A Kalandorral a Canalén | Casanova Velencéje – Irodalmi útikalauz

Írta: Dalnoki Fanni

Lezárt borítékban kaptam meg, és úgy bontogattam ki, mint egy ajándékot. Valódi izgalommal vártam, hogyan is néz ki egy irodalmi útikalauz. Piros, kemény fedelű, vászon borítójú könyv, gondolást ábrázoló, kicsi képpel, műanyag védőborító alatt. Igazi múltidézés. A vászonkötés régi irodalmi gyűjteményeket juttat eszembe, maga a külalak pedig ódon útikönyveket, a bédekkereket. Külsőre tehát minden igazolja az irodalmi útikalauz elnevezést.

A tartalom: egész kis ékszerdoboz. Benne Velence, minden híres és hírhedt intézményével. Karneválok, álarcok, forgatag – meg természetesen a legendás nőcsábász és szeretői. Rövid összefoglaló vezet el Casanova korának Velencéjébe, majd pedig az életrajzban leírtakat követve mutatja be a város helyszíneit és szereplőit, beleértve a házibarátokat, a kurtizánokat, a színésznőket, a táncosnőket.

A szövegben hosszú idézetek váltják egymást a hosszabb-rövidebb magyarázatokkal, leírásokkal. Az idézetek döntő többsége, természetesen, Casanovától származik. Nemcsak visszaemlékezéséből, hanem leveleiből is olvashatunk, és szerepelnek részletek Goldoni önéletrajzából, sőt Johann Caspar Goethétől, a költő édesapjától. A derék német megbotránkozva emlékezik meg a karneválról: „Úgy látszik, az egész város bolond mivoltába részegült és szédül […] A velenceiek mostanában abban versengenek, hogyan múlhatják felül egymást őrültségeikben, s eközben miként hághatják át a megbotránkoztatás határait.”.

Különös olvasni a velencei francia és angol nagykövet észrevételeit, főleg Charles de Brosses francia főbíró egyik mondatát. Ebből kiderül, hogy bár ő mégiscsak francia, de elbűvölte ez a különös város: „Habozás nélkül Európa második városának tekintem (az első természetesen Párizs), és kétlem, hogy ezen a véleményemen Rómában változtatni fogok.”

A könyv Rousseau-t is idézi, aki a Vallomásokban egy Giulietta nevű kurtizánnal való, balul sikerült kalandjáról emlékezik. A lány ezt mondta neki: „Jánoska, hagyd a csudába a nőket, foglalkozz a matematikával.” Minden szövegrészletet pontosan dokumentált hivatkozás kísér, a magyarul régen kiadott művek fordításán, ahol kellett, csiszoltak és javítottak. (A könyvet Kovács Ilona állította össze, ő fordította Casanova írásait, és ő írta az összekötő szövegeket is.) Számos hivatkozott irodalmi műnek még nem is volt fordítása, a részlet itt bukkan fel először magyar nyelven.

A kísérő és magyarázó passzusok helyenként kedves humorral kommentálják a szerző-főhős vallomásának állításait. Ezért még a néha felbukkanó – többnyire az évszámokat érintő – következetlenségeket is megbocsátja az olvasó. A kis terjedelem ellenére a mű gazdagon illusztrált, hála Casanova sok festő kortársának, akiket megihletett Velence és annak legkülönfélébb bájai.

A könyv hatalmas anyagot mozgat, ezért egyetlen hibájaként az összefoglaló bibliográfia hiányát lehet felróni; bizonyára terjedelmi kötöttségek miatt maradt el. Ez főképp azért sajnálatos, mert egyébként remek érzékkel kerekít kedvet ahhoz, hogy az ember kicsit utánaolvasson a 18. századi Velencének. Sokkal nehezebb, ha mindent a lábjegyzetből kell visszakeresni.

A helyszínekről viszont – és ez nagyon jó – hosszú lista került a könyv végére. Felsorolja mindazokat a helyeket, épületeket, amelyek ma is megtalálhatók Velencében, így ha valaki inkább személyesen keresné fel a várost – ahelyett, hogy csak olvasna róla –, elsőrangú segédanyagot talál.

Összegezve: a Casanova Velencéje remek irodalmi kalauz, jól használható útikönyv és igen szórakoztató olvasmány. Mulatságokról és gonoszságokról, játékról és szerelemről szól, de mindenek előtt Velencéről, hiszen Casanovát „csapodár életében e városhoz fűzte az egyetlen tartós kötelék.” Csapják tehát a hónuk alá, menjenek Velencébe, és nézzenek az álarcok mögé. Ha meg rájönnek, hogy ott újabb maszkokat találnak, vegyenek önök is egyet, és csatlakozzanak a karneválhoz.

Adatok: A könyv fülszövege

Casanova Velencéje – Irodalmi útikalauz

Atlantisz Kiadó, 2010