Browsing All posts tagged under »könyv«

M. C. Scott: A római kém

március 13, 2012 Írta:

0

Krisztus után 64-ben Róma ura Néró, aki szívesebben lenne színész vagy kocsihajtó, mint a Birodalom császára. A kiismerhetetlen, szenvedélyes és veszélyes Néró száműzte Senecát, az egyetlen embert, akiben bízhatott, majd őrültekkel és összeesküvőkkel vette körbe magát. Amikor egyre nagyobb tömegekhez jut el a prófécia, amely szerint a Mennyei Királyság csak akkor érkezik el, ha Róma […]

Inczédy Tamás: Nemlétező Szavak Enciklopédiája (részlet)

március 13, 2012 Írta:

0

Az autóm? Sárga kispolszki. Érző lény, tény­leg. Nevet is adtam neki: Tragacs. Szeretem. Hz persze ott, abban a bizonyos pillanatban egy fikarcnyit sem érdekelt. Beletapostam a gázba, Tragacs visított és röfögött, mint egy űzött házi disznó, és elrobogtunk a Nyolc Gombóc fagyizó elől. Mielőbb Géza bá la­kására kellett érnünk. Az öreg veszélyben volt. Egyébként ő […]

Inczédy Tamás: Nemlétező Szavak Enciklopédiája

március 13, 2012 Írta:

0

Géza bá megírta a Nemlétező Szavak Enciklopédiáját, Pötyke, a pizzafutár megmentette Rousz Endre marketingest, aki megalapította az Alternatív Antialkoholisták klubját (népszerű nevén a Hólepárlót), majd az Alf-jelmezben fagylaltot áruló Rudival karöltve a bajba került Géza bá segítségére sietnek. Felbukkan még a drogdíler és drogfeltaláló Kígyó, Géza bá boszorkánygyanús menyasszonya, Mártika, továbbá a szamuráj harcos és […]

A világ a plafon felől nézve | J. E. Agualusa: A múltkereskedő

március 12, 2012 Írta:

0

Írta: Bedő J. István Hátborzongató könyv. Szerzője, José Eduardo Agualusa portugál szülők gyermeke, de (a portugál gyarmat) Angolában született. A ’94-es forradalomként elkönyvelt véres öldöklés kezdetén szülei visszatelepültek Portugáliába. Afrikában fehér, odahaza angolai – nagy tehertétel az ilyesmi. És akkor jön egy történettel, amely kettős tükördarab, az olvasó pedig ide-oda vonatozik vagy inkább szálldogál a […]

José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő

március 12, 2012 Írta:

0

Agualusa bátor és nagyvonalú író. Kitalálja a világirodalom egyik legkülönösebb elbeszélőjét, de nem éri be ennyivel, nem ez érdekli. Felvillantja háttérként az utóbbi évtizedek egyik legizgalmasabb téridejét, a közelmúlt Angoláját, de nem játszik rá a szörnyűségekre. Megmutatja, milyen húsba vágóan éles képeket tud rajzolni, az alapszituációt végig áthatja az irónia, hőseit mégis meghagyja romantikus szépelgőknek. […]

J. S. Foer: Rém hangosan és irtó közel (részlet)

március 12, 2012 Írta:

0

Azta! És a teáskanna? Mi lenne, ha a csőre kinyílna és becsukódna, amikor kitör belőle a gőz, ha szájjá lenne, és édes dallamokat fütyörészne, vagy Shakespeare-t szavalna, vagy csak egy jót röhincsélne velem? Feltalálhatnék egy teáskannát, amelyik elalvás előtt esti mesét olvas fel a papa hangján, esetleg egy teáskannakórust, amelyik a Beatlesék Sárga tengeralattjáróját adja […]

Változatok határesetekre | Bodor Ádám: Verhovina madarai

március 12, 2012 Írta:

1

Írta: Szeifert Natália Verhovinán nincsenek madarak. Ahogy ez az egyszerű kijelentő mondat áll szemben Bodor Ádám regényének címével, úgy áll Verhovina a világgal. A miénkkel. Sőt úgy áll a Verhovina madarai a mai irodalommal. Ha nem is szemben vele, de dacosan és kívüle. Jó, vannak madarak. Varjak. Csak ők maradtak, miután ismeretlen emberek vízsugárral leverték […]

Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel

március 11, 2012 Írta:

1

Mit tegyen az ember, ha Manhattanben él, kilencéves, és feltaláló, ékszertervező, ékszerkészítő, amatőr entomológus, frankomán, vega, origamista, pacifista, dobos, amatőr csillagász, számítógép-tanácsadó, amatőr régész, továbbá ritka pénzérmék, természetes halált halt pillangók, miniatűr kaktuszok, Beatles-kegytárgyak, féldrágakövek és egyebek gyűjtője? Mit tegyen az ember, ha kilencéves, és 2001. szeptember 11-e óta nem látta az apját? Ha nincs […]

Bodor Ádám: Verhovina madarai (részlet)

március 11, 2012 Írta:

0

9. | Svantz állatorvos Radoj állítólag értett egy keveset magyarul, még Gledinben, a javítóban ragadt rá valamennyi, olvasni, legalábbis azt mondják, jó vagy rossz kiejtéssel, majdnem folyékonyan tudott. Így egy pénteki nap reggelén Klara Burszen hegyoldali tanyája felé tartott, tarisznyájában egy magyar nyelvű verseskönyvvel, hogy felolvasson neki. A kisasszonynak Aliwanka varrónő egy lucskosra telebőgött zsebkendőből […]

Bodor Ádám: Verhovina madarai

március 11, 2012 Írta:

0

Változatok végnapokra Verhovinára bizonytalanul jár a vonat, a menetrendet eltörölték. Anatol Korkodus brigadéros nevelt fia, Adam a lepusztult állomáson várja a javítóból átirányított, mezítlábas Daniel Vangyelukot. Később miért tartóztatják le Korkodust? Vajon miért tűntek el a madarak a környékről? És mi a titka Eronim Mox mesés szakácskönyvének? Az olvasó hajnaltájt érkezik meg Bodor Ádám regényvilágának […]

Nagymező utcai perspektívából | Selmeczi Mari: Randevú a Broadwayn

március 11, 2012 Írta:

0

Írta: Salamon Eszter A zsűri és persze a recenzens mindig nehéz helyzetben van. Főleg akkor, ha egy barát könyvéről kell véleményt írnia. Ha dicséri, azt mondják, részrehajló volt. Ha szidja, abból meg sértődés lesz. Éppen ezért nem voltam biztos benne, hogy fogok-e véleményt írni Selmeczi Mari napokban megjelent könyvéről. Mégis megtettem. És azért, mert élveztem. […]

John Carroll: Jézus, a létező (részlet)

március 9, 2012 Írta:

0

Hatodik fejezet | Az üres sír Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Salome illatszereket vásároltak, s elmentek, hogy bebalzsamozzák. Vasárnap kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Egymás közt így beszélgettek: „Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen […]

John Carroll: Jézus, a létező

március 9, 2012 Írta:

0

Jézus a nyugati világ szellemi atyja. Milyen ember lehetett ő valójában? Vajon megállná a helyét a modern világban, melyet megrendített az értelmi zűrzavar? Az egyházak főként azt sugalmazták róla, hogy Jézus gondoskodó, vigaszt nyújtó, jámbor és alázatos, ő a gyengék barátja. Ez a Jézus a Jó Pásztor, aki a bűnről és a megbocsátásról prédikál. Ő […]

Selmeczi Mari: Randevú a Broadwayn (részlet)

március 9, 2012 Írta:

0

Jack fáradtan dőlt hátra a bordó, bársonyplüss nézőtéri széken. Levette méregdrága, aranykeretes szemüvegét, megdörzsölte az orrnyergét, de továbbra is úgy érezte, mintha egy túlfújt luftballon ülne a feje helyén. Jack Strimmert, a Broadway egyik legfelkapottabb rendezőjét az elmúlt napok fáradalmai, a kora délelőttől késő délutánig tartó meghallgatások fizikailag teljesen kikészítették. Két székkel arrább ülő asszisztense, […]

Selmeczi Mari: Randevú a Broadwayn

március 9, 2012 Írta:

0

Jack Strimmer, a középkorú, sikeres Broadway-rendező egy új musical bemutatására készül, amelyben Thomas Banks, a körülrajongott bonviván és a színház új üdvöskéje, a gyönyörű Fanny Caron játsszák a főszerepet. Jack boldogan éli kétlaki életét: otthon szerető, szép, fiatal feleség és két aranyos gyerek várja, egyébként pedig egyik színésznő követi a másikat az ágyában. Fannyt is […]

Piásan a karibi nyárban | Hunter S. Thompson: Rumnapló

március 9, 2012 Írta:

0

Írta: Bajtai Zoltán Nem biztos, hogy túl nagy áldás, ha valakinek egy művéből kult-regény lesz. Az olvasóközönség ugyanis hajlamos utána egyműves szerzővé lefokozni az írót. Hunter S. Thompson nevéhez a legtájékozatlanabbak is túlzott magabiztossággal kapcsolják a Félelem és reszketés Las Vegasbant. Leginkább a belőle készült filmet. Egy szűkebb olvasói réteg persze jól ismeri a Rumnapló […]