Ajtó a múltba | Joel Levy: Elveszett kincsek atlasza

Posted on 2011.12.07. Szerző: olvassbele.com

Emmi néni, a töritanár ötödikben kitárt egy nagy kaput, én pedig csillogó szemmel beléptem egy mesevilágba: fáraók, szfinxek, piramisok sorakoztak Egyiptomban, Odüsszeusz és görög harcosai meg a vicces, civakodó istenek az Olümposzon – na, és a római gladiátorok! Mindez engem olyan izgalomba hozott tízévesen, hogy azon nyomban elhatároztam, hogy csakis régész lehetek, semmi más.

Ha akkor Emmi néni a kezembe adhatta volna az Elveszett kincsek atlaszát, Joel Levy könyvét, bizonyára kitartok elhatározásom mellett, és nem tántorít el a hír, hogy a régészek néha bizony éhen halnak.

Kincs: arany, ezüst, drágakő, vázák, érmek, régi fegyverek. Tegye fel a kezét, aki még soha nem álmodozott ilyesmiről, sőt ha becsukjuk a szemünket, még a lakatlan sziget barlangját is látjuk, ahol az ilyen holmi vélhetőleg előkerül.

Van, aki talál is, s attól függően, hogy áll a dologhoz, nevezzük kincsvadásznak, ő az, akit csak a nemesfém értéke érdekel, és általában fémkereső detektorral járja a határt. Akad, aki nem is sejti, mit fordít ki a földből, traktorral, kecskelábbal, vagy épp a folyóparti homokban, mint a négy ukrán parasztfiú Perescsepinóban. Szerencsés esetben ilyenkor szakértők kezébe kerül a lelet, és így közkinccsé válhat, kevésbé szerencsés esetben orgazdához, aztán a titkos műkincspiac csatornáin gazdag gyűjtőkhöz.

De vajon klasszikus kincsnek számít-e a phaisztoszi korong, amely egy 16 centi átmérőjű agyagkorong, csigavonalban teleírva különös jelekkel? Vagy az antiküthériai mechanizmus, a tenger mélyéről előkerült szerkezet, amit sokáig kagylóborította ókori szemétnek tartottak? Bizonnyal nem, mégis a régészek, történészek fél karjukat adnák érte, hogy egy-egy ilyen lelettel gazdagíthassák az emberiség kultúráját.

A régészek különben nem szeretik ezt a meghatározást, ezt is ebből a könyvből tudtam meg, a kincseket kincsvadászokkal, csempészettel, műkincs-kereskedelemmel szokták összefüggésbe hozni, és valóban keskeny a határvonal e szakmák között. Gondoljunk csak a Tróját kiásó Schliemannra, aki leletei nagy részét kicsempészte az országból, de hasonlóan szerezte gyűjteményét a világ sok nagy múzeuma is.

Nagy örömet okozott, hogy a könyv bemutatja azokat a „kincseket”, amelyek elvesztek, lehet, hogy nem is léteztek, csak a legendák és az emberi fantázia, vágyak termékei, mint a frigyláda, a Grál vagy épp Eldorádó (El Dorado).

Gyakran izgalmasabb a kincs újkori megtalálásának története és sorsa, mint az eredete. Eltűnnek, elássák, eladják, drámai sorsok fonódnak velük össze, aztán nemzetközi árverésen bukkannak fel, bírósági viták tárgyai lesznek – hogy csak a hozzánk is kötődő Seuso-kincs történetét említsük.

Aki szereti a kalandot, rejtélyt, a megfejtetlen misztikus történeteket, a gyönyörű műtárgyakat – összességében a történelmet –, az feltétlenül mélyedjen el ebben a csodás könyvben. Már csak azért is, hogyha legközelebb nagyot koppan az ásó a hétvégi kertben, és valami ismeretlen tárgy fordul ki az ásó nyomán, jobb, ha tudja: épp most bukkant rá a múltba nyíló ajtóra…