Aki a Zabhegyezővel lett világhírű | J. D. Salinger / Shane Salerno filmje

Novics János |

Felkavaró dokumentumfilm a Salinger, kis hibákkal, de annál szédületesebb zárással. Talán kissé felületes, hi­szen keveset foglalkozik a művekkel, annál többet a szer­ző titokzatos életével. De bevallom, ahogy mindenkit, en­gem is érdekelt, hová tűnt Salinger, és miért nem pub­likált 1965 óta.

A szerző 2010-ben bekövetkezett halála után Shane Salerno szólaltatott meg rengeteg embert a huszadik század iroda­lom­történetének egyik legrejtélyesebb szerzőjéről. Írók, kritikusok, színészek, irodalomtörténészek, régi barátok, barátnők, szerel­mek, munkatársak, könyvkiadók és újságírók, fotósok, rajongók és még sokan mások vallanak arról, milyen kapcsolatban álltak az íróval, és mit jelentett számukra J. D. Salinger.

Nem hittem volna, de még számomra is nagyon sok új információval szolgált a film. Nem tudtam, hogy Salinger mindenáron – még egészségügyi problémái ellenére is –, be akart vonulni a hadseregbe a második világháborúban és egyike volt azoknak a katonáknak, akik részt vettek a normandiai partraszálláson, majd az elsők között fedezte fel a koncentrációs táborok borzalmait, a háború után pedig ideg-összeroppanást kapott az átélt szörnyűségek miatt.

Nem tudtam, hogy a Zabhegyező néhány fejezete már a partraszállásnál a zubbonyában lapult és az ütközetek között is dolgozott rajta. Nem tudtam, hogy a háborúban szenvedélyes kapcsolatban állt egy német lánnyal, aki korábban a náci párt tagja volt, hazavitte magával Amerikába, feleségül is vette, majd pár hónappal később elvált tőle. De ilyen részletességgel sem a házassága történetéről, sem a gyermekeivel való „kapcsolatáról”, Joyce Maynardhoz  fűződő viszonyáról, és a keleti vallások – különösen a buddhizmus – iránt táplált érdeklődéséről sem hallottam korábban.

Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket tudhatunk meg a filmből. Tulajdonképpen nyomozás folyik az író után, akiről szép lassan egy lenyűgöző kép bontakozik ki a nézők előtt. Ez a kép egy olyan írót mutat, aki fiatalon szomjazott az irodalmi sikerre, sőt csakis a legjobb lapokban és kiadóknál akart publikálni, de abban a percben, amint befutott íróvá vált, elmenekült a hírnév elől. Rosszullét fogta el, ha írók és emberek között kellett tartózkodnia. Irtózott az irodalmi élettől és a rajongóitól. Nem értette, mit várnak tőle, amikor filozófiai útmutatásért zarándokoltak el hozzá az olvasói. „Én csak egy író vagyok, nem tudom megoldani a problémáikat” – mondta.

Azt vallotta, hogy az íróról az olvasónak semmit sem volna szabad tudnia, kizárólag a szöveget kell ismernie. Úgy vélte, az írás magányos aktus, amely elsősorban az író magánügye és a publikálással lényegében megfosztják a szerzőt a tökéletes mű létrehozásától. Ez a radikális gesztus úgy szólt, hogy a publikáció és a szövegről szóló irodalmi diskurzus nem tartozik az írói alkotómunkához, az írás őseredeti lényegéhez. A nyilvánosság megöli az irodalmat. Épp ezért 1965 után végleg bezárkózott New Hampshire-i otthonába és nem volt hajlandó kiadni műveit. Ugyanakkor tartott fenn kapcsolatokat emberekkel, akik arról számoltak be, hogy folyamatosan dolgozott és egy páncélszekrényben rejtegette a kéziratait.

A Salinger című dokumentumfilm nemcsak azért volt nagy hatással volt rám, mert főhőse az egyik legfontosabb irodalmi iránytűm, akinek az életéről és pályájáról árult el sok újat, hanem azért is, mert egyre jobban érteni vélem Salingert. Ennek tükrében pedig különösen sokkoló volt a film zárlata. Eszerint Salinger halála előtt két évvel létrehozta a J. D. Salinger Alapítványt, amelyben végrendelkezett szellemi hagyatékáról. Kikötötte, hogy a Zab­hegyezőt, ahogy eddig, később is szigorúan tilos feldolgozni, vagyis sohasem készülhet róla színpadi- vagy filmadaptáció. Ugyanakkor az 1965 után keletkezett írásai 2015 után jórészt szabadon kiadhatóak.

A következő néhány évben tehát legalább öt-hat új Salinger-regény jelenik meg az író hagyatékából, az író engedélyével, szabálytalan időközönként. Folyta­tódik a Glass család története, A Glass család teljes krónikája címmel. A Zabhegyezőből ismert kultikus Holden Caulfield sztorija is misztikus családregénnyé terebélyesedik. Érkezik két regény a második világ­háborúból, az egyikben egészen a holokausztig tetőzik a szöveg, Egy hírszerző naplója címmel, amelyben több nézőpontból, katonák és civilek beszélik el az elbeszélhetetlent. A másikban pedig egy ifjú katona szen­vedélyes szerelmét meséli el egy német lánnyal. Nap­világot lát egy Vallási útmutató című szöveg is, amelyben Salinger a védikus vallások és a budd­hizmus tanait elemzi, különféle műfajokban, többek közt novellákkal és mesékkel.

Nem tudom, mikor jelenik meg az első kötet és ezek után a magyar könyvkiadás milyen gyorsan reagál. Nem tudom, ki lesz a fordító és melyik kiadó csap le a művekre, de remélem, hogy nagyon jó kezekbe kerül ez az istentelenül izgalmas anyag. És a legjobban persze abban reménykedem, hogy megérem a következő tíz évet, amely minden bizonnyal számomra lenyűgöző irodalmi tapasztalat lesz.

A janosnovics.blogspot.hu oldalon megjelent írás szerkesztett változata