Hogyan vesztek össze a bolond frengi szultánok
Szejfi, a nevelőm úgy mondta el nekem, ahogy az áldott emlékű oszmán történetírók megírták. Én csak ámultam azon a beszéden, Szejfi pedig nagy komolyan mondta, mondta, de időnként megállt és mosolygott.
Szerettem Szejfit.
Így mesélte:
Abban az időben a bálványimádás tévhitétől elvakított nyugati országok szultánjai a császári koronának hódoltak, ezért mindannyian igen vágyakoztak erre a koronára. Ám ez a korona Lausnak (akit az alávaló gyaurok Második Lajos királynak neveztek), tehát ez az úgynevezett korona ennek az esztelen Lausnak a birtokában volt, és ez a Lajos Alamán ország és Üngürúsz ország szultánja volt. Ezeket a vilájeteket a bálványimádó hitetlenek Németországnak és Magyarországnak nevezik.
Tehát ez a Lajos szultán, ez a Laus, igen nagy hatalmat tartott a piszkos kezei között. Szandzsákjainak területe és várainak sokasága megmérhetetlenül terpeszkedett, gyalogos és lovas serege annyi volt, mint égen a csillag, birtokai és földművelő rájái, mint mezőn a fűszál, sivatagban a homokszem. És a hadai! Minden disznópofájú katonája magas volt és félelmetes, akárha dzsinnektől származtak volna, lovaik tüzet fújtak, mint a sárkányok, és akkorák voltak, mint a rúkhmadár az Ezeregyéj meséiben. A lovasok és gyalogosok tetőtől talpig vasba öltöztek, és olyan ádázul forgatták a fegyvert, mint az ördögök; hadnagyaik a seregek elrendezéséhez és a hadviseléshez úgy értettek, akár Aszáf, a régi Bölcs Salamon hadvezére, bátorságuk pedig Túszéhoz volt hasonlítható, aki a legnagyobb perzsa hős a régi időben.
De ez még nem minden, mert nem Lajos volt az egyetlen frengisztáni szultán. Itt volt még a Lajos leghitványabb rokona, Ferendus szultán is, aki Ferdinánd császárnak hívatta magát, és ez a Ferendus kapzsi volt a kapzsik között.
Ám mi történt? Francseországban az ostoba és felfuvalkodott Francsiszkó uralkodott, más néven Ferenc. Ezt a Francseországot Franciaországnak nevezik a magyarok. Nos, ez a Ferenc is vágyakozott a koronára, hát így okoskodott: „háborút indítok Lajos ellen, hogy a koronát megkaparintsam”. Csakhogy Lajos erős volt, mert ő és a német Ferdinánd egy karavánnal utaztak. Ráadásul volt Ferdinándnak egy édestestvére, a Karló, más néven Károly, Iszpánia szultánja. Ez a Károly, aki szintén a hitetlenség bűzös mocsarában cuppogott, igen nagy hatalmú szultán volt, és amikor meghallotta, hogy Ferenc rátámadt Ferdinándra, igen megharagudott. Mert a Ferdinánd a testvére volt. Nyomban háborúba szállt, és hátba támadta Ferenc király szultánt, a francia dögöt.
Ferenc így már kétfelé viselt hadat. Egyszerre hadakozott Ferdinánddal és Lajossal, akiket ő maga támadott meg, és Károllyal, aki a Ferdinánd segítségére jött, hiszen az testvéröccse volt neki. Hamar kiderült, hogy Ferenc király nem bír Lajos, Ferdinánd és a spanyol Károly erejével.
Mikor ezek hárman több várat és a hozzájuk tartozó falvakat is elfoglaltak már Ferenctől, és mikor Ferenc király látta, hogy mindüket le nem győzheti, igen megijedt. Azon kezdett gondolkodni, hogy az elbizakodottság mételyétől megfertőzött agyában fogant tervének szekerét miként kormányozhatná a megvalósulás palotájának udvarába, és így töprengve hirtelen a világosság apró lángja gyúlt ki háborodott eszében. Papirost, pennát és tintát rendelt, leült, és levelet kezdett írni a Padisáhhoz (legyen boldog Alláh fényében!), a Nagy Szulejmánhoz, mert ő volt akkoriban a hitet védelmező kalifa, Mohamed Próféta (áldás reá és családjára!) hős utóda. A levél pontosan így szólt:
A disznó Ferenc király levele
Nagy Szulejmán, aki a disznóhúsevő és maguk is disznó keresztények ellenében az igaz hit védelmezője vagy! Én, az alávaló és gonosz természetű Francsiszkó, ostoba elmémben a meggondolatlanság trágyadombján fogant tervem szerint rátámadtam Lausra, Alamánia és Üngürúsz mocskos és erkölcstelen szultánjára és Ferendusra, hogy tőlük a hívságok haszontalan és semmit érő koronáját megkaparintsam. Ám a Ferendusnak az édes testvére, a becstelen és égetni való Karló király szultán, aki Iszpánia ország szultánja, szintúgy háborúba szállott ellenem, és most hárman kétfelől dúlják utálatos országomat, melyre rátekinteni is borzalom. Együtt pusztítják és dúlják Francseországot, a bálványimádásnak ezt az igen mély pöcegödrét, melynek minden megátalkodott lakója a legalsó pokol tüzén fog égni halála után. Velem együtt.
Világos elméjű, hatalmas Padisáhom! Én, Francsiszkó, hason csúszva, méltatlan pofámat zsámolyod lábához dörgölve könyörgök, hogy leckéztesd meg az elbizakodottság borától megrészegült jézushivő német és magyar kutyákat keleten, és akkor az én alávaló hadseregem már le tudja győzni a gonosz Karló Királyt nyugaton. Ha nagy bajomban segítesz rajtam, legboldogabb leszek legutolsó rájáid között, és életem végéig szolgállak tégedet, és még azután is, mert összes szörnyeteg természetű gyaur leszármazottam és elvetemült utódaim mind hódolni fognak neked egészen az idők végezetéig. Továbbá lehozom neked a Napot és a Holdat.
És az angyali természetű Padisáh megkönyörült. Így kezdődött.
Horváth Viktor: Török tükör
Jelenkor Kiadó, 2009












Posted on 2014.01.05. Szerző: olvassbele
0