Mit keres a csinovnyik a Madách téren? | Szuhovo-Kobilin: Tarelkin (halála) élete – Örkény színház

Írta: Bedő J. István

Kit érdekel egy orosz kishivatalnok halála? Nyilván senkit, mint ahogy az élete sem. Még ha valami érdekeset tesz – megőrül, elveszíti az orrát vagy a köpenyét –, akkor történhet valami, amiért a világ felfigyel rá.

Szuhovo-Kobilin a 19. század végén megírt valamit, ami akkor abszurd volt, groteszk és képtelennek mondott komédia. Ma teljesen reálisnak tűnik.

A történetben Tarelkin, a nyomorult és nyomorgó senki főnökét, Varravint kompromittáló iratokat lop el, majd a kevéssel azelőtt meghalt társbérlőjének papírjait és személyiségét is, abban a reményben, hogy Kopilovként nyugodtan élhet távol a fővárostól (értsd Szentpétervártól), vidéken, Moszkvában. Megrendezi a temetését, átszabja külsejét, (mintha csak egy mai kém- vagy terroristafilmben lennénk, ld. A Sakál napja), és ezzel minden rendben is lenne.

De nincsen. Mert mire a kellően korrupt hivatali főnök is megpumpolta beosztottjait a temetés költségeit fedezendő, és a hasonlóan erkölcsös rendőrbiztos is ki van elégítve (ő gyomorilag), akkor egyszerre csak felbukkan egy ügyirat. (Ó, az átkozott bürokrácia!) Mert az irat arról értesít, hogy Kopilov egy másik településen elhalálozott, felboncolták, eltemették.

Viszont Kopilov itt ül, és létezéséről még okmánya (bumáska) is van. Jöhetnek Tarelkin hitelezői, Kopilov sajnálkozik. De jön a semmiből felbukkanva egy elhagyott mosóné is, rémes lobonccal, számottevő (grúzos) bajuszkával és há-á-á-rom balkézi gyerekével. Mármint Kopilov gyerekeivel. Az új személyiségű Tarelkin persze őket is megtagadja. Ha ellenben Tarelkin is meghalt, meg Kopilov is, el is temették őket, akkor – sugalmazza az álruhában megjelenő, leveleit kutató Varravin – ez itten egy igazi vámpír, fordultfarkas (werewolf, vérfarkas). A rendőrbiztos kellően meg van manipulálva: le is tartóztatja Tarelkin/Kopilovot.

Hát, ami eddig történt, azon egy korabeli orosz polgár halálra nevette magát, bizonyára. De vajon miért hangzik el mindez a Madách téren?

A hosszú expozíció után a második rész kezd bizsergetni egy kicsit. Varravin vissza akarja szerezni a kompromittáló iratokat. De ő egyben fölöttese is a kerületi rendőrkapitánynak. Ígér előléptetést, kitüntetést – csak legyen bizonyíték arra, hogy Tarelkin/Kopilov fordultfarkas. Akkor pedig meg lehet szorongatni, és akkor előkerülnek tőle az eddig bujkáló iratok.

Amint a kerületi rendőrkapitány és a megbízott körzeti rendőrbiztos megérti, hogy a politika mit vár el tőle, nyelvét előreszegve hajtja végre a koncepciós pert. A terhelő vallomásokat, ha kell, kiverik (a nyomorultabbakból), vagy hagyják magukat meggyőzni némi pénzkötegekkel (a kereskedőtől), de még a fennhéjázó földbirtokost is megtanítják némi tiszteletre a hatóságok iránt.

Az, hogy Kopilov papírjaival Tarelkin – megkínzatása és megalkuvása után – végül eltűnhet, kevéssé lenne izgalmas. Talán része az eredetinek, talán utólagos korszerűsítés, hogy a nézőknek felajánlja bármilyen ügyben, becstelenségben, átszervezésben a szolgálatait. Most már tudja, hogyan lehet mindent túlélni.

Végül is akármilyen átszervezés, korszerűsítés történhet – legyen szó akár utca, színház vagy intézmény átnevezéséről, személycserékről, a kisemberek szabadságának vagy jogainak megtöréséről vagy ellehetetlenítésükről – a rendszer változatlan, a cár személye érinthetetlen. Nem is hangzik el se a neve, se az, hogy a csinovnyikok kinek, minek a rendszerét szolgálják.
A rendszer bennük van.

Elbert János fordítását alaposan felfrissítették, amit főleg a kiszólásokon venni észre. Mácsai Pál rendezése késlelteti a ráismerést, hogy mi közünk van a nyomorult csinovnyik eltűnési mókájához. Debreczeny Csaba rémületes Tarelkin, nem csak a kopilovi kopaszmaszktól. A záró függöny előtti felkínálkozása arcunkra fagyasztja a mosolyt, ha addig még volt kedvünk nevetni. Epres Attila kicsit karikírozott Varravinja oly hitelesen manipulálja a rendőröket, mintha egy elszámolásügyi kormánybiztossal és egy főügyésszel vitatná meg a lefolytatandó ügyeket.

Vajda Milán megbízott körzeti rendőrbiztosként a bunkóság, a megvásárolhatóság és a seggnyalás széles skáláját mutatja fel, voltaképpen körülötte forog az egész, vidámnak alig nevezhető komédia. Önhitt, pénzéhes, majd elpusztul, hogy a nagy fogást hatalmas kitüntetéssel honorálják. Hogy Valaki lehessen. Mert most ugyebár még senki.

Gyabronka József rendőrkapitánya a hierarchiában a kerületi csúcsragadozó. Amint Varravin megváltoztatja jelenlétével az erőviszonyokat, azonnal alkalmazkodik. Nagyon szép kis játékot illesztettek be ide, ahogyan főnök felé forduló székeken ülve is folyamatosan érzékeltetniük kell, hogy ki milyen szinten helyezkedik el…

A díszes rendőrkompániát egy orvos, Máthé Zsolt egészíti ki. Ő írja elő a kínzás legeredményesebb módját, és eljátssza a felboncolás folyamatát, bemutatva, ahogy kiveszi és megroppantja a gerincet (ti. Tarelkinét), majd a pantomim – egy igazán obszcén gondolattól vezérelve – a Szindbád híres velőscsont-jelenetének gesztusaival folytatódik… (A zenéket és zajokat Kákonyi Árpád adja, ebben a jelenetben különösen hátborzongatóan.)

Nagy Fruzsina elképesztően jó jelmezekbe öltöztette a több alakban is megjelenő figurákat, a maszkok: műfogak, parókák stb. is az ő leleményei. Amikor Takács Nóra Diána szutykos szakácsnéként megjelenik, hájtömegén szinte érezzük a zsír, a harmadlagos (!) frissességű hal meg az egyhetes izzadtság szagát. Viszont Csvankin földbirtokosként az öreg Noszty Pál orosz megfelelője kerül elénk, csak éppen nem snájdig, hanem köpcös, de ugyanúgy többre tartja magát mindenkinél. Sőt talán neki is van váltóhamisító fia…

Bíró Kriszta, a háromgyerekes, elhagyott mosóné, rikácsoló némber – az ember nem hinné, hogy van annyi vodka, aminek hatása alatt a néhai Kopilin másodszor és harmadszor is nekiesett. És egy alig néhány perces villanásban a rendőrök előtt bölcs zsidó boltosként ül, aki pontosan tudja, hogy mosolyogva és újabb meg újabb rubeleket (vagy egy köteget) a megfelelő pillanatban előhúzva és otthagyva »kieszközölhető a gyanúsítás elejtése«.

Izsák Lili szinte steril színpadi teret rajzol Tarelkin köré. A fehér falak közé még ajtó sem nyílik, csupán egy alulról ide vezető lépcső. A fehérség ellenére érezhető, hogy ez egy mocskos, társbérlővel súlyosbított padláslyuk.

Ebből a semleges térből születik a második rész színhelye, a rendőrkapitányság, rejtett ötletekkel. Hiányzó lépcsőfokokkal, amit a fontos vendég érkezésekor a kapitány és a rendőrbiztos ennen testével pótol. A lépcső – kissé túl direkt módon – a félemeleti ajtóhoz vezet, ahol a hiányzó betűs felirat szerint a FÉLEM LE felé van kijárás, de persze mind úgy olvassuk, »ahogy köll«.

Alekszandr Szuhovo-Kobilin: Tarelkin (halála) élete

Fordította: Elbert János. Rendező: Mácsai Pál

Szereplők
M. K. Varravin & Polutatarinov kapitány Epres Attila
K. K. Tarelkin & Sz. Sz. Kopilov Debreczeny Csaba
A. J. Óh, kerületi rendőrkapitány Gyabronka József
I. A. Raszplujev, megbízott körzeti rendőrbiztos Vajda Milán
L. Sz. Brandahlisztova, mosóné / F. J. Papagájcsikov, kereskedő Bíró Kriszta
Mavrusa, szakácsné / Csvankin földbirtokos Takács Nóra Diána
K. K. Unmöglichkeit, orvos Máthé Zsolt