Higashida Naoki: Hát ezért ugrálok (részlet)

| 1 | Hogyan írod le ezeket a mondatokat?

Az ábécétáblázattal való kommunikálás hangok nélkül zajlik. Azt hihetnénk, hogy céljaink és szándékaink közvetítésére a beszéd az egyedüli lehetőség, pedig az idegrendszer hangképzésért felelős részének használata nélkül is elmondhatjuk, amit akarunk. Eleinte nem is álmodtam volna, hogy működhet, de ma már a számítógép és egy ábécétáblázat segítségével jól ki tudom fejezni igazi lényemet.

Hihetetlen érzés volt! Aki nem tud beszélni, képtelen másokkal megosztani érzéseit és gondolatait. Olyan ez, mintha játék babaként egész életét elszigeteltségben, álmok és remények nélkül töltené. Persze hosszú idő telt el, mire elkezdhettem önállóan írásos szöveg segítségével kommunikálni, de azon az első napon, ahogy anyukám a kezébe fogta író kezemet, újfajta kapcsolatba kerültem a világgal.

Azután, hogy még önállóbban kommunikálhassak, anyukám kitalálta az ábécétáblázatot. A táblázat lehetővé teszi, hogy rámutatással formáljak a betűkből szavakat, ne kelljen egyenként leírnom őket. Ez azt is lehetővé teszi, hogy megragadjam a szavaimat, azokat a szavakat, amelyek egyébként tovarebbennének, amint megpróbálom kimondani őket.

A módszer gyakorlása közben sokszor teljesen elcsigázva éreztem magam. Végül azonban eljutottam arra a pontra, hogy már egyedül is meg tudtam jelölni a betűket. Az a gondolat tartotta bennem a lelket a mutogatáshoz, hogy önmagam kifejezésének képessége mindennél fontosabb, ha emberhez méltó módon akarok élni. Ezért az ábécétáblázat számomra nem csupán mondatok összerakását jelenti, hanem azt is, hogy eljuttatom másokhoz azt, amit kívánatos és szükséges megértetnem velük.

| 2 | Miért beszélnek az autizmussal élők olyan hangosan és furán?

Gyakran a szememre vetik, hogy amikor magamban beszélek, nagyon fölemelem a hangomat, bár még úgy sem tudom kimondani, amit kellene, máskor pedig egészen halkan beszélek. Ez is olyasmi, amit nem tudok szabályozni. Igazán csüggesztő. Miért nem megy?

Amikor fura hangon beszélek, nem szándékosan teszem. Néha persze megnyugtatónak találom a saját hangomat: ha ismerős szavakat vagy könnyen kimondható fordulatokat használok. A szabályozhatatlan hang azonban másmilyen. Az csak kibuggyan belőlem, reflexszerűen, akaratom ellenére.

Hogy mire válaszol ez a reflex? Egyes esetekben arra, amit éppen látok, vagy valami régi emlékre. Ha valami kiváltja a fura hangomat, szinte lehetetlen visszafojtani – ha mégis megpróbálom, az ténylegesen fáj, szinte olyan, mintha a saját torkomat szorongatnám.

Én megbékélnék a fura hangommal, de tisztában vagyok vele, hogy másokat zavar. A számat elhagyó fura hangok nemegyszer olyan kínosak, hogy majdnem belehalok. Én is szeretnék szépen, higgadtan és csendesen viselkedni, becsületszavamra. De mi akkor se tudnánk csendben maradni, ha kény­szerítenének rá, hogy fogjuk be a szánkat, egyszerűen nem tudnánk, hogy kell. A be­széd­hangunk olyan, mint a lélegzés. Önkén­telenül bukik ki a szánkon.

Fordító: Komáromy Rudolf

Higashida Naoki: Hát ezért ugrálok
Park Kiadó, Budapest, 2014

• Recenziónk: Rab egy túlérzékeny testben