A Kékmandulafa erdő legöregebb császárfájának, a császárfa legmagasabb ágának balról a tizennyolcadik óriáslevelén lakott egy hétpettyes katicabogár. Barátai Kokkinellának hívták, azaz csak hívták volna, ha lettek volna barátai. Ám Kokkinella magányos katicabogár volt. Legszívesebben egy mandulafalevél takarásában ücsörgött, mert az erdő lakói gyakran csúfolták gömbölyű pocakja miatt. Nem tudtak úgy elmenni mellette, hogy ne szóltak […]
december 30, 2015 Írta: olvassbele
| 3 | Pepitát a születésnapján meglepetés éri Alighogy reggel kinyitotta a szemét, Pepitának eszébe jutott, hogy születésnapja van. Mosolyogva, sietősen öltözött fel. Szerette a születésnapokat, mert ilyenkor nem kellett házimunkát végeznie, és ajándékot is kapott, meg tortát gyertyákkal. Azt remélte, hogy idén végre megveszik neki a fizikakísérlet-készletet, amit már oly rég kinézett magának. A […]
december 30, 2015 Írta: olvassbele
Lengyel Szilvia | A fiatal író gyerekkrimi sorozatának első darabját olvashatjuk – nagy izgalommal. Nem elírás, tényleg nemcsak a hallgatóság lelkesedik a soron következő fejezetekért, hanem a felolvasó is. Pötyi és Pepita barátnők, egy osztályba járnak. A két kislány kalandja egy, a felnőttek által, célzatosan számukra kitervelt rejtély, aminek ők lesznek a kinyomozói, megfejtői. Kulcsot […]
október 28, 2015 Írta: olvassbele
Lengyel Szilvia | Ez a jeti nem valami félelmetes, szőrös állat, sőt. Inkább vicces, de leginkább még a mesében sem létezik. Ő az a szegény pára, akire rá lehet fogni minden rosszaságot. Van család, ahol a kis testvér vagy láthatatlan besurranó az oka mindennek. Ebben a könyvben a jetire osztották a hálátlan szerepet. Minden bűnt […]
október 28, 2015 Írta: olvassbele
Boncsér Orsolya: Fogd rá a jetire! – Nokedli mesék Illusztrátor: Csordás Levente Naphegy Kiadó, Budapest, 2015
szeptember 1, 2015 Írta: olvassbele
Lengyel Szilvia | Radnóti Blanka könyvét az elmúlt hónapban minimum ötvenszer végiglapoztam. Fejből megmondom, hol lóg le a pók a plafonról, hány madár van és melyik oldalon, milyen színűek és mit csinálnak. Csukott szemmel felidézem minden lapját. És ez a lényeg, azt jelenti, hogy a könyv jó, mert a gyerek nem bír elszakadni tőle. Miután […]
szeptember 1, 2015 Írta: olvassbele
Radnóti Blanka: Borisz, a szuperhős A szerző rajzaival Naphegy Könyvkiadó, Budapest, 2015
január 28, 2016 Írta: olvassbele
0