Írta: Takács Máté – Karinthy kávéházi életét olvasod? – kérdezte felvillanyozva egy ismerősöm, amint megérkezett a cukrászdába, ahol vártam rá, és meglátta kezemben a könyvet. Ezzel füstbe is ment a tervem, amivel ki akartam kerülni az egy az egyben azonosítást, mivel a könyv Tímár Tituszról, nem pedig Karinthy Frigyesről szól. Ám mégis. Ezek szerint ez […]
december 30, 2011 Írta: olvassbele.com
Első rész | Hol vagy, Titusz? Bizonyos élőlények megmerevednek és halottnak tettetik magukat, ha veszélyeztetve érzik biztonságukat. Jámbor másféleképpen védekezett a seszínű életérzését megbolygató kellemetlen, kínos vagy éppen lesújtó benyomások ellen: megbénult szellemileg. Most is ehhez a bevált védekezéshez folyamodott. Ahelyett, hogy levegő után kapkodva megkérdezte volna az ismeretlentől, aki rácsengetett, mit tud még, beszéljen, […]
december 30, 2011 Írta: olvassbele.com
Az Egy foglalt páholy története eredetileg folytatásos regényként jelent meg az Újság című lapban 1938+1939-ben, 1942-ben pedig könyv alakban is kezükbe vehették az olvasók. Kulcsregényről van szó, viszonylag könnyedén behelyettesíthető főalakokkal. A főhős, Jámbor Gyula nyilvánvalóan a külföldről frissen hazatért Németh Andor, Timár Titusz maga Karinthy Frigyes, a felesége, Aurélia pedig a Karinthyné – született […]
december 31, 2011 Írta: olvassbele.com
0