Fenyvesi Orsolya: Kertek

Azon a nyáron, mikor kiscicám elolvadt a napon,
a fény lombjai árnyékolták kertem,
de a házban sem maradhattam,
ahol a hőségtől függönyökké ránduló falak
elfelejtették testemet.

Mozdulatlan kezem simogatta a szelet.

Gomolyfelhővel a hasamban kívántam a zivatart,
de csak az álmok záporoztak, mint a szirmok,
míg el nem mondtam neked,
hogy amíg virágoznak a fák,
az éjszakák is nappalok.

Addig egyedül maradok.