A tömény élet, fúúúúj… | Czukor Show – Belvárosi Színház

Posted on 2012.01.30. Szerző:

0


Írta: Bedő J. István

Csak ma, csak önöknek, csak most, mi majd, majd mi, kiszedjük, megmondjuk, megbeszéljük, kibeszélitek – nem unod? Tényleg úgy van, ahogy valaki kitalálta: ha holnaptól minden egyes nap egy jókora ülepet mutatnának a tévé képernyőjén, előbb háborognánk, aztán megszoknánk, megkedvelnénk, és ha néhány hónap múlva levennék (a műsorról), még tiltakozó levelek is mennének a tévécsatornának, hogy merik elvenni tőlünk!?

Pedig a kertévézés mai állapotát tekintve egy jókora ülep a Parnasszus csúcsának számít… Nem is egészen értem, miért várt mostanáig Dömötör Tamás, hogy az általa kieszelt Czukor Show-t, amit egy éve filmre vitt (korlátozott sikerrel), végre visszahelyezze természetes közegébe, a stúdióba. Illetve a stúdiót helyettesítő színházba.

Némi átszabás után (váltott címszereplővel) mutatja be a Belvárosi Színház ezt a gyalázatot – rögtön szögezzük le, nem Dömötör írói és rendezői munkája, és nem az előadás a gyalázat, hanem amit elmesél. Akinek eddig is kifordult a gálája a meg- és kibeszélő műsoroktól, végre kiröhögheti – azokat, akik lelkesen tapadtak az M. és B. által vezetett nyílt színi pofozkodásokra. („Tapsoljuk meg Józsefet, aki veri a feleségét…”)

A színpadi show-zás az életet imitálja, ordítozás, káromkodás kíséretében terelik be a leendő nézőket az addig zárt színházterembe, amit – a hangulatmester Sanyi magyarázata szerint – a más műsor miatt elfoglalt stúdió helyett kapunk. Derűs beavatás következik, mi nézők a műsor statisztáivá leszünk, a képernyőn sosem látható, de nélkülözhetetlen Sanyi minket instruál, hogyan tapsoljunk, nevessünk, hujjogassunk, hörögjünk – hogy hitelesek legyünk.

Hujber Ferenc (Fotó: Puskel Zsolt)

Hujber Ferenc (Fotó: Puskel Zsolt)

Apránként feltárulnak a műhelytitkok: semmi nem igazi a közönség reflektálásaiból, előre rögzítünk némi tartalékot, amit majd a műsorba lehet keverni. Nézzünk együttérzően, felháborodva, szánakozva – hogy jó vágóképek legyenek a rendező kezében.

És nagy taps(unk) kíséretében bevonul a műsorvezető, Czukor Balázs (Hujber Ferenc). Előadja a kertévékben ma már kötelező koreográfiát, előre-hátra billeg, műkorcsolyázó libellét ugrik a szárazföldön, és egy különös, ótvaros kis családi felállást próbál boncolgatni azzal a jelszóval: rendbe hozom a családom. Célja: kölcsönös megbocsátást kicsiholni a felekből.

Itt kell megjegyezni, hogy Füst Milán Boldogtalanok című drámája volt a kamera elé kerülő élethelyzet. Ezt a csaknem száz éve írt drámát időnként felfedezik, aztán megint elfelejtik. Röviden összefoglalva: egy újsághír nyomán írta meg Füst Milán a drámát, mely rendhagyó pszichológiai helyzetet dolgoz fel. Egy kétségbeesett nő a közös szerelmi fészekbe költöztet egy második hölgyet, mondván így jobban szem előtt van az őt elhagyni szándékozó férfi. A kísérlet azonban, hogy mindenáron megtartsa a férfit, tragikus fordulatot vesz.

Vasvári Emese, Fátyol Hermina (Fotó: Puskel Zsolt)

Vasvári Emese, Fátyol Hermina (Fotó: Puskel Zsolt)

Dömötör, aki rendezte is a kamu tévéshow-t, kivonja a helyzetből Füst Milánt, a mellékszereplőket és a kort. Az eredeti jellemeket Czukor Balázs a csiricsáré tévéstúdióban ösztökéli kitárulkozásra. Hujber káprázatos – amikor civil, természetes reakciói vannak, amint a kamera bekapcsol, azonnal átalakul kertévés bohóccá. Talajtorna mutatványok kíséretében, lassan megfogalmazott, szájbarágós kérdésekkel próbálja kipiszkálni az igazságot.

Nem csoda, hogy boldogtalanok a kamera elé citált magánemberek. Erzsébet megállás nélkül, idegesen dobol, fészkelődik. Utálja az egész helyzetet, miért kell találkoznia hat éve látott bátyjával, akitől elvárná, hogy vegye magához anyjukat. Aki egyáltalán nem mellesleg alkoholista, és zavarja a hölgyet az otthon végezhető prostitúcióban. Erzsébet ezért verte meg őt annyira, hogy a mama kórházba került.

A fivér, Gyula már nem szereti gyermekük anyját, Nórát. Az meg torkig van a férfi sorozatos, több személyre kiterjedő hűtlenségével. Nóra totál roncs, depressziós, nem beszél, csak suttog, a hangja akkor jön meg, amikor Erzsébettel lehet ordítani. Vagy mással. A díszes kompániába tartozik még Béla, az ingatlanos balfácán, Gyula barátja, de igazából a szerencsétlen Nórát akarja elvenni – legalábbis Gyula közeléből. Nem tántorítja el az sem, hogy Nóra ismét gyereket vár Gyulától. De üres még az ötödik szék, Mónikáé, akit Nóra vett harmadiknak a családba, hogy Gyula ne keféljen félre ellenőrzés nélkül.

Péter Kata, Tamási Zoltán (Fotó: Puskel Zsolt)

Péter Kata, Tamási Zoltán (Fotó: Puskel Zsolt)

Czukor Balázsnak kezd felfordulni a gyomra, a többieknek is, de senki nem hagyhatja el a fedélzetet, mert a szerződést aláírták! (Vagy ugrik a honorárium.) Mónika pedig, aki alig múlt 18, itt, a kamerák előtt elsuttogja, hogy valamit nem tud megtenni, és egy kicsi dobozban visszaad valamit Nórának. És azt is itt vallja be – amit Nóra persze tud –, hogy ő is várandós Gyulától.

A tragikus végkifejlet nem marad el… – a statisztákat pedig gyorsan kiterelik, míg a díszleten átdereng valami egyre növekvő vörös folt.

A több szereposztásban játszott darabot Hujberrel láttam. Sírnivalóan remek. Czukor Balázs figurája sűrítménye annak a tévés személyiségnek, akinek nehezen tudnánk megbocsátani, hogy ilyesmire idomították, és reménykedünk abban, hogy civilben sok év múlva meg tud szabadulni attól a pecséttől, amit az ilyen fajta szerepek rányomnak. (Vajon Hujbert nem tették tönkre másfajta műsorai?)

Péter Kata Erzsébetje öntudatosan vállalja, hogy útszéli kurva, de csak azért kényszerül így dolgozni, mert a mama otthon van. Viszont alig akarja kiadni magából a családi titkot (a mama részeges) – ez Füst Milánra hajaz…

Vasvári Emese Nórája a klasszikus depressziós hárpia, aki foggal-körömmel ragaszkodik kihűlt szerelméhez valami elcseszett élet- és jellemeszmény nevében. Vagy mert ez a Gyula lehetett az utolsó lehetőség az életében.

Tamási Zoltán kiröhögnivalóan jó a tudálékos, ostoba és romantikus ingatlanügynök, Béla alakjában. Szegény Anger Zsoltnak (Gyula) szinte semmi nem jutott, se szövegben, se játékban. Alig hisszük el neki, hogy megbolondítja a nőket a nyomdában. A kis beépített lányka, Mónika (Fátyol Hermina) tiltakozása a tévéműsor ellen, összeroppanása teljesen hihetővé, érthetővé válik.

A közönségrendező Simicz Sándor önmagát alakítja, saját nevével, remek hangulatmester – és minél jobb, annál inkább sikerül a nézővel tökéletesen megutáltatni a műsorok efféle készítését.

Czukor Show - Fotó: Puskel Zsolt

Akinek eddig is kellő fenntartásai voltak a kibeszélő műsorokkal kapcsolatban, csak igazolva láthatják előítéleteiket, akik viszont imádják a tocsogást a mások életében, azok sajnos nem fogják megnézni Czukor Balázs legközelebbi show-ját (sem).

Czukor Show – Belvárosi Színház

Posted in: NÉZŐ, Színház