Az elmagányosodás körei | Krusovszky Dénes: Levelek nélkül

kistibi |

Milyen egy igazán jó cím? Mindenképpen áthallásos, és semmiképpen nem direkt. Ha a politikai események rátalálnak a regénybeli valóságra és rímelnek rá, az a sors külön ajándéka.

„Mondjuk a címen – Levelek nélkül – is jót nevettem utólag: az elmúlt hónapok kedvenc köztémája a lombok nélküli lombkorona sétány, úgy látszik, tényleg nincsen kiút a valóságból” – mondja egy interjúban Krusovszky Dénes, a még friss papír- és festékillatú könyvvel a kezében.

A költő, akiről azt írja a kritika, hogy az egyik legjelentősebb kortárs alkotó, újra a regényhez fordul, és én ennek azért örülök nagyon, mert megrendítőnek találtam az Akik már nem leszünk sohasem című első regényét. Kontextus nélkül is hátborzongatóan izgalmas gondolat a műből: „Akik már nem leszünk sosem, épp annyira mi vagyunk, mint akiknek hisszük magunkat.” Negyven-ötven fölött ezt végiggondolni: önismeretet, fegyelmet és kíméletlen őszinteséget igényel. Az első regény jelen ideje 2015, a Levelek nélkül is a jelenben játszódik, picit később, de ugyanabban a rendszerben.

Krusovszky helyszíne megnevezetlen, kisváros valahol a keleti szélen, Debrecen környékén. Fontos ez, hiszen a fővárostól távol, erősen másként működik a kistelepülések közössége, mint a szabadabban lélegző, nagyvárosi társadalom, s egy ilyen kisvárosnak a belső szerkezete is nagyon más, ha másik határszélre megyünk, ahol Ausztria kínálja a szabadság levegőjét.

Rejtéllyel indít a történet: „Amíg a szem ellátott, döglött libák hevertek a mezőn, de olyan szép, bizonyos értelemben nyugodt tartással feküdtek ott, mintha épp csak elaludtak volna. Végtagjaik nem voltak kifacsarodva, a tollazatuk nem szürkült be és nem is borzolódott össze, csőrük enyhén nyitva volt ugyan, de csak mintha sóhajtani akarnának, egyedül a sok tehetetlenül csillogó, szélesre tárt madárszem látványa volt zavarba ejtő.”

Magyarázat nincs. Hiába vizsgálja a laboratórium, az állatorvos, még csak tippet sem tud adni senki, mi lehet a sajnálatos jelenség oka.

Tavasz van, május, érettségi ideje, és a fák eldobják a leveleiket. De nem mindenhol, csak a kisváros határain belül. Ha tovább autózik a kíváncsi, a közigazgatási határokon kívül üde, zöld lombokat lát, míg a városon belül a télnek fenntartott karomszerű ágakkal integetnek a fák.

Miért van ez így? Mi történik? Mi vesz körül bennünket? Ezek a kérdések izgatják Koroknait, a regény örökmozgó főhősét, a gimnáziumi magyartanárt.

Valami nyomasztó van a levegőben. Krusovszky nem taglalja, nincs is szándéka magyarázni: de ha a párhuzamot nézem, nem is kell. Hiszen tudunk mi bármit is arról, hogy a fejünk fölött az ország vezetői mit, miért, hogyan döntenek rólunk? Van beleszólásunk saját sorsunkba? Mintha megint valami „fortélyos félelem igazgatna”, amit megnevezni nem tudunk. A levelek nélküli városban a fák lecsupaszított ágakkal gesztikulálnak. Mondani szeretnének valamit, de a fák nyelvét mi nem értjük.

A Tajtékos napokban, Boris Vian regényében ahogy fogy a remény, úgy szűkül a főhős lakása, lesz egyre kisebb a mozgástér minden értelemben. Krusovszky kisvárosában meghal a természet, de a település vezetése semmi nem tesz azért, hogy gyógymódot találjon. Nincs beszélgetés, nincs tájékoztatás, nincs semmi. Ahogy azt megszoktuk. Gyönyörű a metafora!

• Olvass bele!

Tűzforgatók és zenészek érkeznek a városi parkba. Koroknai a zenére ébred, magára kap valamit, leszalad a lakásból. A parkban azt látja, hogy valami különös zenére fiatalok körtáncot járnak a fák körül.

„– Ne haragudj, mit kérdeztél?
– Csak azt, hogy kik vagytok. (…)
– Mi csak segíteni szeretnénk. … Segíteni a fákon. Azért vagyunk itt, hogy erőt adjunk nekik… – Na ugye! A legelemibb reakció, hogy érzünk valamit. Örülünk, vagy félünk. Ezek a fák szerintünk félnek. … Nézz rájuk.
A tanár egy pillanatra akaratlanul felnézett, üres ágak reszkettek a halvány fénypontokkal meghintett nyári ég alatt. Ismerős látvány volt, megszokhatatlan.”

A hatalmi reakció a szokásos. Rendőrök jönnek, igazoltatnak. A helybéli diákok tüntetését is erővel törik le. A fiatalok válaszokat akarnak, hiteles tájékoztatást, a hatalom viszont csendet.

Az én olvasatomban azonban nem ez az igazán fontos. Az olvasó mindig a saját sorsára rímelő történeteket keres egy regényben, és Koroknai tanár úr sorsa pontosan megmutatja, hogy egy lelkiismeretes pedagógus mire számíthat ma. Az első „hibát” ott követi el, hogy kíváncsiságból részt vesz a diákok tüntetésén, és megpróbálja tanítványait megvédeni a rendőröktől. Az indoklás nélküli válasz az, hogy saját osztályát sem érettségiztetheti, a következő tanévtől pedig nem kap végzős osztályt.

A városi lap szerkesztőjét szintén indoklás nélkül mentik fel tisztsége alól. Az állatorvos, a tanár legjobb barátja elfogad egy munkát Németországban, az egész családot magával viszi. Koroknai érdemben egyetlen emberrel szót tud váltani a munkahelyén, a nyolcvan fölötti földrajztanárral – de ő is azt mondja, elmegy, nem tanít tovább. Koroknai rendszeresen bejár az öregek otthonába édesanyjához, aki évek óta nem szólalt meg. Minden alkalommal felolvas neki a Bengáli tűzből, Hajnóczy Rózsa regényéből, de nem tudja, hall-e, ért-e valamit belőle. Közben bátyját, Andrást kormányközeli tisztségre kérik fel, a vele való kapcsolata is kiüresedik. Elfogy körülötte a levegő, és nem tudja, nem érti, miért.

A regény három nagy fejezetre tagolódik. Az első fejezet májusban kezdődik, az érettségi idején, a harmadik ezt folytatja augusztus végén, a tanévkezdés időszakában. A kettő között visszaugrunk az időben, a Koroknai család életébe pillantunk bele: a főhős gyerekkorának időszakába.

Krusovszky Dénes regénye úgy politikai tartalmú, hogy nem politizál. Gyönyörű allegória az egész, pontosan megmutatja, hogy egy alkotónak kétfajta egyenértékű vénája is lehet: egy lírai meg egy epikai. A gondolatisága, a csupasz fák allegóriája teljesen egyértelműen lírai. A mű szerkesztése, felépítése, stílusa pedig mérnöki pontosságú epika: többszörösen összetett, precíz mondatok követik egymást. Az első fejezetben megpendítette titkokra válaszokat – vagy válaszkísérleteket – a harmadik fejezetben kapunk. Még a terjedelem is ezzel harmonizál. Az első és a harmadik rész nagyjából azonos terjedelmű, a gyermekkort megmutató közbülső fejezet a legkarcsúbb. Mint valami igényesen megtervezett szendvics.

A Krusovszky által felvázolt világban nincs kímélet, és a kiút sem látszik. A szerző azonban tudja, hogy remény nélkül nem lehet élni. Az utolsó oldalon megcsillan valami, de az olyan, mint Pandora szelencéje…

Krusovszky Dénes: Levelek nélkül
Magvető Kiadó, Budapest, 2023
444 oldal, teljes bolti ár 5499 Ft
online ár a lira.hu-n 4399 Ft,
e-könyv változat 3799 Ft
ISBN 978 963 144 2779 (papír)
ISBN 978 963 144 3103 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Egy kelet-magyarországi kisvárosban egyszer csak ledobják a fák tavaszi leveleiket. Mi történhetett: természeti katasztrófa vagy emberi mulasztás? Hogyan lehet tovább élni a hétköznapokat a megváltozott körülmények között?
Koroknai János, a városi gimnázium magyartanára nyomozni kezd a rejtély után. A közeli idősotthon, a tantermek és a barátai háza között ingázik a város utcáin, s eközben lépésről lépésre közelebb kerül nemcsak a saját családja titkainak, de a tágabb közösség működésének és működésképtelenségének megértéséhez is.
Hogyan lehet egy észszerűtlenül működő világban észszerűen viselkedni? Egy széthulló társadalomban, széteső családban megőrizni a józan eszünket?
A nagy sikerű Akik már nem leszünk sosem után Krusovszky Dénes második regénye ezekre a kérdésekre keresi a választ.