Két világ közt | Rupert Isaacson: Lóháton

Fekete Judit |

A könyvet, amit ajánlok, nemrég még én magam sem akartam elolvasni. A fülszövege ugyanis arról beszél, hogyan változott (gyógyult?) meg Rowan, az autista tüneteket produkáló ötéves kisfiú, egy különleges utazás révén.

Nagy felelősség ajánlani, túlságosan is nagy. Nem szabad fölöslegesen reményt kelteni az autista gyermekeket nevelő olvasóban, hiszen az autizmus: állapot. Kigyógyulni nem lehet belőle, csak valamilyen mértékig olyanná formálni a gyereket – és persze a környezetét is –, hogy elviseljék egymást. Még ha jól is mutatna egy regényben, happy end nem lesz.

Ezért kissé félve kezdtem Rupert Isaacson könyvének. Az utolsó oldal után mégis úgy döntöttem, mindenképpen írok róla. A Lóháton című történet ugyanis elképesztően érdekes. Megváltoztathatja a szemléletmódot, ahogyan eddig az autistákhoz közelítettünk. Emlékeznek még, ugye, az Esőemberre? Dustin Hoffman fantasztikusat alakít benne (és hatalmas szolgálatot tett az autisták meg társadalmi környezetük ügyének), ám az autizmus jóval összetettebb állapot. Raymond (Rainman) a filmben az ún. viszonylag jól funkcionáló autista volt. De az autizmus sokféle, bonyolult és sokszor elkeserítően kilátástalan rendellenesség – a létrejöttének oka ráadásul még mindig talány, ma is kutatják.

A könyvbeli igaz történet elbeszélője Rupert, aki feleségével, Kristinnel éli az autista gyermeket nevelők egyáltalán nem könnyű életét. Fiuknál, az ötéves Rowannél hároméves korában diagnosztizálták az ún. pervazív viselkedési zavart (PDD), ami az autizmus igen széles spektrumának csupán egyik, alig ismert szelete. A szülők az óvodáskor elején már sejtették, hogy a gyermekükkel valami nagyon nincs rendben. A félelmetes dühkitörések, a szemkontaktus hiánya, a szellemi fejlődés lemaradása jócskán adott okot a gyanakvásra. És ezzel párosult, hogy kortársaitól eltérően nem kereste a gyerekek társaságát, inkább saját kis belső világába húzódott vissza.

A hivatalos orvosi eredménytől a szülők összeomlottak. Szégyent éreztek és bánatot, de főleg bűntudatot. Hiszen azt gyanították, hogy hibás géneket örökítettek át a fiúnak, s ezzel megpecsételték az egész életét.

Az első sokk után, mint mások is, akik hasonló cipőben járnak, terápiákra hordták a kisfiút, speciális képzéseken vettek részt, gyógyszerekkel próbálkoztak. Minden új próbálkozás újabb reményt szült, majd újabb csalódást. Lassan kiszorultak a társadalomból, családi életük romokban hevert.

Aztán egy nap Rowan elszökött, és a szomszédos földek egyikén találták meg. De hogyan? Legelésző lovak között, amint épp a legönfejűbb vezérkancával barátkozik. A ló, a szülők nagy meglepetésére, viszonozta a közeledést. Furcsa, megmagyarázhatatlan kapcsolat alakult ki kettejük között.

Rupert fejében ekkor kezdett el motoszkálni egy gondolat, aminek következményei megváltoztatták az egész életüket. Őrültségnek tűnt a kaland, amit megfogalmazott, de a családnak addigra már nem maradt más lehetősége. Vagy útra kelnek Mongóliába, hogy a kisfiú gyógyulásáért megtegyék az utolsó szóba jöhető lépést, vagy beletörődnek a helyzetbe – de abba kicsit mind belehalnak. Nem volt veszteni valójuk.

A teljes utazást – így az egész történetet – egy barátjuk kísérte kamerákkal, s ennek köszönhetően sok-sok kép dokumentálja Rupert, Kristin és Rowan útját. Rupert pedig, aki korábban útikönyveket írt és a világ szinte minden táját bejárta, élőszóban adja vissza a hihetetlen kalandot. (Novák Petra fordítása feltűnés nélkül simul Isaacson gondolatainak szolgálatába.)

Az olvasó – biztos és kiszámítható környezetében üldögélve, körülvéve egészséges családtagokkal – értetlenül ingatja a fejét. Vajon milyen lelkiállapot kell ahhoz, hogy egy teljesen kiszámíthatatlan viselkedésű, autista ötéves társaságában bárki is nekivágjon egy ilyen utazásnak? Hogy sátrakban aludjanak a semmi közepén, lóháton keressék a gyógyítókat, olyan szituációkba keveredjenek, amik még egy felnőttnek is ijesztőek, nemhogy egy olyan gyermeknek, akinek a legapróbb változás is felforgatja a világát? Szinte elképzelhetetlen.

Maga a Közép-Keletre vezető út is lenyűgöző. Rupert leírásában szinte látjuk a fenséges tájat, megismerhetjük Mongólia nomád népeinek életét, a jurtákat, a sámánokat, a furcsa dörmögő éneklést; belekukucskálunk egy világba, ahol ember még a természet része.

Emellett pedig megismerhetjük, milyen az élet egy autista gyermekkel, és mindazt – feladatokat és érzelmeket –, ami ezzel jár. Ami – meglepő módon – nem mindig negatív. Érdekes, meglepő és különleges világba kalauzol el minket Rupert, szerencsére sok öniróniával és humorral. Valószínűleg csakis ez segíthet a szülőknek túlélni a megpróbáltatásokat. Mert azok jönnek csőstül.

• Olvass bele!

Néha elfelejtjük, de ezek a történetek azért rádöbbentenek, hogy micsoda erő lakozik a szülőkben, és mi mindenre képes az ember azért, akit erősen szeret. Igen, e megfogalmazás talán szirupos (elnézést érte), de a könyv mondanivalója mégiscsak ez.

Rowan mongóliai története talán túlzott reményt kelthet az érintett olvasókban. De apja, Rupert senkit sem áltat. Neki ezt sikerült elérnie. Rowan nem lesz egy csettintésre egészséges, de állapotának javulása igen jelentős. Már nem ellátásra szoruló beteg, hanem egyike a különleges embereknek, akik két világban is élhetnek egyszerre. Szinte önállóan.

Hadd fűzzem hozzá, a könyv azoknak is szól, akik másfajta tartósan beteg gyereket nevelnek. Isaacson végső konklúziója az: nem a receptre felírható utazás tesz csodát. Az elért eredmény mögött inkább a határok feszegetése áll, a gondolkodásunk, hozzáállásunk megváltoztatása.

Rupert Isaacson a könyv megjelenését követően vásárolt egy földdarabot, ahol elindította speciális lovas programját. A gyerekek ott megtanulhatják, hogyan legyenek boldogok. A „HorseBoy” módszer azóta rendkívüli népszerűségnek örvend, az érdeklődőknek a szerző külön honlapot hozott létre, ahol a történet filmen rögzített változata is megtalálható. Megjegyzem, hasonló vállalkozások hazánkban is vannak; lovasterápia, hippoterápia vagy gyógylovaglás keresőszóval számos találatot kapunk az interneten.

Dr. Simon Baron-Cohen, Anglia első számú autizmus szakértője egy fontos gondolatot fogalmaz meg: „A jövőben talán még az is vitatott lesz, hogy az autizmust gyógyítani kell-e egyáltalán. Meglehet, hogy az autizmus nem más, mint egy külön személyiségtípus.”

Rupert Isaacson: Lóháton
Partvonal Kiadó, Budapest, 2015
384 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft
ISBN 978 615 528 3727

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Rupert és Kristin Isaacson szíve megszakadt, amikor megtudták az egyértelmű diagnózist: hároméves kisfiuk, Rowan autista.

Az első sokk után terápiák egész sora következett, ám a gyerek növekvő elszigeteltsége és egyre gyakoribb fékezhetetlen dührohamai miatt be kellett látniuk, hogy minden addig kipróbált kezelés hasztalan. Egy nap aztán Rowan elszökött, és a szomszédos földeken kószáló ménes vezérkancája mellett kötött ki. Édesapja, aki értett a lovakhoz és ismerte a kanca zsémbes természetét, halálra rémült, amikor rájuk talált. Legnagyobb meglepetésére azonban a lovak szeretettel fordultak Rowanhez, és a fiú is hozzájuk.

A hihetetlen egymásra találás láttán az apának merész ötlete támadt, amelyből életre szóló kaland lett. A család elhagyta otthonát, és Mongólia hegyei közé költözött, ahol a lovak és sámánok kultúrájának gyógyító ereje csodákra képes. A lebilincselő és inspiráló utazás célja, hogy megmentsék autista fiukat és önmagukat…