Horváth Viktor: Török tükör (részlet)

Hogyan vesztek össze a bolond frengi szultánok

Szejfi, a nevelőm úgy mondta el nekem, ahogy az áldott emlé­kű osz­mán történetírók megírták. Én csak ámultam azon a be­széden, Szejfi pe­dig nagy komolyan mondta, mondta, de időn­ként megállt és mosolygott.

Szerettem Szejfit.

Így mesélte:

Abban az időben a bálványimádás tévhitétől elvakított nyu­gati or­szágok szultánjai a császári koronának hódoltak, ezért mindannyian igen vágyakoztak erre a koronára. Ám ez a korona Lausnak (akit az alá­való gyaurok Második Lajos ki­rály­nak neveztek), tehát ez az úgyneve­zett korona ennek az esztelen Lausnak a birto­kában volt, és ez a Lajos Alamán ország és Üngürúsz ország szultánja volt. Ezeket a vilá­je­teket a bálványimádó hitetlenek Németországnak és Magyarországnak nevezik.

Tehát ez a Lajos szultán, ez a Laus, igen nagy hatalmat tartott a piszkos kezei között. Szandzsákjainak területe és várainak sokasága megmérhetetlenül terpeszkedett, gyalogos és lovas serege annyi volt, mint égen a csillag, birtokai és földművelő rájái, mint mezőn a fűszál, sivatagban a homokszem. És a hadai! Minden disznópofájú katonája magas volt és félelmetes, akárha dzsinnektől származtak volna, lovaik tüzet fújtak, mint a sárkányok, és akkorák voltak, mint a rúkhmadár az Ezeregyéj meséiben. A lovasok és gyalogosok tetőtől talpig vasba öltöz­tek, és olyan ádázul forgatták a fegyvert, mint az ördögök; hadnagyaik a seregek elrendezéséhez és a hadviseléshez úgy értettek, akár Aszáf, a régi Bölcs Salamon hadvezére, bátorságuk pedig Túszéhoz volt hason­lítható, aki a legnagyobb perzsa hős a régi időben.

De ez még nem minden, mert nem Lajos volt az egyetlen frengisztáni szultán. Itt volt még a Lajos leghitványabb rokona, Ferendus szultán is, aki Ferdinánd császárnak hívatta magát, és ez a Ferendus kapzsi volt a kapzsik között.

Ám mi történt? Francseországban az ostoba és felfuvalkodott Francsiszkó uralkodott, más néven Ferenc. Ezt a Francseországot Franciaor­szágnak nevezik a magyarok. Nos, ez a Ferenc is vágyakozott a koronára, hát így okoskodott: „háborút indítok Lajos ellen, hogy a koronát megka­parintsam”. Csakhogy Lajos erős volt, mert ő és a német Ferdinánd egy karavánnal utaztak. Ráadásul volt Ferdinándnak egy édestestvére, a Karló, más néven Károly, Iszpánia szultánja. Ez a Károly, aki szintén a hitetlenség bűzös mocsarában cuppogott, igen nagy hatalmú szultán volt, és amikor meghallotta, hogy Ferenc rátámadt Ferdinándra, igen megharagudott. Mert a Ferdinánd a testvére volt. Nyomban háborúba szállt, és hátba támadta Ferenc király szultánt, a francia dögöt.

Ferenc így már kétfelé viselt hadat. Egyszerre hadakozott Ferdi­nánddal és Lajossal, akiket ő maga támadott meg, és Károllyal, aki a Ferdinánd segítségére jött, hiszen az testvéröccse volt neki. Hamar ki­derült, hogy Ferenc király nem bír Lajos, Ferdinánd és a spanyol Ká­roly erejével.

Mikor ezek hárman több várat és a hozzájuk tartozó falvakat is el­foglaltak már Ferenctől, és mikor Ferenc király látta, hogy mindüket le nem győzheti, igen megijedt. Azon kezdett gondolkodni, hogy az elbi­zakodottság mételyétől megfertőzött agyában fogant tervének szekerét miként kormányozhatná a megvalósulás palotájának udvarába, és így töprengve hirtelen a világosság apró lángja gyúlt ki háborodott eszében. Papirost, pennát és tintát rendelt, leült, és levelet kezdett írni a Padisáhhoz (legyen boldog Alláh fényében!), a Nagy Szulejmánhoz, mert ő volt akkoriban a hitet védelmező kalifa, Mohamed Próféta (áldás reá és családjára!) hős utóda. A levél pontosan így szólt:

A disznó Ferenc király levele

Nagy Szulejmán, aki a disznóhúsevő és maguk is disznó keresztények ellenében az igaz hit védelmezője vagy! Én, az alávaló és gonosz természetű Francsiszkó, ostoba elmémben a meggondolatlanság trágyadombján fogant tervem szerint rátámadtam Lausra, Alamánia és Üngürúsz mocskos és erkölcstelen szultánjára és Ferendusra, hogy tőlük a hívságok haszontalan és semmit érő koronáját megkaparintsam. Ám a Ferendusnak az édes testvére, a becstelen és égetni való Karló király szultán, aki Iszpánia ország szultánja, szintúgy háborúba szállott ellenem, és most hárman kétfelől dúlják utálatos országomat, melyre rátekinteni is borzalom. Együtt pusztítják és dúlják Francseországot, a bálványimádásnak ezt az igen mély pöcegödrét, melynek minden megátalkodott lakója a legalsó pokol tüzén fog égni halála után. Velem együtt.

Világos elméjű, hatalmas Padisáhom! Én, Fran­csiszkó, hason csúszva, méltatlan pofámat zsámo­lyod lábához dörgölve könyörgök, hogy leckéztesd meg az elbizakodottság borától megrészegült jézus­hivő német és magyar kutyákat keleten, és akkor az én alávaló hadseregem már le tudja győzni a gonosz Karló Királyt nyugaton. Ha nagy bajomban segítesz rajtam, legboldogabb leszek legutolsó rájáid között, és életem végéig szolgállak tégedet, és még azután is, mert összes szörnyeteg természetű gyaur leszár­ma­zot­tam és elvetemült utódaim mind hódolni fognak neked egészen az idők végezetéig. Továbbá lehozom neked a Napot és a Holdat.

És az angyali természetű Padisáh megkönyörült. Így kezdődött.

Horváth Viktor: Török tükör
Jelenkor Kiadó, 2009

• Recenziónk: Tükör által világosan