»Egyedül a borbély…« | Michelle Min Sterling: A nulladik számú tábor

● K A R Á C S O N Y I
A J Á N D É K N A K
A J Á N L J U K ●

kistibi |

Akármilyen szempontból nézzük, vannak az irodalomnak megkerülhetetlen sarokpontjai. Ha az epika, szűkebben a regény tematikájában akarok szétnézni, mondjuk a fantasyben, akkor Tolkien megkerülhetetlen, óhatatlanul hozzá kell mérni minden újonnan születő művet: ő az origó. Ha a disztópiát vizsgálom, Orwell a mérce. Mindketten azt mondják az őket követőknek: először teremtsetek egy pontos, hiteles világot, utána jöhet a történet.

Aki ismert világról ír, annak lényegesen könnyebb a dolga, de ha valamelyik távoli jövőben vagy ismeretlen társadalomban játszódik a cselekmény, akkor az író kötelessége ennek pontos ábrázolása. És az alkotói feladat is igen kemény: úgy közölje az információkat, hogy az ne legyen unalmas, pörögjön a történet, szituációkba legyen ágyazva minden.

Michelle Min Sterling kreatív írást, irodalmat tanít, az elmélettel tehát tökéletesen tisztában van. De – az olvasók gyönyörűségére – nem csupán elméletben tudja, hanem alkalmazza is. A nulladik számú tábor: disztópia, amely azonban nem akar megfelelni a korábbiaknak. Saját útját járja, s így jöhetett létre ez a regény, ami ugyanakkor a krimi és a kalandregény keveréke is. És most jutottunk el ahhoz a ponthoz, amikor meg kell köszönnünk a nagy elődöknek, amit tanítottak: beépültek a gondolkodásunkba, hasznos dolgokra hívták fel figyelmünket, de immár hadd járjuk saját utunkat. Sterling ezt a gondolatot követi, és első regényén nem érződik, hogy bemutatkozó alkotás. Fordulatos, kalandos, és legfőbb tartalmi, szerkesztési erénye az, hogy semmi sem olyan, semmi sem az, aminek látszik. A három helyszínen játszódó történet jelenéről az első időkben nem tudunk semmit, a fő hangsúlyt nem is a történések kapják. Titkok lebegnek körül mindent, lassan csordogálnak az információk.

A cselekmény három szálon indul: Rose, illetve Grant története mutatja be a világ jelenét. A globális felmelegedés már élhetetlenné tette a hajdan trópusinak és mérsékelt égövnek nevezett területeket. Itt csak a szegények maradnak-maradtak, a gazdagok minden modern technikával felszerelt, Lebegővárosnak nevezett élőhelyet építtetnek maguknak a tenger fölé, amely még a gyilkos erejű viharok ellen biztonságot nyújt. Ezek a viharok, melyek rendszeresen lecsapnak tengerre-szárazföldre egyaránt, életveszélyesek a szegénynegyedekben élőkre. A köznyelv egyszerűen Délnek nevezi az élhetetlen, Északnak az élhető helyeket. A gazdagok a Lebegővárosokból pedig, mint a mozit, nézhetik a tomboló elemeket. Erre a kegyetlen világra a szegénynegyedből indult Rose múltján, jelenén keresztül láthatunk rá igazán.

• Olvass bele!

Grant: a másik véglet, az Egyesült Államok egyik leggazdagabb családjának sarja. A két párhuzamos szál nagyon pontosan megmutatja, hogy az a bizonyos olló már nagyobbra nem is nyílhatna… Grant érzékeny fiatalember, ráadásul nem „üzletember-típus” – sőt: a szerelme egy munkásosztálybeli leány –, nem igazán ápol jó kapcsolatot családjával. Az ő útja pontos képe annak a kettősségnek, ami egy ennyire kettészakadt világban elválasztja a felső néhány, és az alsó rengeteg közötti különbséget.

A harmadik cselekményszál fejezetcíme A Fehér Alice. Formai bravúrnak tartom, hogy míg a Grant-Rose fejezetek egyes szám harmadik személyű, „mindentudó” narrátor meséjében jelennek meg, addig A Fehér Alice többes szám első személyű. Ez még önmagában nem bravúr, de az már igen, hogy a regény végéig nem derül ki, hogy ki a narrátora a Fehér Alice-nak, és az sem, hogy miért van ez így. A többes szám első személy mindig a közösség szempontjából beszél, demokrácia van, de mindig a közösség túlélése, érdeke a legfontosabb.

A mű utolsó harmadában nyílik egy új fejezet, Nari története, de hamar kiderül, hogy ez nem új: Rose nyeri vissza igazi nevét, és írja-éli végre saját történetét.

„A küldetés első napján a helikopterek a Fehér Alice-nél dobtak le. Korábban is láttunk képeket a klímakutató állomásról, és feltételeztük, hogy a hatalmas komplexumot a legmodernebb technológiával szerelték fel...” A Fehér Alice tehát klímakutató állomás, valahol a messze Északon, már a permafroszt területén. Ha az állandó hideget leszámítjuk, itt még élhető a környezet, tiszta a levegő, nincsenek rendszeres viharok. És az állomást csak nők lakják. A támaszpont kutatóit időnként cserélik. „A Fehér Alice kódnevet még az őrmestertől kaptuk, aki azt állította, sokat szokott olvasni, és egyenrangú félnek tekint bennünket… megtetszett a név, mert tetszett a történet is, amit egy lányról kotort elő: ez a lány leesett egy lyukon, és egy olyan helyen találta magát, ahol semmi sem olyan volt, mint abban a világban, amit maga mögött hagyott.”

Találó név. A Dél volt az a lyuk, ahonnan a menekülni, túlélni akarók kipottyantak, az Észak az, aki-ami befogadó, ahová leestek. De a befogadás nem jelent sem szeretetet, sem biztonságot. Északon két állomása van a történetnek: Dominion Lake (Uralom Tavának fordítva, amivel nem tudok egyetérteni) és Fehér Alice. Dominiont csak férfiak lakják, kivétel csak a néhány bimbó – vagyis kényszerprostituált, akiket a vezetők számára rendeltek oda.

Innentől nagyon csínján kell bánni a tartalmi elemekkel, mert elég sok titok kerül szóba, melyeket nem szeretnék leleplezni. Fehér Alice és Dominion Lake története összekapcsolódik (ez az egyik titok). Az utóbbi kívülről egyetemi város építkezésének látszik. Meg fogjuk tudni róla, hogy nem az. A Fehér Alice: klímakutató intézet, az időjárási megfigyeléseit folyamatosan leadja (de vajon hova?), választ viszont sosem kap, sőt egy idő után ellátást sem. Márpedig az örök fagy vidékén nem lehet életben maradni, ha nincs élelmiszer, ha nincs olaj, amivel áramot és meleget termelhetsz.

Azért történnek itt olyan dolgok is, amelyek kezdő lépései akár itt és ma is elképzelhetők. A minden újszülöttbe beültetett Vibra tönkre teszi az ember memóriáját, emberségét, emlékeit. Az agymosással befolyásolni lehet egész generációk tudatát.

A két, egymástól távoli helyszínt valami összeköti. A legfontosabb szereplők is egymásra találnak. De hogyan? És titkok szövevényében előkerül egy borbély, akinek alkarjára ez van tetoválva: „Egyedül a borbély volt az, akiben annyira megbíztak, hogy pengével érinthette a császár torkát.” Kicsoda ő? Egyik kérdés a másik után…

A legfontosabb kérdés azonban a könyvet letéve merül fel: milyen párhuzamok, milyen összefüggések találhatók a jelenkor, és a Camp Zero disztópiája között. Sterling korunk legfontosabb jelenségeiből – dezinformáció, felmelegedés, meg-megújuló és értelmetlen háborúk, lehallgatások, az állampolgárok szüntelen megfigyelése – építi az alternatív jövő képét. Ha mi nem változunk, ha nem változtatunk a dolgok menetén, ez a jövő valószínűleg be is teljesedik. Ettől különlegesen jó ez az elborzasztó regény.

A művet Neset Adrien fordította.

Michelle Min Sterling: A nulladik számú tábor
Fordította: Neset Adrienn
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2023
356 oldal, teljes bolti ár 5499 Ft,
online ár a lira.hu-n 4894 Ft,
e-könyv változat 3799 Ft
ISBN 978 963 543 1977 (papír)
ISBN 978 963 543 3636 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A közeli jövőben játszódó történetben a globális felmelegedés hatására elsivatagosodott és áradásokkal sújtott országokból menekültek ezrei indulnak el, hogy élhetőbb környezetet keressenek.
Észak-Kanadában az építész Meyer tervei alapján megépül a Camp Zero, egy önfenntartásra törekvő település. Ide érkezik Rose, hogy csatlakozzon azokhoz a nőkhöz, akik a táborban dolgozó férfiak igényeit elégítik ki. Rose-nak azonban titkos küldetése van: az építészt kell megfigyelnie. A tábor lakója lesz Grant is, az egyetemi tanár, aki vagyonos, ám annál sötétebb múltú családja elől menekül. Ám azt egyikőjük sem tudja, hogy tőlük nem messze egy csak nőkből álló militarizált kutatócsoport éppen a túlélésért küzd. A szálak egy nap összeérnek.