„A szavak elvesztették súlyukat…” | Interjú Kocsis Zoltánnal

Posted on 2012. május 23. szerda Szerző:

0


Az interjú eredetileg 2011. április 26-án jelent meg az olvassbele.hu-n.

Írta: Péter Zsuzsanna

Egy esztendeje indult útjára a pesthidegkúti Klebelsberg Kultúrkúriában a Grazioso Zeneszalon. A havonta egy alkalommal jelentkező rendezvény háziasszonya Detvay Mária Marcella hegedűművész, a Grazioso Kamarazenekar alapítója és vezetője, aki minden alkalomra különleges vendéget hív.

A zenei ínyencségek mellett ilyenkor alkalom nyílik kötetlen beszélgetésre, közös gondolkodásra. Az áprilisi vendég kulturális életünk meghatározó egyénisége volt, a többszörös Kossuth-díjas, világhírű zongoraművész, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója és karmestere, Kocsis Zoltán – aki egyben a kamarazenekar tiszteletbeli művészeti vezetője.

A beszélgetés során szó esett a tehetségről, ami kötelez. Azt is mondta, hogy „a szavak elvesztették súlyukat, csak tettekkel lehet példát mutatni”. A Grazioso Kamarazenekar is ilyen példamutató tett?

Kocsis Zoltán (fotó: Eisenmann József)

Kocsis Zoltán (fotó: Eisenmann József)

A Grazioso Kamarazenekar rendkívül fontos küldetést végez. Minden nagy szimfonikus zenekarnak kell hogy legyen olyan magva, amelyik tökéletesen járatos a bécsi klasszikus stílusban, illetve a kamarazenélésben. Az Operaház egykori igazgatója, Mihály András nem egy ízben fejtette ki, hogy a jó zenekar első számú feltétele a jó kamarazenélés. Az együttest Detvay Mária Marcella hozta létre az általam vezetett Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagjaiból – magam is többször felléptem velük. Marcella fantasztikus szervező képességének és kitartásának köszönhetően, ma már egyre több és sikeresebb fellépést tudhat a Grazioso maga mögött.

A zeneszalon nem 21. századi műfaj. Ön szerint szükség van még ilyen jellegű összejövetelekre?
A mai világ nagyon nem kedvez az értékes művészeteknek. Új jelenségek, új hősök tűnnek fel, akik a könnyen fogyaszthatósággal és az eszmei, illetve anyagi értelemben vett olcsósággal jelentős számú nézőt csábítanak el. A másik oldalról megközelítve a kérdést: zenésznek lenni ma már egyáltalán nem vonzó pálya: nagyon sok fáradságos munkával lehet csak eredményt elérni. Sokkal egyszerűbb és kifizetődőbb például déligyümölcs-nagykereskedőnek vagy brókernek menni. Persze nem is ez a baj, hanem sokkal inkább az, hogy az emberek többségének se ideje, se energiája nem marad arra, hogy az igazán értékes dolgokkal foglalkozzon. Úgy látom, hogy nagyon kevés embert kormányoz biztos ízlés és értékrend.

Ezt valószínűleg még gyermekkorban kell kialakítani.
Így van, de sajnos az erre való törekvés nem nagyon látszik. Az általános iskolákban már csak heti egy énekóra van. Kodály a hatvanas évek elején azt mondta, hogy ha ilyen ütemben terjed tanítási módszere, 2000-re már minden nyolcadikos gyerek folyékonyan fog kottát olvasni. Ehelyett mi történt? Nem hogy kottát, de lassan már a betűket se olvassák folyékonyan a gyerekek! Az oktatás színvonala rohamosan hanyatlik. Bevinni az oktatást az üzleti szférába – holott támogatni kellene – olyan kulturális bűn, amelynek a következményeit az utánunk jövő generációk fogják elszenvedni. Az utóbbi időben feltűnt, hogy Finnországból kitűnő muzsikusok érkeznek. Rákérdeztem a jelenség okára egy finn zenésztől, aki azt válaszolta, hogy egyszerűen átvették a mi (!) Kodály-módszerünket, ennek köszönhetőek az eredmények. Bogányi Gergely, az egyik legkiválóbb fiatal zongoraművészünk is Finnországban, finn tanároktól tanult! Vannak persze jó irányba ható törekvések és kezdeményezések. Nekem is vannak pozitív élményeim: dirigáltam nemrég a Művészetek Palotájában egy Debussy-koncertet, ami után rég nem tapasztalt mély és őszinte megrendülés lett úrrá a közönségen.

Talán az idei Liszt-év rendezvényei és szellemisége segítenek abban, hogy a szélesebb közönség is visszataláljon a kultúrához.
Remélem, hogy így lesz. Én úgy gondolom, hogy a Liszt-évben az az elsődleges feladatunk, hogy végre valahára Liszt elfoglalhassa ebben – az őrületes paradigmaváltással is súlyosbított – világunkban az őt megillető helyet. A Nemzeti Filharmonikusokkal éppen ezért elég sokat foglalkoztunk a méltatlanul háttérbe szorított Liszt-művekkel: a zeneszerző szimfonikus költeményeivel, miséivel, oratorikus és kórusműveivel.

Lassan itt a május, az ön születésnapjának hónapja. Ebből az alkalomból minden évben jótékonysági koncertet ad, amellyel a Gyermekmentő Szolgálatot támogatja. Folytatódik a hagyomány?
Természetesen, bár a műsort még nem állítottam össze. Talán éppen a Grazioso Kamarazenekarral lépek majd fel. Feladatomnak érzem az ilyen fajta közszereplést, mert bár számszakilag elhanyagolható a segítség, mégis fel lehet hívni a figyelmet bizonyos problémákra. Egy-egy ilyen május 30-i koncerten olyan fontos, politikai hovatartozástól függetlenül mértékadó személyiségek jelennek meg, akiknek már a puszta jelenléte is elég ahhoz, hogy az emberek felkapják a fejüket: itt segíteni kell!

(A Budai Polgárban megjelent interjú szerkesztett változata.)