Játék az élet! | Lackfi János: Domboninneni mesék; A részeg elefánt

Írta: Zemen Annamária

Melyikkel kezdjem? Kezdem a versekkel, mert „ezek szuperek”, mert „mindig ezt olvasd, anya”, mert „ezt már tudom is fejből” –  ezek volt kisfiam első kritikai megnyilvánulásai, miután elolvastam néhányat A részeg elefánt című verseskötetből.

Reggelenként az iskolába menet egy-egy játékautót, focis kártyacsomagot süllyesztett suttyomban a zsebébe, de amikor este ezekből a versekből olvastam neki, másnap reggel örömmel szorongatta magához a könyvet, mondván, hogy ezt meg kell mutatnia Zsombinak, Marcinak és a többieknek. Kedvence a Legjobb autók című vers, ezt néhányszori elolvasás után már kívülről fújta. „Jó autó a Porse, / száguldás a sorsa. / Jó autó a Merci, / menetideje percnyi…” Persze a Motorosok dala és az Autósok dala sem piskóta! Rímekbe szedett színtiszta igazság.

És talán éppen ebben keresendő a verseknek a sikere. A játékosan, szellemesen, vidáman, mégis köntörfalazás, szemérem nélkül kimondott igazságban. A gyerekeknek ez tetszik. Ez tükrözi a lelkivilágukat, a gondolkodásmódjukat, „ami a szívemen a számon” stílusukat. „Kilyukadt a hegedű, / sebe be nem hegedő, / a lyuk neve lélek, / kicsurog az élet.”

Nem verscím adja a kötet címét, ne keressük, viszont a De nehéz! vers bemutatja, miért is részeg ez az elefánt és mi történik vele. A részeg elefánt a versek által ábrázolt világ keszekuszaságát, bonyodalmait, a szokásoktól való eltérő látásmódot képviseli. Ebben, mint egy labirintusban, kalandozunk a fenyegető ekcéma, a sugárfertőzés – ezt talán kihagytam volna – a postáskirály, a botsáskatartás előnyei, a börtön falai, a muslincák tánca,  a bundáit ruhatárba aggató állatok, a slágergyümölcsök között.

A versek erejét a szójátékok, a szavak csűrése-csavarása adja; „szénabála, szénabála, / szénabálna, szénabárka”, „ha egy műlovarnő ilyen remek, / vajon egy igazi milyen lehet?”, „élt egy pete, neve Peti, / sosem jutott pite neki”, „ilyen ez a vadnyugat, / támadnak a vadnyulak” – és folytathatnánk végestelen végig. Merész, jópofa vállalkozás – a klasszikusok egyébként Lackfira jellemző átfordítása/ferdítése – az Apám kakasa című vers; hétéves gyermekem is felismerte az ihlető forrást a szórakoztató átköltésben.  „Ej, mi a szösz, kakas szaki, / csak nem a szobában lakik? / Megzakkant tán az öregem, / s beengedi ide nekem? // Ide repül, oda kotor, / tele önnel minden bokor…”

A versek aktualitása tagadhatatlan – igaz, mára már történelmivé vált nevekkel is találkozhatunk: „És megint a Moszkva tér, / az ember végül koszba ér”. A neologizmusok is játékba torkollanak, ami oldja a keménységet, mosolyt csal a gyermek arcára és persze a felnőttekére is:  jön a csupa IDEG autós, aki LEMOSSA az útról a bőrruhás motorost, megtudjuk, hogy a lét nem PITI, hogy az öregem MEGZAKKANT, hogy Zsuzsi olyan CUKI és, hogy az egész világ a BIZNISZEM.

A Domboninneni mesék is egy biznisszel kezdődik, egész pontosan házvásárlással. A főszereplők, az állatbőrbe bújtatott gyerekek megérkeznek új otthonukba, a Domboninneni Lakóparkba. Itt a csemetéknek – a denevér Kölesnek, a fókasrác Elemérnek, a hangyász Dinnyének és Jankának, a macskalánynak – az új környezeten kívül ahhoz is hozzá kell szokniuk, hogy nem a fajtájukbeli pajtásokkal kell majd játszaniuk. Meg kell ismerkedniük új élőlényekkel, el kell fogadniuk a másságot, meg kell tanulniuk az alkalmazkodást, az elfogadást. A biztos, régi világból belekerülnek az újba, a bizonytalanba. Ám, mint ahogy ezt tudjuk, a gyerekek gyorsan feltalálják magukat minden helyzetben, így nem lesz nehéz barátokra lelni és jókat játszani. Nem az számít, hogy ki vagy, hanem az, hogy tudsz-e kapcsolatot kiépíteni, tudsz-e játszani.

A történetek fő mozgatórugója a játék; Lackfi János játékosan tanítgatja gyermekeinket arra, hogy is kell/lehet játszani. Sokszor a mesékben, történetekben megjelenő játék csupán képzeletbeli, fantáziára épülő, nem kell hozzá sok tárgyi kellék. Legtöbbször elég az álmodozás, a szavak játékos elferdítése, és máris egy más világba csöppenünk. Ebben a világban bárki megtanulhat varázsolni, átváltozhatunk susogó fává, madárrá, macskává. A képzeletbeli, nagy lövöldözés után – amikor mindenki meghal, és csak úgy élednek fel, ha Dinnye jövőt „csinál”nekik –, a gyerekek rájönnek, hogy talán lövöldözés helyett jobb katicát vagy fűszálat keresni. A baj így is eléri őket a nagy autómosás miatt, de az is biztos, hogy megtanulnak kesztyűbe dudálni.

Rendkívül szórakoztatóak, ugyanakkor az elvont gondolkodást fejlesztését mozdítják elő a hemzsegő szójátékok, nyelvi játékok. Köles a tudója ezeknek a szófordulatoknak, sokszor a többiek is nehezen birkóznak meg a jelentés kibogozásával, mindenesetre az olvasó jól mulat.

„Azt nem értem – morfondírozott Elemér –, hogy miért ez a tejjel jövő, és a másik a tejért menő nóta. Miért nem fordítva.
– Azért, mert a csók nem pók, a bók nem fók – hadarta Köles.
– Mi az a fók? – csodálkozott Janka.
– Éppen olyan állat, mint a rók. Mindkettőnek lecsippentették a farkát – szellemeskedett Köles.”

A szereplők vidámak, szeretetre méltóak, éppen mint Molnár Jacqueline szokatlan, de szemet gyönyörködtető és szívet melengető illusztrációi. Az utolsó mese végén Janka, a jól nevelt vadmacskalány kiinteget felénk a könyvből, azt a reményt keltve, hogy lesz még folytatás. „Viszlát, és könnyen lehet, hogy találkozunk még… dombon innen vagy dombon túl.”

Dombon innen, részeg elefánton túl – kíváncsian várjuk a következő Lackfi-féle történetet.

Adatok: A mesekötet fülszövege

A verskötet fülszövege

Lackfi János: Domboninneni Mesék; A részeg elefánt,

Móra Kiadó, 2010, 2011