Szűk légtérben | A. L. Kennedy: Day háborúja

Írta: Takács Máté

Mindig öröm egy olvasó ember számára, ha olyan könyvvel találkozik, melynek egyedi a hangvétele, valami eddig ismeretlen, sajátos stílusban íródik. A skót A. L. Kennedy nem véletlenül söpört be számtalan irodalmi díjat a Day háborújával. Nő létére háborús könyvet írni, egy férfi szemével láttatni a világot – valódi bravúr.

Mint az igazán jó háborús regények nagy része – csak hogy egy példát említsek: a Most és mindörökké – legkevésbé a háborúról magáról szól. Szubjektív látószöget használ inkább, egy résztvevőét, aki hozzánk hasonló hús-vér ember. Az ő szemén keresztül láttat, éreztet dolgokat. Ez esetben az éreztetés nagy hangsúlyt kap, hiszen a főszereplő, Alfred Day őrmester mélyérzésű, érzékeny, igazán szerethető figura. Apja terrorja és a rá váró nem túl fényes jövő elől menekül a hadsereg kötelékébe. Mert még mindig jobb a levegőben meghalni, mint egy halboltban kivérezni, halszagúan, fásultan. Day őrmester elébe megy sorsának, egy bombázó egységnél tölti szolgálatát a háborúban, géppuskásként.

Ám mindez korántsem egyértelműen derül ki a könyvből. Olvasás közben csak foltok világosodnak meg, álomszerű emlékfelhők, látszólag összekapcsolódás nélkül. Gondolatfoszlányok, kiemelt mondatok, erős érzelemkitörések, felindulások. Nem köthetők egymáshoz ezek a buborékok, nincs valódi történet, csak „valami van”. Lebegünk, aztán mintha elindulnánk ezernyi hajszálvékony csíkon, melyek mind egy vaskosabb gyökérszálhoz kapcsolódnak, megvastagszanak, majd végre elérünk a fatörzsig. Így épül fel a történet. A regény foltjai azonban nem tűnnek el, néha nem tudni, hol vagyunk térben és időben, Kennedy – úgy látszik – szándékosan nem ad túl sok fogódzót. Egyszer a hadifogolytáborban követhetjük Day sorsát, aztán egy filmforgatáson vagyunk, ami nem különbözik a régmúlttól: háború van. Day önmagát játssza. De a fojtott levegő, a frusztrált mondatok ugyanolyanok, mintha még tartana a háború. Tart is, ez a fiú háborúja, önmagával. Az erőszakos apával, a szeretett anyával és a titokzatos nővel: Joyce-szal.

Az asszonnyal a háború alatt találkozik, egy légópincében. A férj szintén a seregben; fiatal házasok, szinte alig éltek még. Day – küzdve szorongásaival, komplexusaival – beleszeret Joyce-ba. A háborúban minden nap olyan, mintha az utolsó lenne. Ez egymás felé taszítja az embereket. Day – akinek frusztrációját fokozza a járatlansága a szerelemben – hazakíséri Joyce-ot, sőt nála is alszik, egy külön szobában. Persze mindent a nő irányít. Ebből a történetszálacskából pedig egy reményvesztett, édes-szomorú, igazán romantikus szerelem alakul ki.

Ezen kívül ott van még a hovatartozás végett: a csapat. A gép legénysége. A fiúk, akikkel felszáll, és bombázzák Hamburgot vagy a Ruhr-vidéket. Egy olyan személyiség számára, mint Alfred Day, nem könnyű a beilleszkedés. Ők mégis összekovácsolódnak, hiszen sorsközösségben élnek, felelősek egymásért, a hazájukért. Harminc bevetést kell teljesíteniük, ha megvolt, leszerelhetnek. Harminc út a pokolba Pluckrose-zal, a Köcsöggel, a Kapitánnyal. A családjával. Mindez iróniával, cinizmussal, valami végső kiábrándultsággal átszőve, mert a háború csak így viselhető el Day számára, különben szimplán megőrülnénk. Lehet választani. A dráma garantált, de még súlyosbítja a háború utáni filmforgatás. Mintha az őrmester a háború rabja maradt volna, és a díszletek között folynának tovább a légi és földi csaták. Emberi ütközetek: morális és etikai kérdésekre kell választ adni, összecsapva az ottmaradt „statisztákkal”, ex-nácikkal, rejtélyes ukrán bűnözőkkel.

Vajon Daynek miképpen sikerül megvívnia háborúját – egyáltalán sikerül-e? A. L. Kennedy szikrázóan pontos megfigyelésekkel és a lélek rezdüléseinek finom rajzával örvendeztet meg. Day sorsán Mesterházi Mónika apró részletekre kiterjedő, nívós fordítása vezet végig. Ha nem lenne profán a kifejezés, azt mondanám: élvezetesen.

Olvass bele: Részlet a könyvből

Adatok: A könyv fülszövege

A. L. Kennedy: Day háborúja

Geopen Könyvkiadó, 2010.