Mesék testvérekről testvéreknek

Posted on 2013.01.22. Szerző:

0


Boldizsár_Mesék-testvérek-borTestvérmeséink egyik legszebb jelenete az, amikor a testvérek a búcsúzáskor jelet tesznek egy életfára, s megegyeznek abban, hogy egymás életéről, egészségéről, a másik sorsának alakulásáról ebből a jelből szereznek majd tudomást: ha a jel véres lesz vagy elszárad, az azt jelenti, hogy a másikkal baj történt, sőt az élete is kockán forog. A változást megpillantó hős gondolkodás nélkül útnak indul, hogy megmentse bajba jutott testvérét, ami sok viszontagság árán sikerül is neki.

A mese törvénye azt állítja, hogy a testvérek semmilyen körülmények között nem hagyhatják cserben egymást, s még akkor is útnak kell indulniuk a másik megmentéséért, ha előtte évekig nem találkoztak egymással, netán mindenféle látható kapcsolat megszakadt közöttük. Az ember életében ideális esetben a testvérkapcsolat a leghosszabb időtartamú kapcsolat, több időt van együtt a testvérével, mint a szüleivel, még ha ez nem is egy térben való tartózkodást jelent.

A testvérkapcsolatok általában mégsem felhőtlenek, s erről árulkodnak azok a szókapcsolataink is, amelyek a testvérek között megjelenő konfliktusokra utalnak: testvérféltékenység, testvérbosszú, testvérviszály, testvérharc, testvérgyilkosság.

Boldizsár Ildikó

Boldizsár Ildikó

A testvérekről szóló mesék világosan megmutatják, hogy a testvérek között feltámadó irigység és a féltékenység átalakítja a testet és a lelket, megvadítja, eldurvítja azt, aki testvérében látja saját sorsának megrontóját. A Boldizsár Ildikó által összegyűjtött és válogatott mesék abban segítenek, hogy a jó testvérkapcsolatok még jobbá váljanak, azok pedig, akik rossz testvérkapcsolatban élnek, felismerjék azt a bizonyos jelet az életfán, s tudják, mit kell tenniük.

Boldizsár Ildikó 1963-ban született Dunaújvárosban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem esztétika–magyar–népművelés szakán végzett 1986-ban.

Mesék testvérekről testvéreknek (Válogatta: Boldizsár Ildikó)
Magvető Kiadó, 2012
330 oldal
ISBN 978 963 143 0400