Browsing All posts tagged under »Bödőcs_Tibor«

Az utolsó előtti előtti békeév | Huszti Gergely: Villa Abbázia

augusztus 28, 2023 Írta:

0

Paddington | 1911-ben „Edison itt járt Budapesten”, „Ferenc József elégedetten köszöntötte a nemzetet”, „a Leányvásár operettben” pedig „Fedák Sári főszerepelt s a nép lelkesen ünnepelt” – ezt a Fonográf együttes 1977-ben született dalából (Szörényi–Bródy: 1911) tudjuk, ahogy azt is, hogy „az utolsó előtti előtti békeév / viszonylag nyugodtan telt / s arról, hogy mi lesz […]

Jelenetek egy díva életéből | Tóth Júlia Éva: Borikönyv

június 14, 2023 Írta:

0

Sváb Ági | Péterfy Bori könyvéről sok jelző eszébe juthat az olvasónak. A legelső ezek közül a színes, hiszen a borítót uraló nyers hússzín nem csupán feltűnő, de előrevetíti azt is, hogy a két borító között mennyire belső, személyes információkat rejt. Erre játszik rá Bori fekete-fehér (benyomást keltő) fotója is, ahol a mellkasába döfött kés jelzi, hogy […]

Nem mind bálvány, ami állvány | Trencsényi Zoltán: Mikrofonbálványok

október 15, 2020 Írta:

0

Cserhalmi Imre | Azt írják a könyv hátsó borítóján, hogy a 36 legjobb magyar stand-upossal beszélgettek. Ha ennyi a legjobb, hány lehet a jobb és a pusztán csak jó?! Vagy ha ők a legjobbak, valóban, akkor milyenek lehetnek a többiek? Azon olvasók – bizonyára kevesek – közé tartozom, akik valamennyiüket látták, és tanúsíthatom, hogy a […]

A másik forradalom – alternatív ötvenhat

szeptember 30, 2017 Írta:

0

Totth Benedek: A fekete katona Apa egyszer azt mondta, minden gombafelhő egyforma, mindegy, hogy a jenkik dobják le az atombombát vagy a ruszkik. Nem értettem, honnan veszi ezt, de nem bírtam kiverni a fejemből. Mint a beszédet, amit a Nagy Imre ismételgetett egy egész napon át a rádióban. Annyiszor hallottam, hogy ha álmomból keltenek fel, […]

Elképzelt múltak | A másik forradalom – alternatív ötvenhat

szeptember 30, 2017 Írta:

0

Tóth Gergely | 1956 máig kényes téma a közéletben. Sokáig elhallgatták, félremagyarázták, letagadták. Sok más történelmi tragédiához hasonlóan nem lett kellőképpen – vagy inkább egyáltalán – feldolgozva. Aztán a rendszerváltás után az elmaradt évtizedeket azonnal pótolni akarták, de sok kérdés maradt megválaszolatlanul, sok résztvevő szerepe nem teljesen tisztázott. Vannak, akik azzal kérkednek, hogy ott voltak, […]