H. Móra Éva | Bali… Turistaparadicsom, szikrázó kék ég, a végtelen óceán, mosolygó emberek színes ruhákban, egzotikus élmények. Az indonéz szigetről ilyesmik jutnak az ember eszébe. Ezt tapasztalta Lázár Zsófia is, amikor egy turistacsoporttal – amelynek tagjai szintén erre az élményre számítottak – ott járt. Néhány hónapja interjút készített vele egy utazási iroda; azóta ugyanis […]
március 28, 2014 Írta: olvassbele
Az első kis kiruccanás – Pacitan Már két hete megérkeztem, de még el sem hagytam Solot egyszer sem, holott amióta beléptem Indonéziába vártam, hogy láthassam végre az óceánt. Ezt végül pont a Yogya előtti hétvégén sikerült összehozni, igaz csak röviden: két nap, egy éjszaka. A cél a hegyek között megbúvó kisváros, Pacitan volt, a maga […]
március 28, 2014 Írta: olvassbele
Kleyer Éva | Utazás szempontjából háromféle embertípust különböztethetünk meg: az első, aki soha, semmi pénzért nem hagyná el a faluját/városát/országát, hiszen nincs ott semmi, amihez hozzászokott, se pörkölt nokedlivel, se kisfröccs és még csak nem is érteni, amit karattyolnak arrafelé. A második csoportba tartozók már szívesen kimozdulnak, bár ritkán hagyják el a kitaposott ösvényeket, szeretik, […]
december 21, 2023 Írta: olvassbele.com
0