Hogyan éljük túl a gyilkosság vádját | Timothée de Fombelle: Vango

Írta: Bedő J. István

Ha én irodalomtanár lennék, fontolóra venném, hogy a Vango legyen-e ajánlott olvasmány. Válaszom is van persze: legyen. Pedig amíg olvasom, jól szervezett átverés részese vagyok. Ha a könyvhöz hű szeretnék maradni, ezt talán ki sem fejtem. Mindenesetre a különös nevű főhős sztorija: madárfogó háló. Könnyű belegabalyodni, és nehezen enged el.

Önkritikusan bevallom, szerzőjének még csak a nevét sem hallottam, de ez inkább annak tulajdonítható, hogy ritkán olvasok gyermekkönyveket. Timothée de Fombelle pedig gyermekkönyvíróként robbant fiatalon a köztudatba Ágrólszakadt Tóbiás című meseregényével, amivel viszont egy egész kupac – francia, olasz belga és holland – gyermekirodalmi díjat is besöpört. De ezt csak miheztartásom végett.

A Vango tehát kalandregény gyermekeknek. Kellő összehasonlítási alappal azt lehetne mondani róla, hogy ugyanazt az írói iskolát követi, amelynek nyomait Dan Brown különféle sikeres könyveiben találjuk meg. A különbségek száma azonban óriási nagy. Mert a Vango végül is ifjúsági regény lenne. De akkor miért a feltételes mód?

Drámai a könyv indítása: a világ egyik legmegindítóbb helyszínén, a párizsi Miasszonyunk katedrálisa (a Notre-Dame) előtt pappá szentelés készül. Csakhogy lövöldözésbe torkollik, s a felszenteletlen ifjú a kőcsipkék, majd a párizsi háztetők rengetegében tűnik el, hogy nyakig vesse magát kalandos ifjúkorába. Vango előélete, gyermekkora apránként tárul fel előttünk, körömnyi mozaikkockákból tudjuk meg eddigi pályáját, kapunk magyarázatot szokatlanul gazdag nyelvismeretére. A kötet legalább felénél járunk, mikor kezdjük megérteni, hogy a két világháború közötti időszak legveszélyesebb repülő alkalmatossága, a Zeppelin léghajó mit keres a történetben, miért bukkannak fel németek és oroszok, és főleg ki mit akar Vangótól – merthogy az első oldalakon talált hullához van köze, de az ugyanott leírt gyilkossághoz egészen biztosan nincs.

De Fombelle regénye olyan – most és itt ezt dicséretként mondom –, mint egy Micsurin-gyümölcsfa, amire a legkülönfélébb nemes gyümölcsök vesszőit oltották. Nagyon sok elem roppant ismerős a regényben. Felbukkan az első világháborúból kiábrándult katonák pacifista kezdeményezése, az erőre kapó nácik elleni titkos, ám elvetélt harc (szovjet filmek), Sztálin lánya, Szvetlána mint szereplő (és a háttérben apuci), titkos szerzetesrend a társadalom elől bújni akaró derék emberekkel (ld. Sándor Mátyás), lakatlan sziget rejtőző lakókkal (ld. Nemo kapitány). Titkon felnevelt gyermek, akinek szüleit megölték valami elrejtett kincs megszerzése végett – sziklákon és falakon mászkáló kamasz lesz belőle (ld. Pendragon legenda). Megtért, vezeklő bandita – az ő viszonyrendszerét inkább nem mondanám el (ld. Rejtő parodisztikus figurái). Zöldszemű, elárvult kamaszlány, becsületes fivérrel (francia romantikusok). Komolyabb jellemrajz nemigen szükséges: a szereplőket a tetteik nagyon jól jellemzik. Tegyük hozzá, a Pacskovszky Zsolt készített fordítás kellemes, könnyen olvasható, vagyis a kötet célközönsége, a kamaszkorúak számára zökkenő nélkül befogadható. Ők talán nem értékelik, de Papp Beatrix címlapgrafikája stílustisztán hozza a 30-as éveket.

De Fombelle a legprofibb filmes technikával vágja össze a jelenetsorokat. Adagol egy kevés információt a korról, a léghajózás, a rejtőzés, a hamis identitás megalkotásának technikájáról – pontosan olyan csepegtetéssel, hogy az olvasó kedvet kapjon utánanézni vagy legalábbis késő éjszakáig ébren maradni, hátha az utolsó oldalon megtudja, kicsoda Vango. De nem tudja meg! Egyet s mást megtudunk a titokzatos skóciai Ethelről, akit hol keresnek, hol üldöznek, és felsejlik egy kamaszszerelemféle története, még a kötetet megelőző időkből. Viszont továbbra is megmagyarázatlan marad, hogy ki vagy mi a Vakond nevű, szintén falmászó lány. Az utolsó oldalaknál már sejtünk valamit egy orosz eredetű – Sztálintól kiinduló – likvidálássorozatról, de a céljáról aztán végképp semmit nem sikerül megtudni.

Ha ezek alapján bárki is arra gondolna, hogy a Vango neki nem kell – rosszul gondolja! A Vango – legalábbis a kiadó a címoldalon és a védőborítón erről tájékoztat – első kötet. Alcíme szerint Ég és föld között. Vango falon és sziklákon, léghajó külső borításán és színházi zsinórpadláson egyaránt nagy biztonsággal közlekedik – csak a múltját nem találja. Ha összevetjük a rózsakeresztesek, az amerikai szabadkőműves politikusok vagy a pápai állam köreiben játszódó titokfejtő regényekkel, akkor de Fombelle semmiben nem marad el mögöttük. Felnőtt könyvet írt, csak éppen fiatalok a hősei. Ráadásul – követve a tévésorozatok dramaturgiai követelményeit – éppen ott hagyja abba a történetmesélést, ahol az olvasónak már a torkáig érnek a megválaszolatlan kérdések.

Szóval miért vagyok átverve? Egy kötet áráért egy fél történetet kapunk. Meg egy jókora adag kíváncsiságot, hogy elolvashassuk a rejtélyek megfejtését. (A legfrissebb hírek szerint a folytatás idén jön ki Franciaországban.)

Olvass bele: Részlet a könyvből

Adatok: A könyv fülszövege

Timothée de Fombelle: Vango – Ég és föld között

Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 2011