A legszebb film az anyaságról | Rémi Bezançon: A legszebb dolog

Írta: Erdélyi Z. Ágnes

Varázslatos, tüneményes, lenyűgöző. Valahányszor a most bemutatott, A legszebb dolog című francia filmre, gondolok, ezek jutnak eszembe róla. Kevés mai mozit tudnék még belesorolni ebbe a kategóriába, és Rémi Bezançon (40) műve sem rakható a megszokott dobozokba. Nem vígjáték, nem dráma, nem romantikus komédia, nem intellektuális eszmefuttatás. Közben mégis rendkívül mulatságos, elgondolkoztató, könnyekre fakasztó, bölcs, szellemes – és nagyon igaz.

Pedig nem más, mint egy egyszerű történet az életből és az életről. Annak is a legszebb dolgáról, ami nem más, mint az anyaság. Ebben minden nő egyetért. De abban, hogy ki hogyan viszonyul hozzá, már vannak különbségek. Mert van, aki az élete részének tekinti, más meg az élete céljának. A filmbeli lány (Barbara) és fiú (Nicolas), ahogy annyi más fiatal pár, szerelmük kiteljesedését, felnőtt életük megvalósítását várják a gyermekáldástól, és készülnek is rá, ahogy kell: szakkönyveket olvasva, komoly állást keresve, nagyobb lakásba költözve. Csakhogy az élet nem romantikus lányregény és nem is hollywoodi mozi. Szerencsére a francia filmrendezők többsége, de legalábbis Rémi Bezançon tudja ezt, és hamisítatlanul őszinte filmet készített erről a furcsa „más”-állapotról, amelybe minden nő belekerül. Nemcsak akkor, amikor várja a gyereket, hanem akkor is, amikor már megszülte. És hirtelen szembesülnie kell egy vadonatúj helyzettel. Amiben a párja, aki addig olyan hűségesen asszisztált mindenhez, még a szülőszobában is ott szorgoskodott – amíg el nem ájult –, már nem mindig tudja követni.

A filmje bemutatójára Magyarországra látogató Rémi Bezançont (akinek a Hátralévő életed első napja című előző filmje már tekintélyes rajongótábort szerzett) arról kérdezem, honnan tudja mindezt.

Próbáltam összeszedni gondolatban, hogy igazából készült-e film régen vagy most ennyire kifejezetten az anyaságról, és egy sem jutott eszembe. Önnek mint férfinak honnan jött az ötlet, hogy egy ennyire női témáról készítsen filmet?
Korábban tulajdonképpen kifejezetten idegesített mindaz a rózsaszínű álom, amit a magazinok sugallnak, mintha az anyaság más sem lenne, mint maga a csoda. Ez kicsit bonyolultabb, mint ahogy a romantikus komédiák ábrázolják. Azt szerettem volna megmutatni, hogy ha egy teljesen átlagos, egészséges emberpárnak gyereke születik, az valóban maga a csoda, de azért járhatnak vele olyan testi-lelki problémák is, amelyekre nem árt felkészülni. Ráadásul elolvastam a film alapjául szolgáló regényt, az is inspirált.

De miért éppen az anyaság érdekelte?
Ez a film kicsit ott kezdődik, ahol az előző véget ért. Egy terhességi teszttel.

Híven követi a forgatókönyv a regényt?
A regényben – miután írója, Éliette Abécassis eredetileg a filozófia doktora – sokkal több filozófiai eszmefuttatás található, amelyeknek egy filmben természetesen nincs helyük. A regény amúgy némileg pesszimistább kicsengésű.

Ezzel szemben akkor nyilván sok mindennel – például optimizmussal – is kiegészítette a forgatókönyvet, amelynek – mint eddig minden filmje esetén – maga is az írója.
Igen nekem akkor áll helyre az élet egyensúlya, ha a maga komplexitásában jelenik meg, fényekkel és árnyékokkal együtt.

A forgatókönyvet a feleségével együtt jegyzi. Mindig együtt írják a filmeket?
Nem, ez az első film, amelyben ő is részt vett, mint forgatókönyvíró.

És saját tapasztalatok alapján? Vagyis: önöknek van gyerekük?
Nem, de már készülünk rá, és a film készítése során is sokat tanultunk. Miután a film elsősorban egy nő szemszögéből tekint az anyaságra, fontos volt, hogy legyen olyan munkatársam, aki járatos a női lélekben, nehogy nagyot tévedjek.

Azt hiszem, egy kicsit minden nő magára fog ismerni mindabban, amin az ön főszereplője keresztülmegy.
Annak örülnék, mert éppen ez volt a szándékom.

Anyaságra készülő fiatal nőknek nagyon ajánlanám, akár még „kötelezővé” is tenném a filmet.
Érdekes, ön már a második itt Budapesten, aki ezt mondja.

Éppen azért, mert ahogy ön is említette, a média szereti túlmisztifikálni ezt a témát. Gondolom, Franciaországban is így megy ez, terhestornával, szülésre felkészítő tanfolyamokkal, tudós szakértőkkel együtt.
Franciaországban rengeteg a tabu ezzel a témával kapcsolatban. Egy nő jóformán azt sem mondhatja, hogy rosszul érzi magát a terhességtől, mert máris csúnyán néznek rá.

Önre is csúnyán néztek a kritikusok?
Kaptam hideget, meleget. A férfiakat inkább sokkolta, a nők szerették. A férfiak kicsit úgy érezték, hogy negatív a róluk adott kép, pedig ez egyáltalán nem volt szándékom. Az viszont igen, hogy tükröt tartsak mindnyájunk elé. Ahogy egyébként is éppen azért kívánok a filmjeimben hangsúlyozottan hétköznapi történeteket ábrázolni hétköznapi emberekkel, hétköznapi módon, hogy megkönnyítsem az azonosulást, a magunkra ismerést.

Néha az az érzésem, egy csomó stressznek teszik ki a kismamákat a tilalmakkal, szabályokkal, rémisztgetésekkel, ahelyett, hogy hagynák, hogy életük legszebb hónapjait éljék át.
Pontosan. És bűntudatot ébresztenek bennük, hogy nem jó anyák, hogy nem állnak helyt tökéletesen.

Hogyan tudták ilyen hitelesen terhessé tenni a női szereplőt?
Ez maszkmesteri bravúr, és ragaszkodtam hozzá, hogy ne csak kipárnázott ruhákkal álcázzuk a terhességet. Amelyhez igenis hozzátartozik, hogy a végén a nő már formátlan és idomtalan lénynek érzi magát. A szülést is nagyon valósághűnek akartam láttatni, a maga megható élményével és minden mulatságos pillanatával együtt. Rengeteg nővel beszélgettem erről…

És nyilván észrevette, hogy a nők nagyon szeretnek mesélni a szülésükről! Visszatérve: úgy érzem, a férfi főszereplő (Pio Marmaï) adott volt, mert ő játszott már az előző filmjében is, és különben is, meglepően hasonlít önre.
Ez nagyon hízelgő, mert ő sokkal szebb, mint én, de annyiban igaz, hogy valóban magamhoz hasonló karaktert választottam, mert azt ismerem legjobban. A női főszereplő (Louise Bourgoin) pedig ugyancsak gyönyörű nő, de éppen azért, mert természetes szépség. Szinte egyáltalán nem is sminkeltük.

Hol mutatták be eddig a filmet?
Szinte az egész világon. Nem volt olyan kiugró siker, mint az előző filmem, de azért nagyon jól ment. Negyven országba adtuk el, és az a benyomásom, külföldön kedvezőbben fogadják, mint Franciaországban. A torontói fesztiválon azt írták róla: olyan, mintha amerikai film lenne.

Ezt bóknak veszi? Ön is azok közé a tehetséges francia filmrendezők közé tartozik, akik egy-két hazai siker után veszik a kalapjukat, és jobban fizető helyeken – vagyis Hollywoodban – folytatják?
Nem, azt nem nekem találták ki. Lehet, hogy majd kipróbálom egyszer, milyen is az amerikai mozi, de én nagyon kötődöm a városomhoz, Párizshoz. És ha szabad magam Woody Allenhez hasonlítani, hát az első negyven filmjét ő is New Yorkban forgatta… Úgyhogy van még időm.

A legszebb dolog – Színes, feliratos francia film, 2011

Rendező: Rémi Bezançon
Forgatókönyv: Eliette Abecassis, Rémi Bezançon, Vanessa Portal
Operatőr: Antoine Monod

Főszereplők: Louise Bourgoin, Pio Marmaï, Josiane Balasko, Thierry Frémont, Gabrielle Lazure
A film forgalmazója: Odeon