A kozmikus horror mélységei | Laird Barron: Az imágó szekvencia és más történetek

Vajda Villő |

Vajon mi minden rejtőzik az univerzumban? A valóság az a valóság-e, aminek mi gondoljuk? Az ember az evolúció csúcsa, vagy létezik egy magasabb rendű faj, amelynek egyedei mellett mi porszemek vagyunk csupán? Elérhetjük a teljes megvilágosodás állapotát, amikor már semmi sem marad rejtve előttünk?

Laird Barron nyugtalanító novelláskötete a noir irodalmat idézik: hősei macsó férfiak, akik többnyire pénzbehajtóként, verőemberként vagy magánnyomozóként tevékenykednek. A fő történetszálak tulajdonképpen csak figyelemelterelések – van itt ipari kémkedés, titkos hadászati kísérlet, egy feleség megmagyarázhatatlan eltűnése –, viszont minket, olvasókat más érdekel. A mögöttes tartalom, a szöveg alsó rétegei, ahol félreérthetetlenül észrevehetők a jelek, hogy valami nincs rendben. Néha csak apróságok, amelyeket betudhatunk a képzeletünknek („Nyitva hagytam az ajtót? Úgy emlékszem, becsuktam.”), később azonban megkérdőjelezünk mindent, amit addig biztosnak hittünk.

A kötet történetei érthetetlenek. Pont. A weird fiction műfajának ebben rejlik az ereje. Keveri a fantasyt, a sci-fit és a horrort, a végtermék pedig garantáltan megzavarja az olvasót: megválaszolhatatlan kérdéseket tesz fel, amelyek „jobb esetben” (létezik jobb eset?) álmatlan éjszakákat okoznak. A weird jelentése angolul: furcsa, hátborzongató, innen a műfaj elnevezése. Ezen belüli alkategória a kozmikus horror, melynek megalkotója H. P. Lovecraft (pl. Chtulu hívása, Árnyék Innsmouth fölött). Ez a műfaj a hangsúlyt a sokk és az ijesztgetés helyett a megismerhetetlen és felfoghatatlan borzalmára helyezi. Létezhet egy számunkra megérthetetlen entitás, amely nagyobb és öregebb, mint bármi, amit el tudunk képzelni?

Barron erre a világra nyit ablakot. A szereplők mind egy-egy küldetést teljesítenek, melynek során olyasmibe botlanak, amit nem kéne piszkálniuk, a kíváncsiságuk azonban mindig elhallgattatja a józan ész hangját. Ahogy egyre mélyebbre ássák magukat a furcsa események szövevényes sorozatában, lassan megjelenik felettük egy sötét árnyék, ami számunkra egyértelmű, nekik azonban sejtelmük sincs róla, vagy már későn jönnek rá, hogy hibát követtek el. Természetesen soha nem válik egyértelművé, pontosan mik ezek a lények, honnan jöttek, és mit csinálnak itt – egyedül az biztos, hogy mindig megkapják, amit akarnak.

A Gőzhenger nyomozója le akarja vadászni P. T. Barnum cirkuszának egyik szökött tagját, aki azonban idő közben felajánlotta magát Belphegornak, az ApaAnyának – a keresztény mitológiában ő a Lustaság megtestesítője –, így ellenfele sokkal nagyobb falat lesz számára, mint amekkorát le tud nyelni.

A Hallucigeniában valami olyasmi támad a házaspárra, ami örökre elemészti az elméjüket – sajnos a férfi nyomozni kezd és áldozatul esik annak, amitől meg akarta menteni feleségét. A Vén Virginia, a Siva, nyisd ki a szemed! és A küklopsz órája régi istenekről szól, akik ébredezni kezdenek hosszú álmukból. Most visszatérnek, hogy felfalják az embereket, és magukévá tegyék a világot.

A címadó novella, az Imágó szekvencia egy fotósorozatról szól, amire, ha ránéz az ember, örökké rémálmai lesznek, ezzel együtt pedig megszállottan keresni akarja a következő darabját. Az ördögi kör végül felemészti Marvint, aki valójában csak gazdag barátja kérésére indult a képek keresésére. Bizonyos helyek és nevek visszatérnek a különböző novellákban, így bizonyítják, hogy minden történet ugyanabban a zárt írói univerzumban történik meg. Mindezt körbelengi egyfajta sejtelmesség, ami néha még a novella végét is homályban tartja: az író az olvasóra bízza, hogy fejtse meg, mi történt.

• Olvass bele!

Itt semmi és senki nem az, aminek látszik. Barron még az alapvető „irodalmi szabályokat” sem tartja tiszteletben. Némelyik történetet egyes szám harmadik személyben meséli el, míg másoknál a szereplő maga beszél – de még ez sem jelent semmit. Egyáltalán nem biztos, hogy aki előadja a történetet, életben is marad – hiába számít arra az olvasó, hogy legalább a főszereplő biztonságban van: senkiben sem bízhatunk. Barron hihetetlen figyelmet szentel a részleteknek, de közben bizonytalanságban tartja az olvasót, aki folyamatosan várja a sztori csúcspontját, ami talán soha nem érkezik meg. Végig tudjuk, hogy valami rémséges dolog közelít a szereplők felé, de velük ellentétben azt is tudjuk, hogy a sorsuk elkerülhetetlen.

A kozmikus horror egyik sarokköve az emberi elme gyarlósága. Barron szereplői olyasmit pillantanak meg, ami józan ésszel felfoghatatlan, és ez okozza a pusztulásukat. A novellák ilyen módon tanmesék, és egyöntetűen azt sulykolják: ne nyitogassunk olyan ajtókat, amiket nem tudunk bezárni. Ugyanakkor ez is nagyban hozzájárul, hogy az olvasó még kényelmetlenebbül érezze magát. Mert ha létezik nálunk nagyobb és bölcsebb entitás, akkor az ember sokkal kisebb és jelentéktelenebb, mint ahogy azt gondoltuk. Ez a kérdés befészkeli magát az olvasó fejébe, a nyugtalanságot pedig csak fokozza, hogy lehetetlen választ találni rá. A történetek sötét hangulata, a nyomasztó légkör, a hátborzongató események láncolata tökéletesen megadja, amit a műfaj rajongói keresnek. Aki most lép be a kozmikus horror világába, az elbeszélés tempóját talán lassúnak fogja találni, viszont kétségtelen, hogy ez a kortárs weird irodalom egyik alapműve.

Az Imágó szekvencia és más történetek Laird Barron első könyve volt, és rögtön meg is hozta neki a Shirley-Jackson díjat. Azóta külföldön számos műve jelent már meg, köztük regények és folytatásos történetek is. Ezzel a kötettel – melynek fordítását Farkas Balázsnak, Juhász Viktornak és Sárpátki Ádámnak köszönhetjük – pályára áll (hiszen kozmikus) a Multiverzum Kiadó Weir∂ Zóna sorozata.

Laird Barron: Az imágó szekvencia és más történetek
Weir∂ zóna sorozat 1.
Fordította: Farkas Balázs, Juhász Viktor, Sárpátki Ádám
Multiverzum Kiadó, Budapest, 2026
392 oldal, teljes bolti ár 5990 Ft,
online ár a kiadónál 5391 Ft,
ISBN 978 615 666 2248

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A kozmikus rémtörténetek hagyományához, amelyet olyan szerzők alapoztak meg és tökéletesítettek, mint H. P. Lovecraft, Peter Straub és Thomas Ligotti, csatlakozik Laird Barron díjnyertes szerző, akinek irodalmi hangja a groteszket, az ördögit és az eltorzultat ritka intenzitással és lenyűgöző mesterségbeli tudással idézi meg.
Ebben a Shirley Jackson-díjas kötetben kilenc hátborzongató, kozmikus horrortörténet kapott helyet, köztük a World Fantasy Díjra jelölt kisregény, Az Imágó szekvencia, az International Horror Guild Díjra jelölt Szívószerv, valamint A Fekete Lajhár Körmenete. Ezek az elbeszélések – amelyek mindegyike mesteri alkotás – együttesen egy sokkoló ciklust alkotnak, amelyben torz evolúció, terjedő káosz és rovarszerű kollektív tudat rejtőzik a Föld látszólag békés felszíne alatt.
A történetek színes szereplőgárdát vonultatnak fel: egy kiöregedett CIA-ügynök, egy Pinkerton-nyomozó, egy bukott színész, aki egy fejvadászcsapathoz csatlakozik… Barron elbeszélései erőteljesek; sebezhető, de keménykötésű férfiakat állítanak középpontba, akik megpróbálnak szembeszállni az éjszaka sötét pusztaságával. A kötet egészén átívelő témák – az elhagyatottság, a félelem és az identitás kérdései – egy közömbös, mindent felemésztő kozmosz hátterében bontakoznak ki.