Csillag Péter, Dénes Tamás: Budapest futballkönyve (részlet)

Charly bácsit diszkvalifikálták az asszonyok, akik nem tudták megbocsátani neki az első magyar „football match”-et

A jó Charly nem volt éppen félős ember, egy ideig mégsem mert a Pékerdő közelébe menni. Nem „akárkiktől” félt: az asszonyoktól. A történet a magyar labdarúgás hőskorához vezet vissza, azokba az időkbe, amikor a későbbi Fradi-pálya helyén még a Nagy Sertés-tó város felőli oldalán elterülő nagy mező volt, ott pedig, ahova később az MTK stadionját építették, egy erdő akácfái kínáltak fűtőanyagot a környékbeli pékek kemencéibe.

A Pékerdő jóval kívül esett a századfordulóhoz közeledve egyre inkább világvárosi képet mutató Pest forgalmas részein, amiatt is, sőt talán főleg amiatt, mert a főváros úgy döntött, hogy nem oda (s nem az új Népligetbe), hanem a Városligetbe építi fel a millenniumi kiállítás épületeit. Így a Pékerdő leginkább arról volt nevezetes, hogy öngyilkosjelöltek jártak ki borzalmas tervüket bevégezni, no meg hogy a közelében lakott a Kozarek család, amelynek korán elhunyt családfője olyan posztot töltött be, amelyből csak egy volt az országban: állami hóhérként kereste kenyerét. (Később egyik fia is a hóhéri pályára lépett, a másik pedig a segítője lett. Vajon volt-e olyan pillanata a családi idillnek, amikor valamelyik fiú vágyakozással teli, elismerő pillantások közepette azt mondta az öreg Kozareknek: „Édesapám, én is szeretnék olyan lenni, mint maga, én is szeretnék hóhér lenni!?”)

Löwenrosen Charly ritkán járt a Pékerdőbe, egészen addig, amíg fel nem fedezte, hogy a kivágott fák helyén milyen nagy zöld terület, igazi tisztás maradt. Olyan nagy, hogy akár futballozni is lehet rajta. Persze azt, hogy hogyan is kell futballozni, csak kevesen tudták még. A magyar futball történetét kutatók nagy bajban vannak annak eldöntésével, ki is hozta az első labdát Budapestre, kik is futballoztak először. Lehetett akár Esterházy Miksa, a jeles sportférfiú az első, aki Molnár Lajoshoz, jó barátjához az 1870-es években írt leveleiben többször is megemlítette a footballt, vagyis a futballt. Ugyanakkor nem tudni, hogy az akkor még éppen csak szétválóban lévő rögbi (rugby) és labdarúgás (association football) közül melyiket is kommendálta. Talán mindkettőt. Molnár Lajos 1879-ben megjelentett, Athletikai gyakorlatok című könyvében Football (Rugdaló) néven bemutatja, sőt rajzzal illusztrálja az új sportágat, amelyről azt írja: „A Football lényege az, hogy a labda nem kézzel dobatik, de lábbal rugatik.” (Apró szépséghiba, hogy a két labdát összecserélte, a tojáslabdát nevezte „association lapdának”, a golyóbis formájút pedig „rugby lapdának”.) Kosztovics László, Szafka Manó, sőt a később az éppen az Esterházy Miksa általa alapított MAC-hoz atlétaedzőnek érkező Harry Perry is azt állította magáról, hogy ő hozta be az első labdát Magyarországra, természetesen a ködös Albionból. A BTC-sek azt állították, hogy az akkor már évtizedek óta Budapesten élő híres svájci építész, Rudolf Ray (később magyarosan Ray Rezső) Lausanne-ból, egyetemi tanulmányaiból hazatérő fia, Ferenc hozta magával az első labdát, amivel aztán a „tornászok” Iszer Károly és Stobbe Ferenc vezérletével elkezdtek futballozni a Markó utcai főreálban.

Magának vindikálta az elsőséget Löwenrosen Károly is. Károly – így tartotta a futballemlékezet évtizedeken keresztül, s nem is ok nélkül. A jeles férfiú így nevezte és neveztette magát, sőt így került fel a neve az édesapja, Ignácz gyászjelentésére is. Néhány évvel ezelőtt Pataki Gyula témakutató például az 1923 októberében keltezett házassági anyakönyvi dokumentummal hitelt érdemlően, sőt megkérdőjelezhetetlenül bebizonyította a vonatkozó dokumentumokkal, hogy a magyar labdarúgás egyik nagy pionírja Löwenrosen Jakab néven látta meg a napvilágot 1871-ben. Később egyébként vezetéknevét hivatalosan is Lányira magyarosította, de az okmányaiban a keresztneve Jakab maradt.

Charly bácsinak – mert mai szemmel nézve már fiatalon bácsiztatta magát – ügyes keze volt, s mérhetetlen kalandvágya. Még nem is volt húsz, amikor nekivágott a nagyvilágnak. Először bolyongott egy kicsit Németországban és Ausztriában, aztán egy nagy vitorlással Amerikába hajózott – kukta és mindenes volt a hajón –, majd visszatért Európába, Angliában már faesztergályosként dolgozott. Az 1890-es évek első felében, Londonban ismerkedett meg néhány szakmai mesterfogással és a futballal. Megtanult három nyelvet is, igaz, ennek az volt az ára, hogy a magyart elfelejtette, de ez csak rátett sármjára és legendájára: itt van Charly bácsi Amerikából vagy éppen Angliából.

Hazatérve mintaasztalosként, faesztergályosként belépett a Magyar (Királyi) Államvasutakhoz, de az ő munkáját dicsérte a millenniumi kiállítás japán pavilonja is. Olyan nagy sikere volt vele, hogy úgy döntött, újabb kalandvágytól hajtva – itthon marad. Szerette a társaságot, rögtön aktív tagja lett a Törekvés dalárdájának, de még ennél is fontosabb, hogy két segédjével, Monyval és Malpasszal hozatott Magyarországra egy igazi bőr futball-labdát. Charly bácsi még azt is a lelkükre kötötte, hogy mártogassák bele a labdát valamilyen festékesvödörbe. „Ha nem látszik újnak, talán nem kell utána vámot fizetni” – okoskodott a kereskedői vénával is megáldott labdaimportőr. Tévedett. A fináncok gyanúsnak tartották a csomagot, leginkább fogalmuk sem volt róla, mit is rejt a doboz, így aztán a biztonság kedvéért kiróttak rá 11 pengő vámdíjat. Az sok vagy kevés? – kérdezheti bárki jó ötnegyedszázad távlatából. Mi meg rávágjuk: nem kevés, de nem is sok, egy segédtanító másfél heti fizetése, körülbelül. Mindenesetre a fáma szerint a jó Charly sokallta, vonakodott kifizetni, és örömmel vette, amikor kollégái, az Északi Főműhely munkásai, akiket nagyon belelkesített az új játékról mesélve, vállalták, hogy összedobják a pénzt.

Löwenrosen Charly a következő heteket azzal töltötte, hogy megtanítsa a legalapvetőbb játékszabályokat a többieknek. Nem sokkal később már a társaság minden tagja játszani akart, kipróbálni az új rugdalóst vagy más néven rugósdit. Mindenszentek napjára tűzték ki a bemutató mérkőzést. A hiteles történetet később maga Löwenrosen Charly vetette papírra Földessy János A magyar labdarúgás és a 60 éves MLSZ című, 1960-ban megjelent könyvében: „1895-ben jöttem haza Amerikából. A MÁV-hoz léptem be, mint mintaasztalos, majd 1896-ban tagja lettem a Törekvés dalárdának, s ennek tagjaiból verbuváltam egy csapatra való játékost. Három hónapig gyakoroltunk, s utána megrendeztem az első football-match-et. Háromszáz jegyet sikerült előre eladnunk, egy jegy ára 10 krajcár volt, tehát gazdagok voltunk. A felszerelést úgy állítottuk össze, hogy a hosszú alsónadrág szárát, valamint a gyári kék munkanadrágot rövidre vágtuk, a bakancsokat pedig megstopliztuk. A mérkőzés napjával azonban rettenetes pechünk volt. 1896. november 1-én délelőttre ugyanis 25 cm magas hó esett le. Ezek után nagyon meglepődtünk, hogy mégis mintegy 300 néző volt kíváncsi a játékra. A játékosok azonban nem akartak levetkőzni. Sok rábeszélésre végre kaphatók voltak arra, hogy úgy bekecsben, csizmában mégis játsszanak. Csak Winkler József (a későbbi válogatott Winkler fiúk édesapja) és magam öltöttünk dresszt. A nagy mérkőzés 20 percig tartott, mert ez idő alatt három bokatörés történt, s a további játékot be kellett szüntetni. Engem az összes asszonyok diszkvalifikáltak, s fél évig nem mehettem közéjük, mert szemükben én gyilkos voltam.”

Az egyre homályosuló emlékezet különböző, kicsit romantikus, kicsit ijesztő történeteket őrzött arról, hogy a jó Charly hónapokig bujkált a dühös feleségek elől, nem mert hazamenni a Hungária úti vasutaskolónián lévő lakásába. De született olyan változat is, amely szerint a hölgyek az Északi Főműhely bejáratánál vártak rá, a szigorúbb változat szerint késekkel, de beérték azzal, hogy a labdát koncolták fel.

Fennmaradt az ellenfél, a Rókus-kórház csapatának neve, mint ahogyan a három szerencsétlenül járté is, bizonyos László, Hajós és Schaffhauser bokája törött el. László Istvánnak amúgy sem a csonttörés nem szegte a kedvét, sem az asszonyi szigor nem vette el a bátorságát, mert 1900-ban ott volt Löwenrosennel és a mérkőzés egy másik hosszú életű szereplőjével, Bruska Jenővel a Törekvés „igazi” futballcsapatának alapításánál. László és Bruska voltak a „pékerdei csata” utolsó túlélői. Az 1957-ben, a magyar labdarúgás születésének 60. évfordulóján rendezett ünnepségek egyik meghívottja az akkor már 81 éves egykori kapus, Bolonyai-Bruska Jenő volt. Az emlegetett Winkler a Pékerdő környékének egyik híres kocsmárosa volt, később valóban válogatott lett két fia is, Vinyó (azaz József) és Robi is. Később az MTK-t elhagyva mindketten Svájcban csináltak nagy karriert. A harmadik testvér, Ödön „csak” a Vasasig jutott.

A magyar labdarúgás első hetven évének értő krónikása, dr. Földessy János fűzte később tovább a történetet a Labdarúgás 1957 decemberi számában: „Csarlink (sic!) el is hallgatott pár évig a futball-lal, csak néhány év múlva sikerült neki és még néhány kitartó labdarúgó-hívének megalakítania a Törekvést, a vasutasok első sportegyesületét. Közben Csarli áttért a birkózásra és súlyemelésre, ezek voltak a labdarúgáson kívül a kedvenc sportjai. De mikor a Törekvést megalakította, újra lelkes labdarúgó lett. Játszott, bíráskodott és – akkori szokás szerint – csapatot is edzett, tanított és propagálta a labdarúgást. Löwenrosen kemény labdarúgó és szívós sportember volt. Egy hatos labdarúgó tornán az összes mérkőzést egyfolytában ő vezette, kora reggeltől késő estig. Amikor az MLSZ-ben még kiküldött tanács volt (minden egyesület egy tagját küldhette be a tanácsba), ő már a Törekvést képviselte, s minden kérdésnél felszólalt zamatos angol-magyar-német, s ki tudja még, milyen keveréknyelven, harsány kacagás közepette.”

Löwenrosen Károly, hivatalos papírjai szerint Lányi Jakab, 1952 májusában hunyt el a MÁV Kórház akkori nevén Rudas László utcai szárnyában. Öt évvel később, amikor a magyar futball a hatvanéves fennállását ünnepelte, a pionírok közül Iszer Károlyra, vagyis a Tatára, Stobbe Ferencre, a Misterre és Löwenrosen Charlyra emlékeztek. És sűrűn emlegették a pékerdei csatát, amely maga volt a magyar labdarúgás prológusa.

Csillag Péter, Dénes Tamás:
Budapest futballkönyve
Jaffa Kiadó, Budapest, 2023
296 oldal, teljes bolti ár 4999 Ft