Az olvasás mámora | Junot Díaz: Oscar Wao rövid, de csodálatos élete

Tóth Zsuzsanna

Nagy felfedezés számomra Junot Díaz, akit nem olyan régen ismerhetnek a magyar olvasók. Furcsa módon, először egy viszonylag friss novelláskötetét – amelyre ő maga regényként tekint – olvashattuk magyarul (Így veszíted el), majd a most kezemben lévő könyvét adták ki itthon, dacára annak, hogy az Oscar Wao rövid, de csodálatos élete című regény már 2007-ben íródott. (Előkészületben van a szerző első novelláskötetének kiadása, Fulladás címmel.)

Junot Díaz 1968-ban született a Dominikai Köztársaságban, és gyermekként, 1974-ben emigrált az Egyesült Államokba, ahol édesapja már korábban dolgozott. Ahogy az életéről fellehető adatokkal ismerkedtem, szembetűnt, mennyi hasonlóságot mutat hősével, Oscar Wao-val, ha csak könyvek és filmek iránti vonzalmaikat nézzük, de életsorsukat tekintve is. Mégis regénye fikció a javából, és persze mégse. De térjünk vissza az élményhez, amit az Oscar Wao életével való ismerkedés jelentett. Hihetetlenül régen volt, hogy egy első pillanatokban távolinak és érdektelennek ítélt történet úgy magával ragadjon, ahogy az most történt. Pedig sem nyelvezete, sem szerkesztésmódja nem egyszerű. Előbbi meglehetősen friss, ami alatt a szlenghez közeli mivoltát értem, s ezáltal nem éppen vonzó számomra, amíg meg nem szokom, s fel nem fedezem stílusteremtő erejét. A sok lábjegyzet, utalás, idegen kifejezés, aminek magyarázatát végül meglelhetjük a hátsó szószedetben, ám szörnyen megakasztó állandóan lapozgatni, ide-oda, szóval, különösen a lábjegyzetek, taszítóak. Utóbbiak ráadásul hosszú, sok nevet tartalmazó és történelmi eseményt magyarázó szövegek, s bizony, felfogni és raktározni is komoly olvasói teljesítmény, s utána majdnem lehetetlen zökkenőmentesen visszatérni a sztorihoz. Gondoltam. Egy ideig. Ráadásul az utalásrendszer megkíván bizonyos elő-olvasottságot, ismereteket a sci-fi irodalomban és filmművészetben, a fantázia- és szerepjátékok világában. (No, ebben nem vagyok jó – ezért volt még nehezebb eleinte az olvasás.)

Aztán mindez megváltozott. A különböző nézőpontokból, más-más mesélői attitűddel tálalt történetmorzsák lenyűgöző egységgé állnak össze, amelyek túlmutatnak egy ember, egy család, egy ország történetén. Színes szövetét adják magának az életnek. Ha úgy tetszik, Sorsnak. Az a múlt, az a Sors, amellyel megismerkedünk elsősorban a Dominikai Köztársaság, másrészt a dominikai származású Oscar Wao múltja és sorsa. Az elnyomás, a diktatúra rajza, benne ugyanakkor a mindenek dacára győzelmes élet- és szabadság-vággyal, ami már-már olyan sodrással árad, mint valaha Gábriel Márquez Száz év-ében, szürrealizmus nélkül. (Már ha nem számítjuk ide a fukut.) Díaz rendkívül erős atmoszférát teremt, amelyben az alakok filmszerűen plasztikusak, akár a múltból jönnek elő – emlékekben élően – akár a jelenben botladoznak, helyüket keresve a világban. Oscar Wao elsődlegesen csajozni akar, de ez a szál messzire vezet. Ezáltal jutunk el a kézzelfogható diktatúra szörnyűségeihez, mégis mondhatjuk, hogy ez a történetfonal alig valamivel több, mint „fedősztori”. Ami igazán lényeges, az a dominikai emberek lelkében lezajló folyamat, az erőszak mindennapos megélése, az önkényuralommal való együttélés kibírása és túlélése. Mert valahol minden szenvedés, egyéni és közösségi tragédia dacára, ez a könyv az életigenlés regénye. Rámutat arra, hogy milyen tartást jelent, ha vállaljuk a sorsunkat, múltunkat, ha hinni tudunk abban, hogy összetartozunk és felelősséggel vagyunk egymás iránt, egy családon, vagy nagyobb, sorsközösséget is jelentő nemzeten, vagy csak egymás mellé sodort emberek közösségein belül. Az emberek ebben a könyvben ugyanolyan gyarlók és sérülékenyek, mint általában. Mégis felmagasztosulni képesek a történet folyamán, tartásuk van, még a látszólag szétfolyó, dagadt és „nörd” Oscarnak, s a fő-mesélő Yuniornak is, aki nem bír ellenállni a szép nők vonzásának. És felmagasztosul a szerelem érzete is.

Példamutatóan küzdelmes emberi életek sorakoznak a regényben, miközben – véleményem szerint – semmi nem áll távolabb a szerzőtől, mint ez a szándék. Nem mintákat akar adni, csupán bemutat életeket a maguk hétköznapiságában és egyediségében, a szenvedések dacára megtartott méltóságukban. Akár a régi, akár a modern (a dominikai vagy az amerikai) helyzetben vizsgáljuk őket, elveik vannak, és többnyire hűek azokhoz. Hisznek abban, hogy irányíthatják az életüket, de befolyással bír erre Sorsuk. Nagybetűvel. Mert ez az, ami ellen hiába is lázadnának, ez maga a fuku, az Átok, amely ellen semmit nem tehetnek.

Erről a könyvről szinte lehetetlen szakmailag korrekt recenziót írni. Annál sokkal több van benne, mintsem összefoglalható legyen, annál sokkal színesebb, mint hogy kiemelésekkel meg lehetne határozni a súlypontjait. A figurák szerteágazó élete összesodródik ugyan, de valójában egyik sem lesz kitüntetettebb a másiknál. A történelmi háttér (a sok-sok lábjegyzetben rejlő magyarázattal) ellenére nem válik történelem-könyvvé, hiszen nem ez a könyv fókusza. De nem is pusztán családregény, jóval több annál, s megint csak több Oscar regényénél.

Zavarban vagyok akkor is, ha meg kell határozni az olvasói korosztályt, mert fiatalok éppoly élvezettel olvashatják, mint idősebbek – ha elvonatkoztatnak az egyéni nyelvezettől. Mellesleg, ebben a könnyed nyelvhasználatban, amely a szlenges vonatkozások mellett képes közvetíteni erős érzelmeket és költői magasságokat is, egy idő után nagy örömét leli a bátor olvasó. Pék Zoltán fordítása kalandozásra hív, a merészen használt vegyes nyelv, a spanyol beszúrások nagy tömege egy idő után – a szószedet használata nélkül is – ismerőssé és világot festővé válik. Az amerikai társadalomba betagozódott, ám ott mindenképp kisebbségi egységben maradó népcsoport jellemző és megkülönböztető szóhasználata egy idő után beszippantja az olvasót (akár tudott spanyolul, akár nem, bizonyos szavakat megőriz majd a memória). Mintha értenénk és éreznénk „latin-amerikaiul”.

A könyv szerkezete jól tagolt, követhetően, tisztán elkülönülnek a mesélők és korok, amelyeket bátran váltogat a szerző. A többrétegűség, a tömérdek felkínált plusz ismeret árnyalttá teszi az ábrázolt világot. Nem véletlen a sok elnyert díj, köztük a Pulitzer, vagy, hogy a New York Times bestseller listájára is felkerült a regény. Igazi irodalmi csemege. Mámorító. Többször el kell olvasni, mert olvasnivaló!

Junot Díaz: Oscar Wao rövid, de csodálatos élete.
Cor Leonis Kiadó, 2013

• Olvass bele!

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Oscar aranyos, de súlyos személyiség: egy elhízott, sci-fi imádó, könyvmoly fiú. Ráadásul New Jersey-i gettóba szakadt dominikai család sarja, ami hátrányos helyzet a köbön. Az álma, hogy a dominikai Tolkien legyen, és persze, hogy megtalálja az igaz szerelmet. Sajnos Oscarnak a saját egyéniségén kívül egy komoly akadály állja útját: a fuku, vagyis az átok, amely nemzedékek óta sújtja családját, azóta, hogy nagyapja nemet mondott Trujillónak, a véreskezű és véresszájú diktátornak, amiért súlyos árat fizetett.

A regény több idősíkon és több mesélőn keresztül követi nemcsak egy család történetét, de Dominika modern történelmét is, érdekes és megkapó szereplőkön keresztül ábrázolja az életet egy olyan véres diktatúrában, amely embertelen és emberellenes volt.

Junot Díaz regénye egyedi hangjával, az irodalmi stílusok ötvözésével derűsen előadott, de szívszorító történetével rengeteg díjat és elismerést begyűjtött, többek között a Pulitzer-díjat is.

Junot Díaz: Oscar Wao rövid, de csodálatos élete.
Cor Leonis Kiadó, 2013.
328 oldal
ISBN 978 963 895 7283