A dinó nem látja az embert | Will Hubbell: Krétai tenger

Posted on 2011.12.29. Szerző: olvassbele.com

Tengernyi az irodalma az időutazásnak, hogy stílusosak legyünk: ős-óceánnyi. Azért e téren akad még felfedeznivaló, hiszen Wells Időgépétől a Vissza a jövőbe trilógiáig az idő bármelyik rétegében és helyszínén történhet olyasmi, ami újramesélésre érdemes. A fantasztikus irodalom (mondjuk Vernétől és Jókaitól napjainkig) jórészt elvégzi a dolog egyszerűbbik részét, a kalandozást a múltban és a jövőben.

Az időutazás a szerzők egy részének kezében viszont nem kalandregény csupán, hanem filozofáló elmélázás is, vajon ha vissza lehetne térni a múltba, az micsoda károkat okozhat, mennyire változtatja meg a jövőt. Bradbury zseniális Mennydörgő robaja volt az ötvenes években az első (ha jól tudom), amelyik szembesít a dinoszauruszok korában akaratlanul eltaposott pillangó pusztulásának évmilliókkal későbbi következményeivel. (Írásnak nagyszerű, filmnek totál bukás volt.) Vagyis feltételezve a megvalósítható utazást, az ember (az utazó) meg is retten attól, hogy visszatérve saját idejébe ugyanazt a világot találja-e maga körül.

Will Hubbell nagyon jó recepteket vett elő a szakmai receptkönyvből. Először is regényideje mai gyermekeink öregkorában indul, csupán ötven év múlva. És a hátrálási célállomás nem akármi: egy idilli kis sziget, ahonnan jól lehet látni, amint egy becsapódó égi vándor kialakítja a mai Mexikói-öblöt. Ja, és a setétségtől kihalnak a kor nagy jövő előtt álló élőlényei, a dinoszauruszok.

A történet klasszikus robinzonád, csak éppen duplafedelű. Hubbell jól kavarja meg a történetet: az időgép nem saját fejlesztés, hanem az egyik főhős lopta el a jövőbeliek jelenbe látogató képviselőjétől. És – kalandregényben vagyunk, vagy mi a szösz – a visszatérés mögött is ravasz, feketelelkű számítás van: a géptolvaj pénzembert visz a múltba, hogy finanszírozza a majdan megtalálandó nyersanyagbányák és hasonlók újraelosztását, aminek révén kőgazdagok lesznek. A történetnek ez a vonulata azonban semmiség a valódi robinzonádhoz: a globális katasztrófa utáni túlélés kalandjához. Robinzonád, persze: a mai/holnapi tudásunkat visszük az idők mélyére. Ennek során hangzik el a címben írt mondat, ugyanis a dinó tényleg nem veszi észre az embert, ugyanis olyat még nem látott, tehát nem tekinti primer tápanyagforrásnak. (Vesd össze: A dzsungelben minden ehető. Te is…)

Természetesen van a csapatban egy mérnök, egy dinószakértő őslénykurkász (paleontológus), továbbá a pénzember buta liba szeretője, indiai szakács – ha nem tévedek, ősforrásként Verne regényeit (is) forgathatta a szerző. Félreértés ne essék, minden nagy kalandregényt megírtak már a 19. század végéig, ezek csak tovább variálhatók. Azonkívül Hubbell nagyon ügyesen kezeli ezeket az elemeket, és történetébe beépítve már megtaláljuk a számítógépes modellezési eredményeket is, vagyis hogy a becsapódás után mekkora a földrengés, milyen méretű cunami formálja át az akkor ismert világ képét, hogyan hat az elsötétült ég, a koromeső tirannoszaurusztól éjszakai rablóig az állatokra és persze a növényvilágra.

Értelmes ember (H. sapiens) küzd a nem kevésbé leleményes szauruszokkal, de azért még mindig lépéselőnyben van, egészen a nagy vándorlás végéig, amíg sikerül a megmentőkkel találkozni. De még jut ide is egy jókora csavar – szóval: le a kalappal Hubbell előtt.

Will Hubbell

Az időmilliomosok (ti. az őskövületek ismerői, kutatói és főleg gyűjtői) bizonyára számos kifogást sorolnának fel a történet apróbb részletei ellen, de hát nem tudományos értekezést olvasunk. Van benne tiszta és beteljesületlen szerelem, van beteljesült is, hősi halál, és a rosszak szörnyű pusztulása – vagyis minden szükséges alkatrész helyére van szerelve. Jól összerakott kalandregény ez, kérem, a saját követelményrendszerének teljes mértékben megfelel.

Fájdalom, a hazai piacra került változatnak számos, utólag nehezen gyógyítható sebe van. A kis formátumhoz – talán takarékosságból – túl kis méretű betűt választottak. A mű nagyon sok mondata csikorog, magyarítása iskolás, pedig egyszerű nyelven írt mondatokat is lehet jól hangzóan fordítani. Sutaságok és értelmetlenségek, értelemzavaró sajtóhibák maradtak benne. Szerkesztője sem szűrte ki az amerikai köznyelv szavainak félrefordításait, meg sok mást sem. Nagy kár, mert Hubbell izgalmas könyve jobb bemutatkozást érdemelt volna. Talán majd a következő mű szebben szólal meg.