Erik Orsenna: Irány India! (részlet)

Én vigyáztam a fivéremre. Ellenőriznem kellett, hogy e házasság, mint oly sok esetben, nem válik álma győzedelmeskedő ellenségévé.

Filipa unokatestvéreihez készült, hogy személyesen hívja meg őket az esküvőre, ezt a látogatást használtam ki. A rokonok a santarémi úton laktak. Megengedte, hogy elkísérjem. Nem volt buta lány. Tudta, hogy nem tud kitérni faggatózásom elől.

Útközben kertelés nélkül kikérdeztem: miféle szerelmet érez jövendőbelije iránt? Azt válaszolta, ő nem tudós, aki meg tudná határozni a fajtákat, annyi bizonyos, hogy amikor találkoztak, forró hullám öntötte el, mostanra pedig a feje búbjától a lábujja hegyéig átjárja, ami édesanyja szerint a legforróbb szerelem jele, és kicsit irigykedve jegyezte meg: „Légy boldog, lányom, szegény apád távolról sem okozott nekem semmiféle melegséget, nyugodjék békében!”
Elpirultam, és folytattam a kihallgatást.
– Gondolod, hogy képes vagy teljes egészében elfogadni őt?
– A templomban majd meghallod. Nem igent mondok, hanem igent kiáltok a pap szemébe!
– És támogatni fogod álma beteljesítésében?
– Minden erőmmel.
– Még ha felemészt is, ahogyan engem felemésztett és ahogyan saját magát felemészti? Különben honnan veszel ekkora erőt, ha állításod igaz, hiszen olyan sápadt vagy, és olyan törékeny alkatúnak tűnsz?
– E sápadtság, e gyengeség annak az időnek az emléke, amikor még hideg voltam. Arra vártam, hogy valami láng fellobbantson. Hallod a hangom? Máris felforrósodott a vérem.
– Anyád nem óvott tőle?
– Anyám azt hajtogatja, hogy ez az álom és a dicsőség, amely belőle fakad, lemossa családunkról a nyúleset szégyenét, amiért köznevetség sújtott bennünket.

A mi mindig nyugodt Tejónk partján mentünk. Eszembe jutott, milyen vad tájak vannak a Földön. Például a híres-nevezetes Porto Santo, amelyet én még nem ismertem, és ahol Filipa gyerekeskedett. Hogyan állnak ellent a szigetek a tenger örökös rohamának? Ha valaki egy ilyen szigeten él, ráragad ez a bátorság. Filipa kétségkívül ott edzette lelkét keménnyé, testének pedig, akár akarta, akár nem, engedelmeskednie kellett. Szemem sarkából lestem, ahogyan mellettem üget, meg-megcsúszik a kavicsos parton, belekapaszkodik egy olajfaágba, utánam iramodik, és nem siránkozik, amiért sietősre fogtam sétánkat. Halántékán izzadságcseppek ütköztek ki. Akkor valami felpislákolt keblemben, valami, amit bensőségesen ismerek, a parázsló irigység. Jól érts meg, Las Casas: soha, egyetlen pillanatra sem kívántam meg azt a számomra túlságosan keszeg nőt. Én a terebélyes, kemény húsú asszonyokat szeretem, az oltalmazó testet, amely elsodor, elveszejt. A szépséges szerelmet irigyeltem, amely fivéremben lobogott. Micsoda tűz lakozott benne, hogy minden asszonyt és minden férfit, akivel találkozott, fel tudott gyújtani?

Kis ideig még folytattam a faggatózást. De már kialakítottam a véleményemet.
– És hol szándékoztok élni?
– Ahol ő jónak látja.
– Mit gondolsz a Vállalkozásáról?
– Sosem mennék férjhez olyan emberhez, akinek nincs vállalkozása.

Alig tudott beszélni, annyira kifulladt. Megkegyelmeztem neki, javasoltam, tartsunk egy kis pihenőt, üljünk le a dombra. Míg kipihegte magát, megmondtam neki, milyen nagyra tartom.

Felém fordult.

– Nincs szükségem a dicséretedre. De szívesen veszem.

Azt gondoltam, Kolumbusz legénysége fontos tengerésszel gyarapodott.

(Fordító: Szoboszlai Margit)

Bővebben a könyvről: Mindenkinek van egy álma

Adatok: A könyv fülszövege

Erik Orsenna: Irány India!

Ab Ovo Kiadó, 2012