Egyedüli példány | Hallgrímur Helgason: A nő 1000 fokon

Tóth Zsuzsanna |

Egy magányos nő, amint áthalad az életén. Nagy utazás – térben és időben, hogy végül egy garázsban fejeződjék be a nem mindennapi történet. Nem mondhatjuk, hogy nincs baj, csapkodnak körötte rendesen a Sors villámai. Mindeközben a regény hangvétele cseppet sem keserű, inkább filozofikus, szemlélődő, önironikus, meg­nyug­tató. Áradó. A túlélés eposza.

A szerző, Hallgrímur Helgason 1959-ben született Izlandon, képzőművésznek tanult, számos kiállítása után íróként is elismert művész lett. A mű előélete is regénybe illő: Helgason éppen volt felesége politikai kampányát segítve telefo­nál­gatott, amikor a véletlen összehozta egy idős asszonnyal, akiről később megtudta, az első izlandi elnök unokája. A beszélgetés hosszúra sikeredett, a magányos nő története lenyűgözte az írót, olyannyira, hogy noha az asszony kisvártatva meghalt, életét végül regénnyé kerekítette. Nem akármilyenné. „Íme, hát itt van ez a könyv, mellyel a Véletlenek Istene ajándékozott meg, és titkos kishúga, az Intuíció dolgozta ki.” – írja Helgason, aki a nőknek ajánlja könyvét, mondván: „Legyen ez egy nő verziója a második világháborúról és a huszadik századról. Legyen ez feminista könyv.” A regény azonban jóval több lett, mint feminista irodalom, noha kétségtelen e jellegének erőssége, illetve érzékelhetőek ebből adódó hangsúlyai.

Hősnője, Herra tehát létező, vagyis nem kitalált személy, az írás során nyilvánvalóan némiképp eltávolítva az eredeti személyiségtől. (Külön érdekesség, hogy ő maga is megírta saját történetét – mint ahogy a nagyapja és az apja is –, s halála után évekkel, ma is él még Facebook-profilja, ami a regényben is szerepet játszik. Érdekes volna összevetni a valóságot a fikcióval, de nyelvi nehézségeim vannak.)

Egy nő történetét olvassuk, amit a második világháború és Izland határoz meg. Izlandról alig tudok valamit (gondolom, sokan vannak így), inkább kuriózumokat; természeti szépségéről ezt-azt, mintsem a hétköznapokról, a történelméről pedig még annyit se. A könyv hirtelen nagyon érdekessé teszi a szigetországot. Elemez, feltár, megmutat – szembesíti az izlandiakat a háborúban vállalt szerepeikkel és saját zárvány létük következményeivel. Számomra külön vonzó volt, ahogy bepillantást enged egy nép lélektanába is – s mindeközben elénk rajzol egy feszültséggel teli, drámai sorsot. Sőt. Ennél is messzebb megy, majdhogynem újszerűen mesél a háborúról, háborúról, hiszen az egészet mintegy idegenként, mégis közvetlen közelről érintettként szemléli.

Szenzációt, botrány-ízeket ígérő mondatokkal lehetne ajánlani a könyvet (meg is teszik), s nem járnánk messze az igazságtól, ha ezeket ismételnénk el: az internetes kalandokat vagy a szexuális szabadosságot meg a többit. A legfontosabb azonban, hogy a regény nagyszerű. Olvasmányos, bár cseppet sem könnyed. Háború, erőszak, szenvedések, kegyetlenkedés van benne bőven. Tévedések, hazugságok, szerelmek is akadnak. Mégis van valami üdesége. Talán a főhősnő szarkasztikus humora, életkedve és ereje lendíti át mindenen az olvasót. Lehetne belőle bestseller is, csakhogy annál mélyebbre ás. Herra közönyösnek tűnik, mégis gyönyörködik az életben, még szenvedései közepette is (amit szintén rezignáltan visel), s így teljes életet élt, noha boldognak talán nem lehet nevezni. Kalandosnak inkább. Szemlélődései során különféle karakterekkel találkozik, és egyaránt tárgyilagosan figyeli a torzat, a szépet, a taszítót és a szenvedőt, mint ahogyan önnön élete eseményeit sem tragédiaként éli meg. Inkább csak megtörténnek vele a dolgok. (Talán egyetlenegyet kivéve.) Figyeli önmagát és emlékeit – s ahogy egy helyen írja –, gondolatokat hímez önmagának. A regény egy életút végén indul. Herra jelenének testi küzdelmekkel, szenvedésekkel terhelt időszakából a létezés-emlékezés szeszélyes ritmusát követve látogatunk el különböző, a szülők fiatalkorát is megidéző idősíkokba és helyszínekre. Legtöbbször Herra gyermekkorába, az 1940-es évek Izlandjába, a háború éveibe, különböző országokba el és vissza. Helgason stílusa lenyűgöző – köszönet a for­dítónak, Egyed Veronikának –, és jó szerkesztő is: a fejezetek izgalmasan, remek rit­musban váltogatják egymást.

Az előszóban azt írja a szerző: „Az író szerepe az, hogy a tényt fikcióvá, a fikciót pedig ténnyé változtassa. Az előbbit olyanná kell tennie, hogy érdekes történetnek tűnjön, az utóbbit pedig olyasvalamivé, amiben az olvasó hinni képes.”

Ahogy olvastam a regényt, sokszor jutott eszembe Kosztolányi Halotti beszéde: „ilyen az ember, egyedüli példány…” Az írás kendőzetlensége megrázó és lenyűgöző. A mód, ahogy a Helgason által megformált Herra mindenféle magakelletés nélkül vállalja sorsát, szembenéz életével – a legnagyobb személyiségek jellemzője.

Hallgrímur Helgason: A nő 1000 fokon.
Herbjörg Maria Björnsson története.
Scolar Kiadó, 2013
496 oldal, teljes bolti ár 3950 Ft
ISBN 978 963 244 4710

• Olvass bele!

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Herbjörg María Björnsson, Izland első elnökének unokája nyolcvanéves, Reykjavíkban lakik egye­dül egy garázsban („mint egy öreg Ford”), ágyhoz kötve. Egyetlen társasága a számítógép és egy „Hitler-tojás”, egy régi kézigránát, mely a világ­háborúból maradt rá. Herra azonban nem unat­kozik: időpontot foglal le magának a krema­tó­ri­umban; Facebook-oldalt készít az izlandi szépség­királynő nevében, és afrikai férfiakat vesz rá az izlandi nyelv tanulására.

Mindeközben felidézi eseménydús életének szerep­lőit, eseményeit, furcsaságait, s a meséből egy páratlan, kiszámíthatatlan személyiség megrázó-groteszk története és a huszadik század, illetve a második világháború akasztófahumorral megírt krónikája bontakozik ki. Az elbeszélés egyszerre mély megértéssel és iróniával kíséri az asszonyt Izlandról a háborútól gyötört kontinensen át Dél-Amerikáig. Herra a háború óta súlyos titkot cipel; végül szülőhazájában, a halálos ágyán elmeséli történetét.

A nő 1000 fokon méltán nevezhető remekműnek, mely olyan háborús regények sorába illeszkedik, mint A 22-es csapdája vagy Az ötös számú vágóhíd.

Hallgrímur Helgason 1959-ben született Izlandon. Képzőművészetet tanult Reykjavíkban és Münchenben, több mint húsz önálló kiállítása volt Bostontól Párizsig. Első regénye 1990-ben jelent meg, most pedig a nyolcadikat tartja kezében az olvasó. Hallgrímur legismertebb könyvei a Höfundur Íslands (Izland írója), mely elnyerte az Izlandi Irodalmi Díjat, a 101 Reykjavík és a Rokland (Viharföld), e két utóbbit az Északi Tanács Irodalmi Díjára jelölték, és film és készült belőlük. Hallgrímur legutóbbi könyve, a 10 ráð til að hætta að drepa fólk og byrja að vaska upp (10 jó tanács, hogy hogyan hagyjuk abba a gyilkolást, és kezdjünk hozzá a mosogatáshoz) nagy népszerűségnek örvend Európában, színpadra állították, és a megfilmesítés joga is elkelt már. Hallgrímur élettársi kapcsolatban él Reykjavíkban, három gyermeke van.