Rés a betonablakon | Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk

Bedő J. István |

Azt hiszem, az utóbbi idők leglázítóbb könyvét kaptam kézbe a Könyvhéten. Suki Kim (születési nevén Kim Suki) koreai-amerikai újságíró a szerzője, aki fedetten, angoltanárként jutott el Észak-Koreába, a Phenjani Műszaki Egyetemre. Miért kell titkolnia valakinek, ha újságíró? A célállomás miatt.

Az észak-koreai rezsim totális nyomort garantál lakosságának – kivéve a katonaságot és még inkább kivéve a pártelitet. E két kategória gyermekei tehát tanulhatnak, természetesen az állam (konkrétan mindig az aktuális Nagy Vezető) direktívái szerint.

Suki Kim dél-koreai születésű, és ez az ország Észak számára a 2. számú mocskos ellenség. Az első számú rohadék ellenség az Egyesült Államok. (A szóhasználat az egyetem – és az észak-koreai mindennapok – szókincsének néhány gyöngyszeme.) Mármost az ellenségek ugyebár legyilkolandók, ámde a pénzük, az oktatásuk beléphet a sivár északra. Na, de nem akárhogy: megszűrve, nehogy a diákság összehasonlítási alapokat hallhasson, hogy virágzó és tündöklő országához képest léteznek más országok, más konyhák/ételek, más társadalmi berendezkedések, információforrások.

• Olvass bele! 

Mindezekből már sejthető, hogy Suki Kim az evangéliumi keresztény misszió tanáraként igencsak szűk zsákban táncolhatott. Ez a tánc azonban lassan eljutott az elviselhetetlenségig. Suki tanárnőnek olyan egyetemisták elé kellett állnia, akik számára világ a Nagy Vezető dicsőítésével kezdődött, és a közeli Phenjanban ért véget (ahova nagyon ritkán és csak csoportosan mehettek).

A híg, ízetlen és hústalan menzakoszt számukra a világ természetes rendjének része, és a savanyított fűszerezett káposzta, a kimcsi – ismereteik szerint – a világ legnépszerűbb étele. Az amerikaiak pedig vadállatok és ölik a négereket.

Angolórán egy levelet kellett volna megírniuk, de 18-19 évesen még életükben nem írtak levelet senkinek. Amikor esszét (dolgozatot) várnak tőlük, kiderül, hogy nem tudnak sem érvelni, sem önállóan gondolkodni, csupán a beléjük sulykolt jelszavakat ismételgetik. („Észak-Korea mindenkinél jobban teljesít!” – vagy valami hasonlót.)

Az eltérő nézetek megvitatása egyszerűen érthetetlen számukra – mint ahogyan a parlamenti munka, az adózás és a társadalombiztosítás is. Könyv: a nagy Vezető életrajza és tettei. Rádió: menetdalok, továbbá az ellenségek (lásd feljebb) megsemmisítésére kondicionáló kórusok. Televízió: ugyanez, feldúsítva a sportstadionokban rendezett tömeges mozgásbemutatókkal.

És akkor még ezek a fiatalok semmit nem tudnak arról, hogy hova kerülnek azok, akik egy félmondatért, az éhezés kimondásáért családostól eltűnnek. Az egyetemi falanszter intranetjéről ezek a holnapi informatikusok azt hiszik: az a világháló. Ha véletlenül valamin gondolkodniuk kellene, azonnal más témára terelik a szót, az érzelmeiket elrejtik, mert az egyetemi campus népének legalább felét őrök, egymást is figyelő és (fel)jelentő besúgók teszik ki. Rezsim, amely hazugságra épül.

• Képek Suki Kim albumából 

Olvasom, és a hideg ráz. Nem attól, hogy ott nincs fűtés, és az áramszünet ötletszerűen bénítja meg az iskolát. Hanem attól, hogy elgondolom: mire és hova jut egy ország, ha módszeresen leépítik az oktatási rendszert, eldugaszolják a tudás forrásait; ha a pártelit és a tündökletes fényben ragyogó vezér falkájának zsebét tömik ki; ha az információ csak hamisítva jut a tömegekhez a túlélni vágyó médialakájok kezéből. Nem merném kozmetikázásnak nevezni, hiszen itt a valóságon nem púder van, hanem elé húzott sivár betonfal. Esetleg ablaknak nevezik. Suki tanárnő jelenléte csupán hajszálnyi rést repesztett rajta. Nem tudni, hogy távozása (menekülése) után lesz-e még valaki, aki életét kockáztatva mégiscsak beszél a létező világról ezeknek a fiúknak, akiket katonagépekké és agymentesített rabszolgákká nevelnek.

Koreáról olvastam, és a hazám holnapjára gondolok, szorongva.

Fordította: Izing Róbert

Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk.
Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
HVG Könyvek, Budapest, 2015
312 oldal, teljes bolti ár 3500 Ft
ISBN 978 963 304 2656

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A Phenjani Műszaki Egyetem hallgatói – az észak-koreai uralkodó osztály gyermekei – naponta háromszor szabályos sorokban masíroznak az étkezőbe, Észak-Koreát és vezetőjét dicsőítő dalokat énekelve: „Nélküled mi sem vagyunk, Nélküled nincsen hazánk”. Megdöbbentő jelenet, de Kim Suki lassanként ráhangolódik a dallamra, és anélkül, hogy észrevenné, maga is dúdolni kezdi.

A könyv amerikai–dél-koreai szerzője egy olyan intézményben vállalt angoltanári állást, ahol minden terem faláról Kim Ir Szen és Kim Dzsongil portréi néznek le rá szenvtelen pillantással. Az élet itt magányos és klausztrofóbiás hangulatú, különösen Kim Suki számára: minden egyes levelét cenzúrázzák, jegyzeteit és fotóit pedig el kell rejtenie a felügyelők, sőt saját kollégái, a misszionáriusok elől is.

A Nélküled mi sem vagyunk megindító és ritka bepillantást kínál a világ egyik legzártabb országába, és azoknak a kivételezett fiataloknak az életébe, akik egyszerre a rendszer katonái és rabszolgái.