Bedő J. István | Rendhagyó darabot mutattak be a Baltazár Színházban: a Biblia show-t. A Baltazár egyedi előadásairól már többször is írtunk, sajátos árnyalat ez a színházi palettán. Itt a darabokat a színészekre szabja a szerző, és az sem ritka, hogy utcaszínházi megoldások segítenek feledtetni a szűkös anyagiakat. Most is sikerült valami különlegessel kirukkolniuk. Ehhez […]
december 12, 2018 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Vörös István iskoladrámát írt a Baltazár Színház számára, azonban a műfaji meghatározást csak jobb híján használom. Mert a darab egyáltalán nem drámai, de éppen iskolásokról szól – és főképpen iskolásoknak. Az iskola sajátos terepén a növésben, fejlődésben lévő gyerek információáradatot kap a nyakába-fejébe, szegény. Ehhez jönnek még konfliktusai saját magával, a […]
január 18, 2016 Írta: olvassbele
Lengyel Szilvia | Kevés találóbb elnevezést kaphatott volna ez a „gyermek-szobaszínház”. A Kolibri Fészek kicsi, zárt, szőnyeges, párnás, barátságos kis odú. És persze szükséges is, hogy ilyen legyen, hiszen a legkisebbeket készül bevezetni a színházba. Több előadását már csecsemőkortól ajánlják, tehát valóban nagyon fontos, hogy az első benyomás élvezetes legyen, de egyben biztonságos is. A […]
május 29, 2025 Írta: olvassbele.com
1