvízre, jelentheti azt is, hogy a Békéltető rengeteg asszonyt vádolhatott meg boszorkánysággal Cleftwaterben.

Fügedi Tímea magyarítása kiváló: pont olyan gyomorforgatóak a koholt vádak, kínzások és a büntetések, mint amilyennek minden korok koholt (koncepciós) pereit ismerjük vagy képzeljük.

Margaret Meyer: Boszorkányok éve
Fordította: Fügedi Tímea
General Press Kiadó, Budapest, 2023
270 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft,
online ár a lira.hu-n 3992 Ft,
e-könyv változat 3499 Ft
ISBN 978 963 452 7909 (papír)
ISBN 978 963 452 7916 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

1645, Kelet-Anglia. Martha Hallybread több mint négy évtizede szolgál bábaként és gyógyítóként szeretett falujában, Cleftwaterben, és évek óta nem szólt egyetlen szót sem. Egy őszi reggelen azonban boszorkányüldözés tanúja lesz, amelyet a gyanús jövevény, Silas Makepeace vezet. A közösség fontos tagjaként neki is részt kell vennie a megvádolt nők testének átkutatásában.
De miközben egyre jobban magával sodorják az események, ő is sötét titkot rejteget, amelynek sohasem szabad kitudódnia. Abban a reményben, hogy védelmet nyújt majd számára, kétségbeesetten feléleszt egy anyjától örökölt viasz boszorkánybabát. A bábu valódi ereje azonban kiismerhetetlen, az apályt dagály váltja fel, és fogy az idő…