Mario Reading: Nostradamus próféciái (részlet)

Michel de Nostredame háza,
Salon-de-Provence, 1566. június 17.

– Bale gróf megindult idefelé, uram.
– Tudom.
– Honnan tudod, uram? Az lehetetlen. Hiszen ezt a hírt alig tíz perce hozta egy postagalamb.
Az öregember vállat vont, s csúnyán földagadt, ödémás lábát kényelmesebb helyzetbe igazította a zsámolyon. – Most merre jár ez a Bale?
– Orléans-ban tanyázik. Három héten belül ideér.
– Csak három hét?
A szolga, a kezeit tördelve, közelebb lépett. – Mit akarsz csinálni, uram? A Corpus Maleficus, a gonosztevők testülete nem sok jót ígér azoknak, akiknek a családja valamikor zsidó hiten élt. A marannóknak és a conversóknak. Meg a cigányoknak. A móroknak is. És persze a hugenottáknak. Kérdőre vonnak mindenkit. Nagy bajba kerülhet bárki, aki nem katolikusnak született. És idelent délen még a királynő sem védhet meg téged, uram.
Az öregember megvetően legyintett. – Mindegy az már. Én halott leszek, mire az a szörnyeteg ideér.
– Nem uram. Te semmiképpen sem halhatsz meg.
– És te, Ficelle? Nem volna jobb eltűnnöd innen, mielőtt téged is elkezdenek faggatni?
– Szeretnék melletted maradni, uram.
Az öregember elmosolyodott. – Jobb szolgálatot teszel nekem, ha azt csinálod, amire megkérlek. Márpedig most el kell utaznod helyettem valahova. Hosszú utazás lesz, tele félelmetes akadályokkal. Megteszed, amire kérlek?
A szolga lehajtotta a fejét. – Minden kérésedet teljesítem, uram.
Az öregember pár pillanatig nézegette őt, mintha a lelkébe akart volna látni. – Ha nem sikerül véghezvinni azt, amire kérlek, akkor annak szörnyűbb következményei lesznek, mint amilyeneket maga az Ördög vagy az őt akaratlanul is szolgáló Bale grófok ki tudnak eszelni. – Habozott egy kicsit, jobb kezével a feldagadt térdét masszírozgatva. – Volt egy látomásom. Oly világos és egyértelmű, hogy elhomályosítja szinte az egész eddigi életművemet. Bizonyos, csak engem érintő, s ezért nem a nyilvánosságra tartozó okok miatt nem adtam közre négysoros verseim közül ötvennyolcat. Ezek közül hatnak titkos célja van – majd elmagyarázom neked, hogyan kell használni őket. Senki ne lásson téged. Senki nem gyaníthat semmit. A megmaradt ötvenkét négysorost egy olyan, különleges helyre kell elrejteni, amelyről csak mi ketten tudhatunk. Beletettem őket egy bambusztokba. – Az öregember hátranyúlt, a széke mögül előhúzott egy viaszpecséttel lezárt csövet. – Elviszed ezt a tokot oda, ahová mondom, és pontosan úgy rejted el, ahogy majd elmagyarázom. Semmiben sem térhetsz el az általam mondottaktól. Szó szerint hajtsd végre az utasításaimat. Megértetted?
– Igen, uram.
Az öregember hátradőlt a székén. Láthatóan kimerítette, hogy a számára rendkívül fontos dolgot elmagyarázza.
– Ha visszatérsz ide, majd a halálom után, keresd meg a barátomat és birtokom felügyelőjét, Palamède Marcot. Elmeséled neki a küldetésedet, és jelented neki a sikeres végrehajtást. Akkor ő átad neked egy bizonyos pénzösszeget. Ez a pénz több nemzedéken át gondtalanná teszi az egész családod jövőjét. Megértettél engem?
– Igen, uram.
– Megbízol az ítéletemben ezzel az üggyel kapcsolatban, és végrehajtod pontról pontra az utasításaimat?
– Igen.
– Akkor áldott légy, Ficelle. Áldott leszel azoknak az embereknek a szemében, akikkel sohasem fogsz már találkozni, és hálával gondol rád az a történelem is, amelyet sem te, sem én nem láthatunk előre még csak homályosan sem.
– De hát te képes vagy a jövőbe látni, uram. Te vagy minden idők legnagyobb látnoka. Még a királynő is tisztelt téged ezért. Egész Franciaország ismeri ezt a tehetségedet.
– Nem tudok én semmit, Ficelle. Olyan vagyok, mint ez a bambusztok. Arra ítéltettem, hogy továbbítsam a dolgokat, de semmit ne fogjak föl azokból. Csak imádkozni tudok, hogy az utánam jövők majd ügyesebben intézzék mindezeket.

ELSŐ RÉSZ

1 | Párizs, St-Denis negyed, napjainkban
Achor Bale nem sok örömét lelte az emberölésben. Elég régóta így volt már ezzel. Majdnem szeretettel nézegette a cigányt, ahogy az ember egy régi kedves ismerősét nézegeti, akivel véletlenül fut össze valami forgalmas helyen.
Az illető késett, természetesen. És már messziről lerítt róla az elesettség, a csóróság. Az az 1950-es évekből visszamaradt, ódivatú Zorro-bajusz. A clignancourt-i bolhapiacon ötven euróért vásárolt, fényesre kopott bőrdzseki.
Az átlátszóvá ritkult, vörös zokni. A walesi herceg valamikor hordott sárga inge, a túlméretezett, lelógó, hegyes gallérral. A hamis arany medalion, Szent Sára képével. A rossz ízlésű divatmajmok egy példánya, akit azonnal felismernek a hasonszőrűek, ahogy az egyik kutya is felismeri a másikat.
– Itt van magánál a kézirat?
– Maga teljesen hülyének néz engem? Hát igen, teljesen azért nem hülye ez a fickó, gondolta magában Bale. A hülyék nem szoktak önérzeteskedni. De ez az ember úgy hordja magán a megvásárolhatóságát, mint a nyakba akasztható, hivatali névkártyát. Bale figyelmét nem kerülték el a kitágult pupillák. A pórusokban a verejték csillogása. Az asztalon idegesen doboló ujjak. A lábak halk dobogása. Vagyis ez egy drogos. Cigányban ritka az ilyen. De mindegy is, a pénz nagyon kell neki is.
– Maga mánus vagy rom? Esetleg zsitan?
– Nem mindegy az magának?
– A bajusza alapján mánusnak vélném. Talán Django Reinhardt egyik leszármazottja?
– A nevem Samana. Babel Samana.
– És a cigány neve?
– Az titok.
– Az én nevem pedig Bale. És nincs benne semmi titok.
A cigány ujjai idegesebben kezdték verni az asztallapot. A tekintete meg ide-oda cikázott – végigszaladt a szomszéd asztaloknál iddogálókon, felmérte az ajtókat, felbecsülte a mennyezet magasságát.
– Mennyit kér érte? – Rövidre kell zárni ezeket az ügyeket. Az efféle alakokkal így kell tárgyalni. Bale figyelte, ahogy a cigány a nyelvével megnedvesíti keskeny, férfiasan összeszorított ajkait.
– Félmillió eurót.
– Pont annyit? – Bale érezte, hogy végtelen nyugalom árad szét egész testében. Rendben lesz itt minden. A cigánynak tényleg valami értékes eladnivalója van. Nem átverésre készül. – De ekkora összeg esetén a vásárlás előtt ellenőriznünk kell azt a kéziratot. Megbizonyosodni a valódiságáról.
– És aztán memorizálni! Igen. Hallottam már ilyen dolgokról. Ezt is tudom. Mert ha a tartalma nyilvánosságra kerül, akkor az egész nem ér már semmit. Értéke a titkosságában van.
– Nagyon jól mondja. Örülök, hogy maga is így látja ezt a kérdést.
– De van másvalaki is, akit érdekel a dolog. Ne higgye, hogy maga az egyetlen nagy hal a tengerben.
Bale szemei maguktól lecsukódtak. Hm. Ha így áll a helyzet, akkor végül mégiscsak meg kell ölnie ezt a fickót. Kínvallatással kiszedni belőle, ami fontos, aztán megölni.
Érezte, hogy meg-megrándul a jobb szemöldöke. – Elmehetnénk most rögtön megnézni azt a kéziratot?
– Előbb még beszélni akarok azzal a másik illetővel. Lehet, hogy maguk még egymásra is fognak licitálni.
Bale megvonta a vállát. – Hol fog találkozni azzal az illetővel?
– Azt nem árulom el.
– Akkor hogyan akarja azt az árverést megrendezni?
– Maga maradjon itt. Én elmegyek, és beszélek azzal az emberrel. Meglátom, hogy komolyan érdekli-e őt a dolog. Aztán visszajövök.
– És ha a fickó nem gondolja komolyan? Ha csak kevesebbet akar adni?
– Én nem engedek az árból. A félmillió az minimum félmillió.
– Hát jó. Itt fogok várni.
– Rendben.
A cigány föltápászkodott. Most már nehezen szedte a levegőt, és itt-ott halvány izzadságfoltok látszottak az ingén. S amikor megfordult, jól látszott a széktámla lenyomata az olcsó bőrdzseki hátán.
– Ha netán elkezdene követni, azt úgyis észreveszem. Ne higgye, hogy vak vagyok.

Bale levette és az asztalra tette a napszemüvegét. Mosolyogva nézett föl. Jól tudta, milyen hatással van alvadtvér feketeségű szemének rémisztő látványa az érzékenyebb idegzetűekre. – Nem fogom követni magát, ne féljen.
A cigánynak leesett az álla a döbbenettől. Iszonyodva nézett Bale arcába, amelyből az ia chalou bámult vissza reá: az ördög szeme. Babelt már az anyja is óvta az ilyen emberektől. Mert akire ezek ránéznek azzal a bűbájos szemükkel, az már a halál fia. Valahol mélyen a tudatalattijában Babel Samana fölfogta, hogy végzetes hibát követett el – hagyta belépni a gonosz embert az életébe.
– Biztosan itt marad?
– Ne féljen. Itt várok magára.

(Kállai Tibor fordítása)

Bővebben a könyvről: Mikor lesz már végre világvége?

Adatok: A könyv fülszövege

Mario Reading: Nostradamus próféciái

Partvonal Kiadó, 2011