Újmédia-művészet, mi az? | Olia Lialina: A barátom visszatért a háborúból

Írta: Balkányi Nóra

„Amikor egy néző megnézi a munkánkat, mi a gépe belsejében vagyunk… Ha valakinek a desktopján vagy, akkor nagyon közel vagy hozzá, szerintem a számítógép eszköz, amellyel az emberek elméjébe bejuthatunk.”
(Dirk Paesmans, Jodi)

Az újmédia-művészet fogalma és egy hús-vér internetművész

Tudjuk pontosan, mi az, hogy film, láttunk már eleget. Tudjuk, mit jelent az, hogy történet, már gyerekkorunkban hallgattuk őket a mesékben. Tudjuk, hogyan kell használni az internetet. Olia Lialina munkájában viszont első (és sokadik) ránézésre sem tudunk semmi bizonyosat ezekről a fogalmakról. Pedig valahogyan mindegyik (a film, a történet, az internet) benne van: kissé olyan, mintha filmet néznénk, egy történetet kapunk eredményül, és mindezt az interneten találtuk meg. A kérdés nagyon egyszerű: mi is tulajdonképpen az ABVAH?

A barátom visszatért a háborúból műfaját tekintve egy újmédia-művészeti alkotás. Hogy ez mit jelent? Azokban a hősidőkben (amik ijesztő módon nem is voltak olyan régen), mikor az internet még csak kezdett szélesebb körben terjedni, többen egészen érdekes módon kezdték értelmezni a világháló újonnan létrejött terét. Valahogy úgy, mint egy teljesen új, rengeteg lehetőséget magába foglaló művészeti médiumot. Modern technika és művészeti célok – sok ember fantáziáját ennek a két fogalomnak az összepárosítása ragadta meg.

A Taschen/Vince kiadó 2007-ben megjelentetett Újmédia-művészet című könyve ezt a fogalmat használja „olyan projektek leírására, amelyek a feljövő technikákat alkalmazzák, és ezen eszközök kulturális, politikai és esztétikai lehetőségeivel foglalkoznak”. Ilyen projekt Olia Lialina munkája, ezen a tág fogalmon belül pedig az internet alapú művészeti gyakorlatokhoz lehet sorolni. Lialina maga egy (jobb magyar kifejezés híján) internetművész, kísérleti filmkritikus és előadó.

Ismert vélemény, hogy a dolgokat csak akkor érthetjük meg igazán, ha ismerjük azok eredetét. Így minden új médium is a korábbiak felől érthető meg, és valóban csak úgy tudunk grillezett kecskesajtot készíteni salátaágyon friss fügével, ha a rántotta is megy. Az ABVAH esetében az alapok olyan régi technikákkal kezdődnek, mint amilyen az analóg fotó vagy a film.

A régiek és az újak: fotó és GIF-kép, film és internet

Az ABVAH befogadásakor egyetlen érzékszervünket, a szemünket használjuk, csakúgy, mint minden kép nézésekor. A barátom… egyik fontos alapja ugyanis a fotó, ami ebben a műben GIF-képként jelenik meg. A legelején ugyanis (tehát miután beírtuk a böngészőbe az URL-t) először egy szöveget, majd a szövegre való kattintás után két képet látunk. Ezek a képek, melyek folyamatosan jelen vannak a mű folyamán, fontosak az ABVAH alapvető, szorongó hangulatának kialakításában.

Azonban itt nem csak állóképeket, vagy azok sorozatát tekinthetjük meg, hanem végül egy egész, fokozatosan kibontakozó történetet kapunk eredményül. Ez leginkább a képregényre, a fotóriportra vagy a némafilmre jellemző. Mégis meghatározható, hogy ezek közül melyikhez hasonlít leginkább A barátom… .Aki befogadta ezt a munkát, úgy fejezheti ki magát a legpontosabban, hogy megnéztem az ABVAH-t, mintha csak azt mondaná, megnéztem a Casablancát. A filmszerű tulajdonságok nem véletlenek. Lialina filmkritikát hallgatott a moszkvai Állami Egyetemen és egy kísérleti filmklubot is szervezett Moszkvában, CineFantom néven. Ő maga pedig az ABVAH-t „netfilmnek” nevezi, így kapcsolva össze a régi és az új médiát, a filmet és az internetet.

Maga a történet ismerős és egyszerű. A fiú elment háborúzni, embert ölni és repülőkkel lövöldözni, míg a lány itthon maradt, és talán nem csak főzőcskézéssel és hímzéssel töltötte el az időt.
Úgy tűnik tehát, hogy az alkotás a régi médiumok közül az ünnepelt és sokat vitatott filmmel van a legszorosabb kapcsolata. Lialina munkája az egyik első, mely képes olyan érzelmi hatásokat, olyan erőteljes élményeket kiváltani, amit eddig csak a vászonról ismertünk. Milyen eszközökkel, ha nem színészi játékkal és folyamatosan pergő játékidővel?

Először is a színvilág, a fekete-fehér, kissé elmosódott, szemcsés látvány emlékeztetheti a befogadót a némafilmek hangulatára. A színeken túl olyan filmnyelvi eszközök is megjelennek, mint a keret vagy a montázs. A keret kapcsán a párhuzam a filmek és A barátom… között egy egyszerű tényből indul ki: ahogyan a filmvászon, a képernyő is egy behatárolt, nem mozdítható keretet ad a műnek. A keretezés Lialina munkájában vizuálisan is kiemelt: eleinte nagyobb, egymástól függőleges és vízszintes vonalakkal határolt mezőket látunk, majd ahogy a történet előre halad, egyre kisebb mezőkre hullik a kép, míg legvégül sok kis keret jelenik meg előttünk.

A montázs az egész mű lényegéből ered: úgy haladunk előre a történetben, hogy a képernyőn rákattintunk a különböző (túlnyomó részben fekete alapon fehér) képekre vagy feliratokra, melyek helyébe újabbak kerülnek. Így alakulnak ki a nem lineáris, egymás mellé rendelt történetszálak, csakúgy, mint egy párhuzamos montázs esetében. A montázs a francia összeszerelni szóból ered, lényege a filmben lévő vágások megszerkesztettsége és kapcsolata. Itt valóságos összeszerelésről van szó, egy történet darabjai képekben, szavakban és mondatokban szerveződnek össze egységes egésszé.

Lehet, hogy sokan mondják erre a műre, hogy értelmetlen művészieskedés, csak úgy, ahogy más a fehér alapon fehér kocka típusú modern képekre mondja azt: ezt én is meg tudnám csinálni. A barátom visszatért a háborúból azonban időtlen alkotás. Éppen azzal tűnik ki, hogy mennyire egyszerű: nem áll másból, mint képekből és szövegekből, melyek látszólag összevissza tűnnek fel a képernyőn. Nem egy kisfilmről van szó vagy egy modern, flash technológiát használó oldalról, amihez manapság hozzá vagyunk szokva.

Olia Lialina műve 1996-os, a technikai fejlődés mostani léptékéhez mérten régi, mondhatni öreg oldal. Mégis, ma ugyanúgy, mikor mindenki iPhone-nal a kezében rohangál, aktuális tud maradni ez a munka azok számára, akik érzékenyek a művészetek iránt. A kiútkeresés, a gyökértelenség, háború, a férfi nő kapcsolatok, a hűség örök problémák, melyek sokat foglalkoztatják az embereket.

Kattitns bele: Olia Lialina: A barátom visszatért a háborúból – ABVAH (My boyfriend came back from the war) 1996