Bedő J. István | Már csak életkoromból adódóan meglehetősen későn találkoztam Gábor Zsa Zsával, a szüleim generációja volt, nekem pedig egy „valamikor-szép-lehetett” néni. Legalábbis amikor magyar tévéinterjú készült vele. Roppant kíváncsivá tett, hogy miképpen jelenik meg a sokat emlegetett Zsa Zsa a Spinoza pódiumán. És főleg miért. Az Én, Zsa Zsa előadás azt ígéri, hogy […]
április 2, 2022 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | A Spinoza Színház már jó ideje szorgalmasan mutatja fel kamaradarabjaiban azokat a neves, nagyon ismertté vált személyiségeket, akik a hazai (és nem csak) zsidóság köréből startoltak, és világhírnévre jutottak. Herzl Tivadar, Pulitzer József, Kálmán Imre, Frida Kahlo után most Robert Capa a fő- és címszereplő Ann Silberberg darabjában. Capa, a „világ […]
december 21, 2014 Írta: olvassbele
Bedő J. István | A Spinozában a néző két kávéház közé szorul. Egy mögötte zsizseg az ajtón túl, előtte pedig a párizsi kávézó parányi szögletében éppen két szakállas úr köt ismeretséget. Egy zaklatott, lángoló lelkű és tekintetű költő-jogász-újságíró, meg egy higgadt, derűs író, orvos, pszichológus. Nagy találkozás: a lobogó szellemű Herzl Tivadar és a pesti […]
november 21, 2014 Írta: olvassbele
Csicsely Zoltán | A Spinoza Háztól csupán pár méterre született Max Nordau és néhány száz méterre Herzl Tivadar. Két magyar zsidó, akiknek alapvető szerepe volt Izrael létrejöttében. Hogyan? Mit csináltak? Hogy jutott el a színműíró Herzl a világ vezető politikusaihoz? A mai Izraelen kívül tíz másik ország is szóba került a zsidók lehetséges otthonaként. A […]
október 9, 2024 Írta: olvassbele.com
0