A prímszámok magánya – film

Írta: Zemen Annamária

A végtelen számsorban vannak olyan különleges számok, amelyek maradék nélkül csak 1-gyel vagy önmagukkal oszthatóak, a prímszámok. Álldogálnak a többi szám között, amelyek közrefogják őket, mégis mások: van bennük valami különleges, szokatlan és érdekes.

És ez még nem minden! A prímszámok között is szűkíthetjük a kört, és találunk olyan számokat, amelyeknek szinte misztikus tulajdonságai vannak. Ezek az úgynevezett ikerprímek. Azokat a számokat nevezzük így, amelyek különbsége mindig kettő. A számsorban előrehaladva úgy tűnik, mintha ezek a számok eltűnnének, de hozzáértők megerősítik, hogy amikor már a legkevésbé számítunk rá, újra felbukkan egy-egy ikerprímpár a maguk magányában, elszigeteltségében.

Mintha arra várnának, hogy az egyik a másik közelébe kerülhessen, hogy megérinthessék egymást, egymásra találhassanak. Mindez azonban lehetetlen, legalábbis matematikailag, hiszen, ha két szám közé egy harmadik ékelődik, azt kitörölni onnét nem lehet.

Vajon az ikerprímként viselkedő két főszereplőnek, Alicénak és Mattiának sikerül-e sorsukat összekapcsolni, sikerül-e egymást megérinteni, lehetséges lesz-e legyőzni valamilyen formában a köztük tátongó szakadéknyi távolságot? Ezt boncolgatja Saverio Costanzo filmje, miközben rávilágít számos szociálpszichológiai problémára és szülői viselkedésformákat ikonizál.

Alice és Mattia egyaránt sötét, tragikus eseményt hurcol magával. Gyermekkoruk egy-egy földolgozhatatlan momentuma kihat az életükre, befolyásolja baráti, iskolai, majd munkahelyi, családi, szerelmi kapcsolataikat. Az iszonyatos múlt egyértelmű, látható nyomokat hagyott testükön és lelkükön. Amikor egymás mellé sodródnak, szerethetnék egymást. De a sors úgy hozza – vagy inkább saját maguk úgy alakítják sorsukat –, hogy messzire kerülnek egymástól. Mattia külföldön talál hazára, Alice máshoz megy feleségül. A kétfelé futó életút ellenére újra egymásra találhatnának, ha engednék a vágynak, amelytől tudatosan tiltották el magukat korábban.

Costanzo merészen vállalkozik a nem könnyű feladatra, hogy filmvászonra vigye és audiovizuálisan értelmezze Paolo Giordano immár világsikerű regényének üzenetét. A rendező átszerkeszti a könyv lineáris struktúráját, a visszafelé pörgetés módszerét alkalmazza. A horrorisztikus kezdőjelenet hatását tovább feszíti Mike Patton zenei aláfestése. Ezeknek a képsoroknak később lesz jelentőségük, amikor szembesülünk a két főszereplő lelkivilágával, amikor érzékeljük, mennyire átjárja őket a szenvedés és az iszonyat.

A kezdetektől hangsúlyt kap Alice testi hibájából eredő lelki zavar, amely meghatározza a világgal való kapcsolatát, de az okára csak a film egy későbbi részében derül fény. Mattia viselkedése az autizmus határait súrolja, folyamatosan kínozza egy gyermekkori esemény. Szinte eljut a borderline személyiségzavarig. Mattia magának okozott fizikai fájdalommal próbálja enyhíteni lelki sebeinek fájdalmát. A gyermekkori traumára szintén csak később kapunk magyarázatot.

Costanzo minden lehetséges eszközzel a magány problémájának kifejtésére törekszik. Ennek érdekében szedi ízekre szereplőit. Giordano regénye kiválóan alkalmas arra, hogy bemutassa, miként kell egyensúlyozni az egyéni tragédia és a társadalmi szokásokból eredő elvárások között.

A néző azonosulhat a főszereplők világával, elgondolkozunk a sebezhető, válságoktól gyötört életeken. Sokan érzik magukat kirekesztve a társadalomból csak azért, mert nem találnak támaszt vagy csak egy jó szót. Nincs, aki meghallgassa őket, nincs senki, akitől biztató tanácsot kapnának. Létük elhomályosul az egyre gyorsabban rohanó, az önmagunk – vagy a társadalom – által magasra állított léc átugrására koncentráló világunkban.

Alice és Mattia között áthághatatlan akadályként feszül az az egy szám – a számkivetettség és a lelkiismeret-furdalás érzéséből épített, megmászhatatlan fal. Ezen a falon csak rések nyithatóak, de a rések rögtön bezárulnak, mint ahogy visszahúzódnak a csiga tapogatói a legenyhébb érintésre. Túl érzékenyek, minden külső hatás megriasztja őket.

Kiváló színészi alakítást nyújt Alba Rohrwacher (Alice) és Luca Marinelli (Mattia). Marinelli komor tekintete, a szenvedéstől szinte már kővé dermedt arca hitelesen adja vissza Mattia belső feszültségét. A színésznő több mint 10 kilót adott le Alice szerepe érdekében. Ahogy törékenyen, bicegve megjelenik, autentikus képet ad a testben és lélekben sebezhető Alice alakjáról.

A film visszafelé pörög, a jövő emlékképei is megjelennek benne. Múlt és jövő darabjaiból áll össze a jelen. A cserepeket a szemünk előtt tologatják ide-oda, míg össze nem áll a kép: fény derül az eltemetett igazságra. A jövő azonban nyitva marad, vajon Alice és Mattia továbbra is ikerprímekként hagyják magukat sodorni, vagy a matematika szabályának fittyet hányva megfoghatják-e egymás kezét? Egyértelmű választ nem sugall Costanzo; döntsön a néző maga.

Az olasz–francia–német koprodukcióban készült filmet a magyarhangya mutatta be a hangyaPASS sorozat első előadásaként. A hangyaPASS révén az igényes filmekre vágyó nézőket célozta meg, akik érdeklődnek a nemzetközileg is elismert, kuriózumnak számító filmek iránt. A filmek eredeti nyelven, magyar nyelvű feliratozással tekinthetők meg. A prímszámok magánya Paolo Giordano, Strega-díjas olasz író azonos című regényéből készült, melynek magyar fordítása 2010-ben jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.

Magyar feliratos előzetes:

Rendező: Saverio Costanzo
Író: Paolo Giordano
Forgatókönyvíró: Saverio Costanzo, Filippo Timi
Zeneszerző: Mike Patton
Operatőr: Fabio Cianchetti

A főbb szerepekben:

Alba Rohrwacher (Alice Della Rocca)
Luca Marinelli (Mattia Balossino)