Horváth Péter: Kedves Isten (részlet)

Kedves Isten!

Csak ketten nem jártunk hittanra Pesten, én meg a Pottok. A hittan volt szerdán az utolsó óránk, az egész osztály bent maradt, csak mi ketten mehettünk haza hamarébb. Ez a Pottok nem sokat beszélt, csak nézett a nagy, fényes, fekete szemével, mint egy ló.

Szerettem a lovakat amúgy, meg féltem is tőlük, hogy akkorák. Szegeden láttam pónikat is a cirkusznál, azok kisebbek, mint egy szamár. Sárga sörényük van, a patájuk fölött sárga szőrszoknyák. A pónit másképpen törpe lónak is hívják. (Nem tudom, hogy a törpeló az egy vagy két szó.) A vadlovakat musztángnak nevezik. Lasszóval fogja be őket az indián. Legnagyobbak a mura-közi kancák. Olyanok húzzák a jeges kocsiját az Erkel utcán, meg a szenet is lovas kocsin hozzák a Nagyiéknál. Ha a jeges ordít, hogy megjött a jég, nagymamám mindig engem küld le, hogy vegyek egy forintért vagy ötven fillérért. Várni kellett a soromra, meg néha tovább, mert a felnőttek mindig elém álltak, hogy öcsi, te úgyis ráérsz. Nem bántam, mert nyár volt és utcaszag, amit nagyon szerettem, mert más volt, mint Szegeden, ahol kevés az emeletes ház, és azoknak sincs légóablaka, mint Pesten az összes réginek. Hiába van meleg, hogy megpuhul az aszfalt a járdán, a légóablakokból jön ki a hűvös az ember lábára, ha szorosan a fal mellett, szandálban és rövidnadrágban jár. Álltam a falnál a járdán, és bámultam a lovak szomorú pofáját, meg a tenyérnyi szemüket. Úgy néztek vele rám, mintha tudnák, hogy ki vagyok én.

Pottok Pali addig nem tudott rólam sokat, én se róla, csak hogy számtanból ő a legjobb. (Mindig ő nyerte a szorzóversenyt másodikban.) Meg azt is tudtam, hogy zsidó.

Nagyi azt mondta, a zsidó olyan, mint a cigány meg az oláh, vagy a sváb meg a bulgárkertész. Ezt nem értettem igazán. Azt hittem, mindenki magyar, mint én. Nagyi azt mondta, úgy van, de más a származás.

– Apád például félig szlovák származás. Az én anyám meg, a te dédanyád, osztrák. A nagyapádban is van egy kis német vér.

A németeket nem szerettem. A háborús filmekben mindig ők voltak a gonoszok. Nagyi azt mondta, a németek a zsidókat elégették.
– Miért?
– Kemencében.
– Mint Jancsit és Juliskát akarta a boszorkány?
– Eredj le, fiam, a tejcsarnokba egy liter tejért.
Kérdeztem erről a barátaimat. Fejes Árpi szerint a zsidóknak más szaguk van, mint az igazi magyaroknak. Húsos a fülük, és nagy az orruk. De sok köztük a zenész. Nem tudott róluk mást. Lovas Karesz állítólag nem is hallotta még a szót. Rajnai Robi azt mondta, zsidók ölték meg az Isten fiát. (Azaz a Tiedet, Atyám.) Azt is mondta, hogy Te büntetésből elvetted a zsidók országát ezért, és szétszórtad őket a földön mindenfelé. Most lett csak országuk újra, amikor mi születtünk, vagyis nem sokkal azelőtt. Izraelnek hívják. Mégse költözik oda mind, mert hülyék. Pedig ott örök a nyár.

Pottokék szemben laktak velünk az Erkel utcán, ezért jöttünk a Palival együtt hazafelé. A sarkon elővette a maradék uzsonnáját. Kértem, hogy adjon egy harapást. Nem adott. Nekilöktem a falnak, mert kisebb volt, mint én, a tornasorban majdnem utolsónak állt. Nekem ugrott, lebirkózott és ráült a hasamra. Kagoda?, kérdezte, mintha ő volna Tarzan, én meg a legyőzött majom. Beleköptem az arcába, és azt mondtam, te hülye zsidó. Egészen elszürkült a homloka. A szeméből kitörlődött a fény. Szó nélkül leszállt rólam, és elsomfordált, mint egy leplezett kém. A birkózásban lejött a térdemről a plezúr. Nagyi észrevette otthon. Mondtam, hogy Pottok csinálta, a hülye zsidó. Nagyon nagy pofont kaptam a Nagyitól, meg is fogadtam, hogy nem mondok el neki semmit, soha többé.

Nagyon jó, hogy Neked mindent el lehet mondani, anélkül, hogy igazságtalanul pofoznál. Itt sokat vernek egyébként, de majdnem megszoktam már. (Garami szerint ez az élet lényege, amiért Te majd bosszút állsz.) Őt is verik, de nem annyira, mint engem, mert nem olyan jó tanuló, ezért ritkábban állítja példaként Zsuzsa néni a többiek elé. Én majdnem mindig mindenre ötöst kapok. Olyankor a hálóban meggyomroznak esténként, de mivel úgy látszik, hogy ez nekem nem elég, a Likker bevezette, hogy ahány ötös, mindenkitől annyi kokány. (Nem nagyon jelentkezek azóta az iskolában, csak ha a kérdést nem tudja más.) Az öcsémet nem verik, mert mindenből bukásra áll. Hiába mondtam neki, hogy ha megtanulná a betűket rendesen, akkor ő is írhatna Anyunak levelet, hogy milyen jó itt nekünk, a közösség hű fiaként. Erre csak nézett rám, de tisztára, mint a Pottok Pali annak idején, és azt mondta, hogy nekünk nincs anyánk. Mikor ezt mondta, akkor nem látott minket senki, mert a többiek mind gesztenyecsatáztak a ligetben. Ezért odamertem súgni neki, hogy igenis van anyánk, Szentgallai Évának hívják, szeret minket, csak nem ér rá. Nappal a miskolci színházban szerepel, és előadás után a Kispipacsban járja a rumbát. Nyugodtan elhiheti nekem, ha nem emlékezne rá, mert a testvére vagyok. Szart, mondta erre, nekem nincs bátyám.

Sajnos vége a tanulószobának, mindenkinek el kell tennie a füzetét és eltörölnie a tollát, úgyhogy zárom soraimat, üdvözlégy.

Nem írok nevet, úgyis tudod, hogy én.

Horváth Péter: Kedves Isten!
Noran Libro Kiadó, 2014