Goldoni: Chioggiai csetepaté | Darabtemetés a Pesti Magyar Színházban

Xénia |

A darabtemetés általában vidéki színhá­zak­ban volt szokás, ahol nagyjából az egész város, közösség látta már az előadást mire eljutottak az utolsóig, tehát soha nem lehetett azt gondolni, hogy valaki jegyet vesz azért, hogy aztán ne azt az előadást lássa, amit szeretne.

Aki a darabtemetésre vett jegyet, tudta, hogy fergeteges röhögésekre számíthat, akár még úgy is, hogy az előadás lassabban ér véget és a színészek is összenevetnek a nézőkkel.

Ilyenkor bármi megtörténhet. A színészek bénázása is megengedett, mert bármiből lehet vicc, játék, és ezekben a helyzetekben mutatkozik meg leginkább a színészek improvizációs és játékkészsége.

A darabtemetés a színészek számára legalább olyan izgalmas, mint a premier.
A nézőknek is.

Tehát 2017. február 28-án, kedden, 19:00-kor:
Chioggiai csetepaté, darabtemetés

* * * * *

Ezen az estén minden színházi törvény  – írott és íratlan – meg leszen sértve, át (vagy meg?) leszen hágva.

Mert a színre állításnak szigorú szabályai vannak, amint itt következnek:

1. A színész ne térjen el attól, amit a próbán megbeszéltek.
2. Szánt szándékkal zavarba hozni a kollégát a színpadon – színházellenes magatartás.
3. Szánt szándékkal röhögtetni a kollégát – még inkább.
4. Közös röhögés miatt leállítani az előadást – függelemsértés.
5. Improvizálni csak úgy, bele a vakvilágba – önzőzés.
6. Más kellékeket a színpadra vinni, mint amelyekben megállapodtak – előre eltervezett disznóság.
7. Más poénokat elsütni, mint amelyekben megállapodtak – még inkább.
8. Igazi művész mélyen lenézi a darabtemetést,…
9. …éppen csak imádja, készül rá, és ha együtt nevethet a nézőtér és a színpad,…
10. …akkor a legboldogabb.

+1. …mert a darabtemetés olyan ünnep, amitől mindenki úgy érzi a színházban, hogy most kellene még továbbjátszani a darabot. De mindent akkor kell abbahagyni, amikor a legjobb.

Vagy nem.

De mégis inkább igen.

A temetésen játszó személyek: Eperjes Károly, Kéri Kitty, Gémes Antos, Fillár István, Horváth Illés, Soltész Bözse, Gáspár Kata, Tóth Éva, Tahi József, Takács Géza, Juhász Róza, Rancsó Dezső, Pavletits Béla, Ágoston Péter

A várható nagy röhögésekre való tekintettel igen célszerű tájékozódni a részletekről és gyorsan beszerezni a jegyeket.

Azért valamit a darabról is

Carlo Goldoni, a komédia nagymestere az egyik legtöbbet játszott színpadi szerző. Hogy miben rejlik töretlen sikere? Leginkább talán abban, hogy Goldoni tökéletesen ismeri az embert; a ravasz és nagyhangú, szenvedélyes és lusta, bölcs vagy éppen furfangra mindig kész embert. És tökéletesen ismeri a vígjátéki trükköket is, azokat a trükköket, amiket nagyrészt épp ő maga kísérletezett ki velencei boszorkány­konyhájában. Goldoni csúcsra járatja a komédia gépezetét: pletykák, nagy viták és kupán verések, félreértések, becsapások, vérbő helyzet- és jellemkomikum, csattanós felismerés a legváratlanabb pillanatban, szerelmi csatározások – és a néző csak kapkodja a fejét.

A történet szerint egy Velence melletti kis halászfalu terecskéjén csipkeverő lányok, asszonyok ugranak egymásnak – de a szó szoros értelmében! –, mire nemsokára a férfiak is bekapcsolódnak a veszekedésbe. Családok közti vitáról van szó, amelyhez itt elég egyetlen szikra, és rögvest fellángol a mindent és mindenkit elsöprő csetepaté. Szitkok – no meg egyéb dolgok – repkednek egymás felé, mire a kibogozhatatlannak tűnő jogi és szerelmi perpatvar behálózza egész Chioggiát. Vajon sikerül-e elcsitítani a kedélyeket, és egymáshoz édesgetni a szerelmeseket?

Súlyos, emberi sorsokról döntő kérdések ezek, mégis természetes könnyedséggel simulnak bele a halászfalu mindennapjaiba. És ez is a szerző erénye: harsány komédiáiból bölcs nagyvonalúság és báj sugárzik, mégpedig egyszerűen azért, mert Goldoni nemcsak ismeri és érti, hanem – ami a legfontosabb! – feltétel nélkül szereti egyszerű és gyarló, de éppen ezért végtelenül emberi szereplőit.

Fotók: Pesti Magyar Színház (további képek a korábbi előadásról)